
Karácsony Gergely közösségi oldalán osztotta meg gazdaságpolitikai elképzeléseit. A felsorolt pontok nagyrésze meglepően jól hangzik – már amelyik nem a középosztály kirablását irányozza elő –, a laikus olvasó meg is lepődhet, hogy a főpolgármestertől származnak, azonban a meglepetést lényegesen rombolja a tény, hogy a kormány szintén ezen pontok megvalósítását indítványozta.
Jóvátétel, felelősség, igazságosság – ezek a gazdaságpolitikai program alapelvei. Közös terheink vállalása akkor igazságos, ha a beruházások célja az emberek jólétének, boldogulásának növelése, a fenntartható fogyasztási és termelési szerkezet elérése, és akkor borzasztó igazságtalan, ha felesleges dolgokra, pazarló módon költjük el úgy, hogy pusztán a kiváltságos 1 százalék gyarapodik, de a nemzet 99 százaléka igazából szegényebb lesz
– írja Karácsony Gergely Facebook-oldalán közzétett posztjában, és egyben linkeli a 99 Mozgalom oldalon elérhető részletes gazdaságpolitikai javaslatait. Lássuk tehát a főpolgármesterből miniszterelnök-jelöltté vált politikus gazdasági elképzeléseit.
- Azok az egyéni vállalkozások, katás vállalkozások, mikro- és kisvállalatok, amelyek bizonyos bevételcsökkenést szenvedtek el 2020-ban és 2021-ben, újraindítási támogatást kérelmezhetnének.
- Kialakítanak egy újraindítási hitelkonstrukciót, ahol 5–50 millió forint nagyságú kamatmentes hitel állna rendelkezésre a válság miatt hátrányokat szenvedett mikro- és kisvállalkozások számára.
- Progresszív jövedelemadót vezetnének be: az alacsonyabb jövedelműek helyzetét jelentősen javítanák, és nagyobb hozzájárulást kérnének azoktól, akik havi 1 millió forintnál jobban keresnek.
- Bevezetnék a Tiborcz-adót: az 500 millió forint feletti óriásvagyonokra adót vetnének ki.
- Zöld adókat és zöld illetékeket vetnének ki a környezeti-természeti fenntarthatóságot akadályozó, szennyező termelésre és fogyasztásra.
- Bevezetnének egy „garantált munkát”, azaz a munkájukat elvesztők dönthetnek úgy, hogy nem kérik a végkielégítésüket, hanem felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba.
- Megerősítenék a szakszervezeteket, visszaállítanák a szociális partnerség rendszerét.
- A rabszolgatörvényként ismert szabályokat haladéktalanul eltörölnék, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel együtt kidolgoznák a Munka Törvénykönyvének a munkavállalói jogokat jobban biztosító módosítását.
- Bérfelzárkózási programot vezetnének be, a ciklus végére legalább 200 ezer forintra emelnék a nettó minimálbért.
- Csökkentenék az induló vállalkozások adó- és járulékterheit, egyszerűsített számviteli és adózási formát nyújtanának a kisvállalkozások számára.
A programpontok nagyrésze ismerős lehet a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiből, úgymint a katás vállalkozók támogatása – akiktől egyébként éppen a baloldali önkormányzatok sajnálták a kormány által elengedett adót –, valamint a kisvállalkozások újraindításának megsegítése. Az induló vállalkozások támogatása szintén a Fidesz tervei között szerepel. Az egyetlen, ami „saját” elképzelés a listán, a progresszív szja bevezetése, bár ezen látszik is, hogy Karácsonyék ötlete, hiszen ez egyet jelentene a középosztály kirablásával. A jól hangzó ígéretek nagy része tehát lopott, vagy csak papíron mutat jól.
Forrás: 99 Mozgalom; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Vízöntő
2021-07-04 at 17:06
Ezek mind vagy pogromot hirdetnek, vagy el akarnak lehetetleníteni egy-egy réteget!
Hülyék!
A választáshoz program kell, olyan ami nem rombol, hanem tovább építi a nemzetállamot nem pedig felszámolja!
Ubul
2021-07-04 at 12:45
Karigeri programja pont olyan, mint ő maga. Felületes. De mit lehet várni egy ostoba marionett figurától? (marionett bábú = olyan figura, amit felülről irányítanak) Önálló gondolat sincs a program pontok között, így aztán mehet a lecsóba! De nemcsak felületes ez az ember, hanem tájékozatlan is egyben. Holmi rabszolgatörveny megszüntetéséről beszél, ami azért is sántít, mert ezt magyarul a “túlórát szabályozó” törvénynek hívják, amiről illene tudni nemcsak ennek a okostojásnak, hanem az elvbarátainak is – beleértve a szakszervezeteket is -, hogy ez a törvény az EB (Európai Bizottság) elvárásának megfelelően módosított törvény. Akkor hogy jön ide a” rabszolgatörveny “kifejezés? De ha már így nevezi ez a bugyuta ellenzék, akkor talán nem itthon kellene hőbörögni, uszitani a jónépet, hanem Brüsszelben kéne tüntetni. Ébresztő magyarok! Ne hagyjuk, hogy palira vegyenek bennünket ezek a komcsiból libsivé átvedlett, kilóra megvett kisebbség.
ómió
2021-07-04 at 10:38
A népzsebi pedig már Kun Béla óta “ősi efftársi program”!
Namond
2021-07-04 at 02:24
És Varga Misu a főkönyvelő mit csinál ebben az esetben?
https://propeller.hu/itthon/3683331-eu-penzbol-felhuzott-gyermektabor-most-mar-nem-csak?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral
Áldását adja a Fideszes polgármester magánvagyona gyarapodására, mint a nagyvázsonyi Igáslóközpont esetében? (Ahol a PS alkalmazottjainak tartanak disznóölést?)
pödröttbajusz pörköltszafttal
2021-07-04 at 01:14
Feladták az ingyenbér ötletét?
Van még remény!
acsdezso
2021-07-04 at 00:17
Ez a buzerans Karácsony meddig szipolyozza még Budapestet.karacsonynak mennie kell!csajagarocsogere!
Ilona
2021-07-03 at 22:41
Észrevételek, kritikák részemről Karácsony programjával kapcsolatban.
1./”Bevezetnének egy „garantált munkát”, azaz a munkájukat elvesztők dönthetnek úgy, hogy nem kérik a végkielégítésüket, hanem felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba.”
Minden cégnél megvan az engedélyezett keretlétszám.
Mi a garancia, hogy létszám felettiként is felveszik a végkielégítés elutasításáért cserébe?
Kap biztosítékot majd a végkielégítést elutasító, hogy az új cégnél ne csak 1-2 hónapig legyen, és a cég nem szűnik meg rövid időn belül? Gondoljunk, most nagyon komolyan a Karácsony által vezetett Fővárosi Önkormányzat megszüntetett, vagy éppen létszám csökkentett cégeire.
Erre alapozza, hogy a munkájukat elvesztők ne vegyék fel a végkielégítésüket, és felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba? Rendben, higgyük el, hogy felveszik őket, ha felveszik őket, de mi lesz, ha egy két hónap után létszámcsökkentést, vagy éppen a cég megszüntetését jelenti be a cég? Akkor bizony nagyon rosszul jár a Karácsnak bedőlő választó, illetve munkavállaló. Se pénz se posztó, vagyis a végkielégítést elutasította, az új cégénél, pedig 1-2 hónap után ismét utcára kerül.Jobban járt volna, ha ragaszkodik a végkielégítéshez, mint az átveréshez.
2./A rabszolgatörvényként ismert szabályokat haladéktalanul eltörölnék, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel együtt kidolgoznák a Munka Törvénykönyvének a munkavállalói jogokat jobban biztosító módosítását.
Magyarországon soha nem voltak rabszolgák:
Így teljesen tudománytalan rabszolgatörvényről beszélni. Sajnos ezek szerint Karácsony történelem ismeretekben is nagy tájékozatlanságot mutat.
A rabszolgáknak, nem voltak jogaik és választási lehetőségük sem volt semmiben, soha, semmikor. A rabszolgák nem választhattak, hogy akarnak e túlórázni az adott kereteken túl vagy sem.
A Munka Törvényköre viszont rögzíti a munkavállalói jogokat, természetesen a kötelezettségekkel egyetemben.
3./“Zöld adókat és zöld illetékeket vetnének ki a környezeti-természeti fenntarthatóságot akadályozó, szennyező termelésre és fogyasztásra.”
Ezzel kapcsolatban szerintem nem elég csak adókat és illetékeket kivetni egy csettintésre, hanem azt is ki kell jelenteni, rögzíteni, szükséges e a népgazdaságnak adott termelés és fogyasztás.
Amennyiben szükség van a termékekre, ezekben az esetekben komoly egyeztetések, erőforrások biztosítása szükségesek, technológia korszerűsítések, kompromisszumok az állam és a termelés oldaláról.
Feltételezem az olyan eseteknél, ahol a termelés annyira fontos,hogy ha lenne is zöld adó, azonban azt az állam megtérítené a termelőnek, illetve a technológia fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez anyagi illetve egyéb segítséget nyújtana, mivel szükség van adott termelés folytatására, adott termék gyártására.
Szerintem pl.a gyógyszergyártásnak is vannak káros melléktermékei, ám azt csak a hülyék mondanák, hogy akkor ne legyenek gyógyszerek. Álljanak le a gyártással.
A szemétégetők is szennyezik a levegőt, de ugyanakkor szükségesek is, hogy a szeméthegyek eltűnjenek.
Egy biztos gondolkozás nélkül nem jó rögtön csak kizárólag adók beszedésén gondolkozni, és azt szajkózni, mint Karácsony tenné. A következményekre is gondolni kell, mielőtt egy fontos népgazdasági ágazatot, vagy éppen egy céget zöld adókkal ellehetlenítene is bárki.
4./ Karácsony programja helyett maradjunk a 10 éve megkezdett sikeres úton.
Kriszta
2021-07-03 at 21:15
19-ben szaros húszezer forintot ígért a nyugdíjasoknak, azóta is várják
Ilona
2021-07-03 at 20:53
Sün Balázs hozzászólásához kapcsolódva:
Karácsony felháborító módon nem tartja be a törvényi kötelezettségeit, és még ezzel kérkedik is, így ezáltal ismét törvényt sértett, immáron folytatólagosan.
https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/karacsony-gergely-gazdasagi-program-99-mozgalom-minimalber-ado-magyar-euro.732246.html
Karácsonynak a bíróság megtiltotta, hogy a Tiborcz adót emlegesesse, mivel nem közszereplőről van szó, ám őt ez egy cseppet sem izgatja, pedig kellene:
Ebből következik a programjában a kampányának az alábbi részéből ki kellett volna hagyni a Tiborcz adót, mint definiált adónemet, ha tiszteli a bíróságot és a törvényt.Természetesen írhatott volna róla, de másként címkézve nem gyűlöletkeltőn, poénkodva adott névre címkézve.
Nem ez történt, semmibe veszi a bírósági döntést Karácsony.Ez nem jó taktika részéről, mert a magyar állam polgárok többsége törvény tisztelő, most azt láthatjuk, mondhatjuk, hogy sajnos éppen a főpolgármester sz*r nagyot a törvényre.
Ennek azért nem így kellene lenni. Aki nem tartja, be a bírósági döntéséket abból soha nem lenne jó miniszterelnök, de még egy jó középszintű vezető sem.
Kampány programjában “- progresszív jövedelemadót ígér, melyben az alacsonyabb bérekre alacsonyabb adót vetnének ki, míg a havi 1 millió forintnál jobban keresőktől többet kérnének, de bevezetnék a Tiborcz-adónak nevezett, az 500 millió forint feletti óriásvagyonokra kirótt terhet is,”
Itt ezzel a ponttal intett be a bíróságnak:Nem volt szükséges Karácsonynak, hogy dacoljon a bírósággal semmibe véve a rá vonatkozó ítéletet. A törvényt megemlíthette volna név nélkül is, de ő jópofáskodni akart.
Remélem ezt teszi vele a bíróság is és ehhez joga van, mert Karácsony nem tett eleget a bírósági határozatnak.
Egy főpolgármesternek kötelessége betartani a bírósági ítéletekben foglaltakat és rendezni az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit.
Azt egy átlag polgár is tudja, ha ismét elköveti valaki az azonos bűncselekményt akkor visszaesőként kell kezelni, és az is kristálytisztán egyértelmű, hogy ezt már halmazati bűncselekménynek kell tekinteni, súlyosbítani kell rajta.
Valószínű ezzel a főpolgármester nincs tisztában, azonban azt is tudni kötelessége, hogy a törvények nem tudása nem mentesít fel a büntetés jogi következményei alól.
Azt, hogy visszaeső bűnelkövető ugyanabban a témában,(tiborcozás) a kampány szövege is igazolja, hogy nem bánta meg sőt ismét a számára kerülendő nevet harsogja.Ezzel remél népszerűséget botor, butácska módot választva, mely azonban itt a törvénysértéssel jár együtt.
Gondolom, a bíróság lesz annyira bátor és az igazság mellé állva a folytonos bűncselekményéért Karácsonynak, a nem közszereplő nevének aljas és hazug szándékból elkövetett negatív kicsengésű köztudatba vitele miatt halmozott pénzbüntetést állapít meg a főpolgármesternek, a törvényi előírásoknak megfelelően.
Karácsony nem tudja szerintem, de ő a “Tiborcz adó” aljas, cinikus céllal történő emlegetésével visszaesőként bűnt követett el.
Ismét Tiborcz adót emleget a kampánya szövegében, holott ettől a kijelentéstől a bíróság korábban már eltiltotta. Karácsony t ez nem érdekli, a bíróságot viszont remélem érdekelni fogja.
Gondolom a pénzbüntetését sem rendezte.
Milyen főpolgármester az akiknek megtiltja a bíróság, hogy “Tiborcz adózzon”, mivel nem közszereplőről van szó, de ő ezt nem akarja tudomásul venni?
Nem törvény követő és betartó sajnos a főpolgármester. Azonban ezt az értelmes emberek nehezen tolerálják.
Karácsony fittyet hány a bíróság döntésére, ezt bizonyítja a kampány szövegében említett Tiborcz adó. Azt lehet mondani túltolta azt a bizonyos biciklit.
Megteheti, hogy a bíróságot nevetségessé tegye?
Miért tehetné ezt meg büntetlenül?
Milyen üzenet ez, még akkor is, a választóknak, ha soha nem lesz belőle miniszterelnök? Legfeljebb az ellenzéki színjáték első felvonásáig, játszhatja a miniszterelnök -jelölt szerepet.
(Utána a DK-s Dobrev javára, szerintem Gyurcsány lemondatja őt is Jakabbal együtt “önként”a második forduló napja előtt néhány héttel, a felesége javára)
Tényleg egy miniszterelnök -jelöltnek nem azt kell mutatni, hogy, ő is őrködik a törvények betartása felett és tiszteletben tartja a bírósági végzéseket?
Kiderült sajnálatos és érthetetlen módon Karácsonyt nem érdeklik a törvények, szabályok betartása és betartatása.
Miért gondolja Karácsony, ha játssza a piti kis bűnelkövetőt, akkor nagy legénynek tartják és nem fordulnak el tőle a választók?
Karácsony ezzel az új ismételt “tiborzozásával” azt üzeni a választóknak ő a törvényt nem tiszteli, így a választók is ezt tegyék?
A bíróság döntését, ha vele kapcsolatos nem veszi figyelembe?
Azonban tényleg megteheti, hogy semmibe sem veszi a bíróság döntését?
Mégis mit képzel magáról, hogyan lehet benne bízni a választóknak, ha a törvényt lábbal tiporja?
Azonban ő sem áll a törvények felett.
Amit most a kampány során véghez vitt a nem közszereplő nevének emlegetésével és olyan kapcsolatban mely akár a gyűlöletkeltést is megtestesíti a bíróságnak ismét büntetést kell kiszabni újra, mivel visszaeső bűnt követett el, halmozottan, folyamatosan visszaeső.
Holott a bíróság ettől eltiltotta.
Remélhetőleg az érintett fél ismét feljelenti és azt kell mondani teljesen jogosan.
Cser Borbála
2021-07-03 at 20:39
minden héten új akció program, csakhogy a köztudatban maradjon
Ego
2021-07-03 at 20:00
Megadóztatják az egymillió feletti jövedelmeket. Jó! Majd rájönnek, hogy ebből kevés jön össze és leviszik a szintet. Majd a minimálbér is adózni fog! Dettó az ötszáz milliós vagyonadó. Az is szépen lemegy egy középosztálybeli vagyonszintjére. A lejtőn nehéz lesz megállni, főleg olyan gazdaságpolitikával, mint amit már láttunk tőlük többször is!
Poppy
2021-07-03 at 19:54
Mi a f.. hirdet? Ki a f..om ez a debil? Mind lopott ötlet és gazdaságilag is rossz. Osztályok összeugrasztása. Hazugsagok, és kommunista módszerek. Geri ismét debil volt. Mit dolgozik most a fővárosban?
nevem senki
2021-07-03 at 19:38
1. Karácsony az adónemét nyugodtan nevezze el a köztörvényes bűnöző Bige László vörösbáróról. Valamiért sosem a saját gazembereiket emlegetik, mindig tisztességes nagyvállalkozókat terítenek be a sarukkal. Bige László műtrágyakirályt hűtlen kezelésért és vesztegetésért ítélték el, börtönbe viszont nem kellett vonulnia, mert bőkezűen szponzorálja a DK-t. 2. A túlóratörvényt pofátlanul rabszolgatörvénynek nevezi, noha pont ez a törvény biztosítja a legális és kifizetett (!) túlóráztatást. Ellentétben a kommunistáinkkal, akik ingyen túlóráztatták a dolgozóikat, és aki teheti, még most is azt teszi. Itt van pl. a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító. Soha egy forintot nem fizetett ki a rengeteg túlóráért, a dolgozókkal viszont minden fizetés előtt aláiratják, hogy csak napi 8 órát dolgoztak.
Lajos Kovacs
2021-07-03 at 18:44
KAMUGERI KORMANYPROGRAM = SOROS OROKADOSSAG FELVETELE ES ELOSZTASA (ELLOPASA) a DOBREV KLAN iranyitasaval + kiarusitani szarert-hugyert MO-t megint a SOROS GYURI-t futtato nemzetkozi rablobandanak.
++
KAMUGERI es a negyvenketto tanacsdoja = Ali Baba es a negyven rablo
Ezer Egy Ejszaka Mesei, Hasis pipa elszivasat koveto alomvilag illuzioja.
..
KAMUGERI egy hasonlo alomvilagot illuzional a Moslekkoalicios szavazokban a mehlegelo kornyeken, hogy ugy viselkedjenek mint a birkak, akik majd a mehlegelot karbantartjak, vagy csak teleszarjak a varost, kozben menjenek esznelkul engedelmesen amerre hajtjak oket mert ugyis a vagohid a vegallomas, kozben idoszakonkent megkopasszak oket.
ibolya
2021-07-03 at 18:38
Ez a következő amit megígér és nem lesz belőle semmi,mert megsem válasszák.Az emberek a hálálbakíváják a tutyi mutyi pofáját.
itsipia
2021-07-03 at 18:21
Kádárt biztos nem ,mert akkor nekik is krumplikáspaprikot kellene enniük…:) nem holmi homárt…
kamcsatka
2021-07-03 at 18:19
és kmk is lesz? komcsi kretén!
khm
2021-07-03 at 18:13
Bevezetnék a Tiborcz-adót
Éppen a napokban veszített pert TIBORCCAL szemben. Tehát NINCS TIBORC-adó!!!!
zöld rablás
2021-07-03 at 18:09
“Zöld adókat és zöld illetékeket vetnének ki a környezeti-természeti fenntarthatóságot akadályozó, szennyező termelésre és fogyasztásra.”
Na pont ettől félek! Ez a legnagyobb gumiszabály, amit az emberiség valaha kitalált. Bármi, de tényleg bármi lehet környezetszennyező és annak az ellentéte is. Csak az a multi lesz nem környezetszennyező, amelyik sok pénzzel lefizeti az adott politikust. A nagy multi marketinggel és a politikusok lefizetésével 20 másodperc alatt nem lesz környezetszennyező, amíg a kis és középvállalkozások, magánszemélyek mindig környezetszennyezők maradni, hiszen nincs elég marketing és pénz a zsebükbe, hogy tisztára mossák magukat.
Leopárd
2021-07-03 at 17:44
KÁDÁR JANI BÁCSIT ÍGÉRI MEG…………EZ EGY SZÉLSŐBALOS KRETÉN.
Leopárd
2021-07-03 at 17:42
OLYAN VÉGTELENŰL EGYSZERŰ……………..VAN EZ A GYAGYA-ÉS JAKAB——–EZEK SZÉLSŐBALOSKODVA BEDÖNTIK A GAZDASÁGOT-MAJD EZT -NEOLIBERÁLISOK-DK-“MEGJAVÍTJÁK”-.OLYAN BOKROS LAJOS MÓDON……HA EZT A TÁRSADALOM TÖBBSÉGE NEM LÁTJA ÁT-AKKOR HÜLYE.
itsipia
2021-07-03 at 17:38
én csak egy ponthoz tennék megjegyzést… a Munka Törvénykönyvének jobbítása a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal blablabla… na szóval, ha most minden szar ,ez is ,akkor minden jó volt addig, amíg a fidesz behazudta magát a hatalomba, tehát nem kell semmit egyeztetni, szakértőknek milliókat kifizetni,csak mindent visszaállítani 2009-re…
Sün Balázs
2021-07-03 at 17:33
Karácsony Gergely ismét Tiborcz-adóról beszél, pedig a bíróság őt jogerősen eltiltotta ettől, és fél millió Ft sérelmi díjat is kiszabott a bíróság rá. (Igaz ezt eddig nem is fizette meg a sértettnek.)
Most pedig újra ezzel jön elő!
Más kárán tanul az okos, a saját kárán még a hülye sem!!
Ez a pasi tényleg diszlexiás még most is!
Isten óvja Magyarországot az ilyen vezetőtől!!!! No és a fővárost is!!! Elég volt!!!
Leopárd
2021-07-03 at 17:32
NE DEGRADÁLJUK A GONOSZT-EZ AZ ÜTŐDÖTT EGYSZERŰEN FOGYATÉKOS-ÉS SZÉLSŐBALOS SZEREPRE IDOMÍTOTTÁK-EZÉRT MENNE NEKI A TŐKÉNEK-AZTÁN JÖNNE A NEOLIBERALIZMUS-DOBREVVEL-.
bl
2021-07-03 at 17:32
Kommunista lózungok. Ződ-komenista, igazi-komenista és infantilis-komenista.
Leopárd
2021-07-03 at 17:31
TELJESEN VILÁGOS A SZEREPOSZTÁS-EZ A GYOGYÓS ÉS A JAKAB-SZÉLSŐBALOSKODNAK-ADDIG A NEOLIBERÁLIS DOBREV–LAPÍT-AMIKOR EZ 2 KRETÉN -A SZÉLSŐBALOS ÁMOKFUTÁSSAL BEDÖNTÖTTE A GAZDASÁGOT-EZEKET KIIKTATJÁK, ÉS JÖN A NEOLIBERÁLIS-DOBREV-CSOMAG.TELJES KIÁRUSÍTÁS. IMF-HITEL.
Patriota
2021-07-03 at 17:29
Édes Istenem! Szabadíts meg a gonosztól…….
JG
2021-07-03 at 17:23
“Karácsony Gergely közösségi oldalán osztotta meg gazdaságpolitikai elképzeléseit.”
NE TÚLOZZUNK KÉREM!
Ennek a Geri Thumberg, tutyimutyi, teszetosza, fogyatékos bájgúnárnak lennének gazdaságpolitikai elképzelései?
A családi kasszát sem kapja meg otthon ez a szerencsétlen félkegyelmű!
ROHADTUL FELÉRTÉKELIK A SZERZŐK!