Pesti Srácok

Karácsony lenyesett a szolidaritási hozzájárulásból, de úgy tűnik, a Kúria az orrára koppint

Karácsony lenyesett a szolidaritási hozzájárulásból, de úgy tűnik, a Kúria az orrára koppint

Közeleg a döntés ideje a főváros költségvetésével kapcsolatos jogi vitában: a Kúria rövidesen állást foglalhat a főispán és a főpolgármester között kirobbant konfliktusban. Az ügy középpontjában a 2025-ös budapesti költségvetés áll, amelyben a Fővárosi Közgyűlés – a régi baloldal képviselői, a Podmaniczky Frakció és Magyar Péter frakciójának együttműködésével – a törvényben előírt 50 milliárd forint helyett mindössze 39 milliárd forint szolidaritási hozzájárulással számolt.

Sára Botond főispán már február végén bejelentette, hogy a Kúriához fordult, mivel álláspontja szerint a főváros jogszabályt sértett a rendelet elfogadásával. Mint videóüzenetében kifejtette, célja, hogy megszűnjön a jogsértő állapot, és a rászorulóbb települések hozzájuthassanak a nekik járó forrásokhoz. Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezésére hivatkozva jelezte: a költségvetési rendeletet a kihirdetést követően meg kellett küldeni a fővárosi kormányhivatalnak, amely jogi kifogással élhetett annak tartalma ellen.

A jogvita most a Kúria önkormányzati tanácsa elé került, amely a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény alapján 90 napon belül döntést hoz, kivételes esetben pedig legfeljebb 30 nappal hosszabbíthatja meg ezt a határidőt. Mint ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Mandinernek elmondta, a Kúria döntése mindenkire nézve kötelező, és jogorvoslati lehetőség nincs ellene.

A döntés lehetséges kimenetelei kétféleképpen alakulhatnak. Ha a Kúria a fővárosnak ad igazat, azaz nem találja jogszabálysértőnek a rendeletet, akkor Budapest – legalább részben – mentesülhet a befizetési kötelezettség alól. Ez viszont feszültséget kelthet, hiszen a jelenlegi jogszabályok egyértelműen rögzítik a főváros hozzájárulási kötelezettségét.

PestiSracok facebook image

Amennyiben viszont a Kúria a kormányhivatal álláspontját fogadja el, és kimondja, hogy a rendelet vagy annak egyes részei jogsértők, akkor azokat megsemmisíti. Ez esetben a döntés a hivatalos lapban való közzététel másnapján lép hatályba, és a Fővárosi Önkormányzat köteles lesz a törvényeknek megfelelő új költségvetést elfogadni. Ha ez nem történik meg, a kormányhivatal akár további szankciókat – például inkasszót – is kezdeményezhet.

A vita mögött nemcsak pénzügyi, hanem politikai és jogállamisági kérdések is felsejlenek. Sára Botond szerint a főváros – Magyarország leggazdagabb településeként – egyedül nem hajlandó hozzájárulni a szegényebb települések támogatásához, holott ezt törvény írja elő. A főispán már korábban kijelentette: nem hajlandó asszisztálni a hátrányos helyzetű települések forrásainak megvonásához.

Ifj. Lomnici szerint a kialakult helyzet alkotmányos szempontból is lényeges: az Alaptörvény 34. cikke értelmében a kormány – a kormányhivatalokon keresztül – biztosítja az önkormányzatok törvényességi felügyeletét. A Kúria most ezt a felügyeleti mechanizmust erősítheti meg ítéletével.

A végső döntésig már nem sok idő maradt – és akárhogy is végződik az eljárás, a Kúria határozatának mindenképpen komoly következményei lesznek a főváros költségvetésére és a magyar önkormányzati rendszer működésére nézve.

Forrás: Mandiner, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.