
Sürgős egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal Karácsony Gergely főpolgármester annak érdekében, hogy Magyarország és azon belül Budapest hozzájusson a gazdasági, az energia- és a klímaválság kezelésére szolgáló európai forrásokhoz.
A főpolgármester azt írta szombaton a Facebookon, hogy nincs több idő várni: a magyaroknak járó pénzt haza kell hozni, ezért írt levelet Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, amelyben ismét kifejezte Budapest együttműködési szándékát. Emlékeztetett arra, hogy a miniszter a héten bejelentette: a kormány kész egyezségre jutni az Európai Bizottsággal.
Örömteli hír, hisz így van esély, hogy utolsóként az EU-ban végre hazánk is hozzájusson az uniós forrásokhoz! Azonban újra ismétlem magam: jelen helyzetben sürgető és fontos lenne a főváros és a kormány közös cselekvése
– húzta alá Karácsony Gergely. A levélben úgy fogalmazott: meggyőződése, és ebben a héten Brüsszelben, az Európai Bizottság több tagjával folytatott tárgyalásai is megerősítették, hogy az uniós támogatások okos és felelős felhasználásával Magyarország és Budapest is érdemi lépéseket tehet a gazdasági válság, az energiaválság és a klímaválság megoldására.
Ehhez azonban együtt kell működnünk
– hangsúlyozta a főpolgármester. Karácsony Gergely azt javasolta Navracsics Tibornak, hogy vonja be az önkormányzatokat és Budapestet az európai helyreállítási források felhasználásába. Ugyanakkor szükségesnek nevezte a fővárosi városvezetés által kidolgozott konkrét, európai forrásból finanszírozható tervek bemutatását a közösségi közlekedés fejlesztése, a lakhatási költségek csökkentése, valamint az energiaválság megoldása érdekében. Továbbá azt is javasolja, hogy a miniszter vonja be az Európai Bizottsággal való tárgyalásokba Budapest és a fővárosi városvezetés európai kapcsolatrendszerét és uniós lobbierejét.
A pénteken küldött levelemre már a válasz is megérkezett, amelyben Navracsics miniszter megerősítette, hogy a kormány tárgyal Brüsszellel, a velem való egyeztetésre pedig július második felében lesz lehetősége. Budapest addig is folytatja a munkát az európai partnereivel
– írta a főpolgármester.
Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Namond
2022-06-19 at 23:57
Kátay Péter 2022-06-19 at 15:22
kamugeli zöld politikus, környezetvédő aktivista és rovar barát, színre lépésekor egyből kihirdette a klíma és környezeti vészhelyzetet.
Amit két éves közösségi foglalkoztatás után meg is teremtett az agyából szállongó lila ködöt felváltotta a kipufogó füst.
Irányításával Budapest közösségi terei és parkjai pedig egyre hasonlatosabbak a vadonhoz, ápolatlan vademberek laknak, ápolatlan és nem higiénikus közterületeken és elvadult zöldterületeken.
Brüsszeli nagykövete pedig méltó társa, nem sok más él köztünk, aki annyi kárt okozott zöldségeivel az országnak, mint kicsiny Bence, aki csak nevében Jávor.
Akinek feladata lett volna, hogy kamugeli Budapestjének a magyar kormányt megkerülve uniós pénzt szerezzen.
Erre a sikertelen kis pöcsre költött kamugeli, évi 150 milliót, cakk-pakk kb 360 millió forintot a fővárosi költségvetésből, most pedig sír, hogy nincs pénz.
TalEle
2022-06-19 at 18:54
A magyar ballib EP képviselők hosszú évek óta szisztematikusan blokkolják a Magyarországnak járó EU-s forrásokat!“Jogállamisági” és más [email protected]ágok okán emiatt az EP aligha engedi meg az EU Bizottságának hogy egyetlen eurocentet is kifizessen Magyarországnak! Ideje lenne eltöprengeni a “kieső” EU-s források pótlásáról! Íme, pár tipp: a magyar befizetések visszatartása, különadók EU-s cégekre, a nagy – nem európai – techcégek (Facebook, Twitter, Google, stb) megadóztatása, a fővárosnak nyújtott támogatások csökkentése, stb… Karácsonyék a támogatások többségét úgyis ellopnák vagy haverokra költenék…
Kátay Péter
2022-06-19 at 15:22
Namond:2022-06-19 at 12:40
Hogy jön ide ez a sok faszság amit befirkáltál?
Kátay Péter
2022-06-19 at 15:15
Még ez a: BAROM-ÁLLAT is akar valamennyit
a: “nagy-zsozsóból”…
Ehhez van bőr a pofáján, BÜDÖS PATKÁNY ! ! !
Namond
2022-06-19 at 12:40
kamugeli személyes nagykövete a kicsi, de gazdasági kárt és határ problémát nagyban okozó Jávor Bence LMP>Párbeszéd politikusa, sikeres környezetvédelmi, magyar állami költségvetési, nemzetközi kártevése:
Nagymaros, Dunakiliti és a Szigetköz.
“Vízgazdálkodás és vízenergia Magyarországon” by Héjjas István Dr.
Részletek:
“Kerényi Ödön, a Magyar Villamos Művek Tröszt egykori műszaki vezérigazgató-helyettese annak idején kalkulációt készített, hogy a balul sikerült vízlépcső üggyel kapcsolatban mekkora veszteség érte Magyarországot. Ebben a következő tételeket vette figyelembe:
– Kártérítési kötelezettségek Szlovákia felé.
– Kártérítési kötelezettségek a beruházásban érintett ausztriai vállalkozók felé.
– A félig megépült nagymarosi beruházás építési és lebontási költsége.
– A szlovákoktól nekünk jogosan járó, de igénybe mégsem vehető villanyáram.
Kerényi számításai szerint a teljes kárösszeg 1998-as árfolyamokon számítva 1,45 milliárd USD-ra becsülhető. Mai forint vásárló értékre átszámítva ez 2500-3000 milliárd forint körüli összegnek felel meg, ami összemérhető az új atomerőmű beruházási költségével, vagy pedig meg lehetne építeni ebből a Dunán legalább három vízerőművet.
És akkor még nem említettük, hogy a Bős-Nagymaros ügy további súlyos következménye a szlovák-magyar viszony elmérgesedése, amelynek a szenvedő alanyai az ottani magyarok, akikkel kapcsolatban hangzatos jelszavakon túlmenően semmiféle érdemi előre lépés azóta sem történt, és nincs is remény ilyenre, amíg a vitatott vízlépcső ügy le nem záródik.
További vitatott jogi kérdés a Duna hajózhatósága, amellyel kapcsolatban Magyarország szembe megy az érvényes nemzetközi szerződésekkel, és az EU csatlakozás óta az EU irányelvekkel is, amelyek stratégiai jelentőségűnek tekintik a Duna-Majna-Rajna vízi út hajózhatóságát.
A Duna ugyanis nemzetközi hajóút, amelynek a szabad használatát, és működőképességét nemzetközi szerződések garantálják. Ezeket azonban Magyarország rendszeresen megsérti, mivel a vállalt kötelezettségek teljesítése vízlépcsők nélkül műszakilag lehetetlen.”
Ajánlásom a klímarealista
https://www.klimarealista.hu/vizgazdalkodas-es-vizenergia-magyarorszagon/
oldaláról:
“Rémálom a dekarbonizálás”
Vedd észre TE VAGY a karbon!
“Ökológiai katasztrófák”
Sok száz millió évre visszatekintve elmondhatjuk: Úgy a levegő CO2-tartalma, mint az átlaghőmérséklet igen széles határok között változott, és ezek között nem volt és nincs ok – okozati viszony.
“Klímaváltozás és széndioxid”
A klímaváltozás elleni értelmetlen szélmalomharc helyett észszerűbb lenne a rendelkezésre álló erőforrásokat az alkalmazkodás érdekében felhasználni.
Árvízi víztározók>öntözés
Őshonos növényzet nemesítés és telepítés.
“Hogyan tovább éghajlatvédelem?”
Miskolczi klímaelmélete forradalmian új, korszerű megoldást kínál a XIX. századi tudományos ismereteken alapuló széndioxidos deep state által felkarolt klímaelmélet helyett.
Ildikó
2022-06-19 at 06:53
Nna,szóval Gerike zsebét mégse rakták tele dohánnyal?? Ejnye-bejnye!
Pedig ő aztán megmondta,hogy majd ő elintézi!!!
Ennyit a dumaláda semmirekellő,mihaszna,hazudós,lusta facebook huszárról.
Az alatt a 3 nap alatt inkább Budapest közlekedésével-is- kellett volna foglalkoznia, ja hogy ahhoz sem ért! Ez igaz!
Esvány
2022-06-18 at 21:57
Geli tárgyalt!!!! Haha! Beszélnek az Állatfarm magasságos intézményeiben magyarul?
Angie
2022-06-18 at 21:44
Nnnaaaa! Majd hiperpasszív Gelgő megoldja!
márko
2022-06-18 at 21:20
az EU Alapszabály szerint , a tagországok , azok a PÉNZ BEFIZETŐK
ÉS
. pénzek elköltését, a tagországok iránt kellene elszámolni ( kellene , DE nem így van )
/
Karácsony Gergely … NEM SZEREPEL az EU alapszabályban
ÉS
. követelni kellene , az EU alapszabályt betartani
Ungarn über alles !
2022-06-18 at 19:52
szóval a nagy dér-dúrral beharangozott háromnapos Brüsszeli kirándulása alatt, csak a Jámbormarha Bandival és a takarító személyzettel sikerült “konzultálnia”
(tud ez a lób*szó állat valami olyat is tenni, amitól jobbról-balról ne lexarást kapna ?)
khm
2022-06-18 at 17:38
” jelen helyzetben sürgető és fontos lenne a főváros és a kormány közös cselekvése”
Jelen helyzetben egyáltalán nem sürgős!
Ungarn über alles !
2022-06-18 at 17:37
az ilyes Krácsonygeli-féle csökött agyúakat szokták úgy ötödik osztálytól felfelé naponta hülyébbre verni a többiek – csoda hogy ilyen lett ?
Namond
2022-06-18 at 16:43
A kormánnyal egyeztetne a semmiről?
Mit is ért el kamugeli és személyes nagykövete a kicsi, de gazdasági kárt és határ problémát nagyban okozó Jávor Bence?
Az uniós források lehívásához meg semmi köze, annál több a közúti közlekedés bedugulásához, az ebből adódó globálisan is jelentős környezeti kárhoz és klíma vészhelyzethez és a dugókban veszteglőknek okozott anyagi kárhoz.
A Lánchíd, Blaha, M3 felújítás elképesztő sikertelenségéhez.
Remélem a kormány elküldi bilizni kamugelit, hogy játszadozzon azon ülve.
Orientál
2022-06-18 at 15:24
Karácsony nektek eurós milliárdok? Karácsony ti azok vagytik akik még a főváros városházáját is érték alatti áron elakartátok lopni.
Rózsa Zoltán
2022-06-18 at 15:09
viszont én úgy tudom GeLgőke, hogy neked Lázár János személyében jelölték ki a bébiszittert – pelust ugyan nem fog neked cserélni mint Gál J. óvóbácsi tette viszont elmondja majd szépen, lassan, hogy te is megértsd mihez nyúlhatsz hozzá és mihez nem. Például a kis pöcsöddel játszhatsz kedvedre viszont közpénz közelébe nem mehetsz. Mert kés, villa, olló, közpénz kretén GeLgőke kezébe nem való – és mivel már Gál J. Zoltánod sincs ezért könnyen össze is szarhatod ám magad.
Navracsics előszobájához le kell küzdened Lázár Jánost te retardált – lehet fogadni, sok sikert!
Gottwald Zsolt
2022-06-18 at 15:03
Ezek tényleg csak a pénzkunyeràlàshoz, meg annak eltüntetéséhez értenek!
Ezekhez viszont ultra profi szinten!