Pesti Srácok

Elég volt a fröcsögő fotelszurkolókból

A Karanténvlog beszélgetős műsorában a Szajna mocskos vizében úszkáló gusztustalanságok mellett a fotelból okoskodó, soha nem sportoló megmondóemberekről, Gyurcsányék vergődéséről és az ukránok érthetetlen oroszországi offenzívájáról beszélgettünk. Érdekes, hogy olyanok, akik életükben nem sportoltak, egy sörhas biztonságos gömbölyűsége mögül osztják az észt arról, hogy hogyan kellett volna teljesíteni egy sportolónak az olimpián, vagy akármilyen sportversenyen. Érmeket, díjakat, elismeréseket vennének el, sőt, gyűlölettel fröcsögnek, mert ők otthon a tévé előtt emberfeletti győzelmet szerettek volna ünnepelni. Érdemes belegondolni ilyenkor abba, hogy mekkora lemondással jár egy egész gyermekkort és ifjúságot felölelő felkészül, mennyi tudás és szorgalom szükségeltetik egyáltalán ahhoz, hogy valaki kijusson egy olimpiára. Megszoktuk, hogy elkényeztetnek a sportolóink, de csak az ostoba és rosszindulatú emberek szállnak durván bele egy ilyen sportolóba. Természetesen az olimpiai éremtáblázaton elfoglalt 14. helyünk sokaknak még kevés is, azonban a Telex így is vészharangokat kongat és a kormány felelősségét firtatja, amiért csak stagnálunk, ahelyett, hogy beérnénk a kínaiakat és az amerikaiakat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.