Pesti Srácok

Semmi újat sem tudtunk meg a kegyelmi ügyről Magyar Pétertől

Hatalmas bejelentést harangozott be a miniszterelnök, ám végül hiába rágtuk a körmünket, nem tudtunk meg semmi újdonságot. Talán annyit, hogy amit az előző kormány kommunikált a kegyelmi botrány kirobbanásáról és hátteréről, az valóban úgy volt.

Szokták mondani, hogy valaki készül valami nagy durranásra, aztán a végén csak besül. Valami ilyesmit éreztünk akkor, amikor Magyar Péter hosszan, kissé kapkodva és zavarosan magyarázta a nagy leleplezést, kisatírozott dokumentumokkal és nagy leleplező mondatokkal, amiből annyit tudtunk meg, amennyit már eddig is tudtunk. A kegyelmi ügy problematikájában nagyon nagy változást nem érzékeltünk, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter először nem ellenjegyezte, később, amikor újabb csomagban jött K. Endre kegyelmi kérvénye, akkor végül megtette.

Magyar Péter nagyot akart durrantani a kegyelmi ügy újbóli felmelegítésétől, de nem tudott újat mondani.
Magyar Péter nagyot akart durrantani a kegyelmi ügy újbóli felmelegítésétől, de nem tudott újat mondani.
Fotó: Hatlaczki Balazs

Kegyelmi ügy újratöltve?

Lehet, hogy Magyar Péter még a köztudatban szeretné tartani az ügyet, de tótágast nem állt tőle a világ, pedig a miniszterelnök még azt is elmondta, hogy K. Endre a büntetésének a végénél járt, valójában nem is kellett volna eljárni az ügyben, ám valaki mégis úgy döntött, hogy demonstrálja a hatalmát, Novák Katalin akkori köztársasági elnök pedig asszisztált ehhez. A Karantén kibeszélőben a téma kivesézése mellett beszélgettünk arról a bestiális tettről is, amely Angliában történt és a hatalmas késsel megszúrt angol fiú halálához vezetett. Az eset azért megdöbbentő, mert az indiai elkövető egyszerűen tüdőn szúrta a 18 éves egyetemistát, majd a kiérkező rendőröknek azt állította, hogy rasszista szavakat mondott a fiú rá, ezért a rendőrök gondolkodás nélkül a haldokló fiatalt akarták előállítani, aki végül bele is halt a szúrt sebeibe. Nem akarunk ilyen jövőt Magyarországon.

 

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.