
Karácsony Gergely továbbra is üldözött vadnak tűnik; bár az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló főpolgármester elindította kampányát, nem a saját témáiról beszél, hanem magyarázkodásra kényszerül – mondta a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Mráz Ágoston Sámuel közölte: a főpolgármester eddigi életével, karrierjével kapcsolatban sorozatban kellemetlen kérdések merülnek fel, amelyekre Karácsony Gergely nem tud hiteles válasz adni, és egyre inkább belebonyolódik ezekbe az ügyekbe.
Válaszai mindig újabb három-négy kérdést vetnek fel, legyen szó a nyelvvizsgájáról, az egyetemi karrierjéről, a diplomaszerzéséről
– tette hozzá. Az elemző szerint Karácsony Gergely érdekelt lenne abban, hogy vizsgálat induljon, amely lezárja az ügyét, de ezt egyelőre elkerüli; ehelyett inkább váltogatja a kitérő és a magabiztos stílust. Abszurd érvelésnek nevezte, hogy a főpolgármester azt mondta, Angela Merkel német kancellár sem beszél angolul; ráadásul ennek ellenkezője be is bizonyosodott. Mráz Ágoston Sámuel felidézte: a magyar miniszterelnökök közül Medgyessy Péter nem beszélt folyékonyan angolul, de ő perfekt volt franciául és tárgyalni valamelyest tudott angolul is.
A Fudan Egyetem leendő területén történt utcanév-változtatásokról szólva az elemző úgy fogalmazott: a politikának része néha a szórakoztatás is, ebben az értelemben komoly teljesítménynek számít a főpolgármester és a IX. kerületi polgármester tette. Azonban szerinte ez megmutatja Karácsony Gergely geopolitikai gondolkodását: azt, hogy megválasztása esetén elzárkózó, konfliktuskereső politikát folytatna, szemben a jelenlegi kormánnyal, amely arra törekszik, hogy a világ meghatározó nagyhatalmai ne ellenségként tekintsenek Magyarországra. Hozzátette: ráadásul az akció a közterek elnevezésének rendjét megsértve történt, ami sokat mond arról, hogy a főpolgármester mit gondol a jogállamiságról.
Mráz Ágoston Sámuel úgy fogalmazott: szakterülete Karácsony Gergelynek, hogy áldozatként tud feltűnni – például pénzhiányt kiált és ezzel megpróbálja elkerülni, hogy számon kérjék rajta az ígéreteit –, de a miniszterelnök-választás arról szól, hogy kire akarják bízni a magyarok az ország vezetését.
Szakpolitikailag, a teljesítmény oldaláról nézve ugyanis sok kellemetlen ügy van a fűvágás helyetti táblakirakás, az utak koncepciótlan lezárása vagy a felújítások koordinálatlansága terén is
– mondta. Hozzátette: érik a fővárosban egy protesthangulat a főpolgármester ellenében. Arról is beszélt: Karácsony Gergely egy pozíciót sem próbált meg újra megszerezni, hanem mindig továbblépett, főpolgármesterként is miniszterelnök-jelölti ambíciói vannak.
Az a kérdés, hogy ez ellen felháborodnak-e a választói, vagy elfogadják ezt a folyamatos trükközést tőle
– jegyezte meg Mráz Ágoston Sámuel.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Asperrimus
2021-06-07 at 19:18
Az a probléma ezzel, hogy az összes intelem, ami arra vonatkozik, hogy melyik kiskutyát, kiscicát, hörcsögöt, papagájt, kanárit, stb. válasszuk, azt javasolja, hogy soha ne válasszuk azt, amelyik “annyira elesett, hogy megesik rajta az ember szíve”, mert mint mondják, az ilyen kis kedvencek később sem tudnak mást csinálni, csak szánalmat kelteni, de azt nagyon. Természetesen nem szeretnék egyetlen embert sem alacsonyabb rendű lényekhez hasonlítani, az embernek ugyanis az állattal szemben sokkal több választása, és így sokkal nagyobb felelőssége, valamint emberi méltósága van, egyedi és megismételhetetlen. Mégis, ha csak az elmúlt másfél évet nézem is, azt látom, hogy Főpolgármesterünk, ha a magánéletében, amit nem látunk, sikeres és talpraesett is, de közszereplőként ő is leginkább a szánalomkeltésben jeleskedik, mint városvezető pedig éktelenkedik. Ugyanezt tenné miniszterelnökként is.
jámbor lászló
2021-06-07 at 14:09
Az idősebbek talán még emlékeznek erre elvtárs segítsd a lebukottakat ő nem főpolgármester ő egy szarjankó ha valaki meg akar erről győződni üljön kocsiba és csináljon egy kört a belvárosba és rájön
Vélemény
2021-06-06 at 14:02
Nekem úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely ezzel az üldözött vad szereppel valójában a saját sorsát kísérti!!! Előbb, vagy utóbb, de tényleg üldözött vad lesz belőle, segít neki majd a Gyurcsány Kán, hogy élőben is megélhesse a kiosztott szerepet.
Az Orbán-gyűlölőknek minden jó, ami rossz
2021-06-06 at 10:01
Elfogadják ezt a trükközést tőle. Az Orbán-gyűlölőknek mindegy, milyen rossz lesz itt, csak Orbánnak és a fidesz-szavazóknak legyen rossz. Nekik ez már elég jó, akkor is, ha közben nekik is rossz lesz.
2010-ben is rengetegen szavaztak az országot több cikluson át tönkretevő szocialista pártra.
Egyszerű Polgár
2021-06-06 at 09:51
A Deutsche Welle újságírója is ellenségnek számít már KariGeri számára? Annak a kérdésére se óhajtott válaszolni az ízes, “hiperpasszív” angoltudásával! 😀
https://www.vadhajtasok.hu/2021/06/06/kamu-geri-ismet-hiperpassziv-volt-a-fuggetlen-dw-riportere-akarta-angol-nyelven-kerdezni-de-bedugult-a-srac-video