Pesti Srácok

A magyarországi baloldal szerint ők képviselik hazánkban a nemzeti szuverenitást – Karanténvlog

Ez akár egy esti kártyázás és iszogatás közben elsütött gyenge poén is lehetne, de a DK, a Tisza, Karigeriék és a drogos Kutyapárt is próbál komoly fejet vágni ehhez a viccnek is rossz gondolathoz. A szerdai Fővárosi Közgyűlés ismét görbe tükröt tartott azok elé a baloldali politikusok elé, akik képesek évekig semmit sem csinálni, mutogatni, terelni, kerülni a munkát és időnként vaskos korrupciós botrányokba kerülni. De ne gondoljuk, hogy most hamut szórtak a fejükre, hiszen hirtelen a munka szerelmesei, a nemzeti szuverenitás bajnokai váltak azokból, akik külföldről kapják a zsoldot, hogy a saját hazájuk ellen tevékenykedjenek. Ezek az emberek egyik pillanatról a másikra új szerepet kezdtek el játszani, a szent magyar földet védik immár a gonosz Fidesztől. A Grand Budapest programot ugyanis el akarják kaszálni úgy, hogy eddig nem érdekelte őket Rákosrendező területe, most azonban hirtelen már azt is tudják, hogy területi érdekeltsége van benne a fővárosnak. Az utóbbi években csak méhlegelőkre és párakapukra volt pénz, egyetlen fejlesztést sem hozott össze Budapest baloldali vezetése, most azonban egyből találtak 60 milliárd forintot arra, hogy ők akarják megvenni a területet. Természetesen teljesen véletlen, hogy a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis cégcsoport már kész látványterveket nyújtott be a fővárosnak. Érdekes, lehet, hogy a Városháza eladása nem sikerült a baloldali elvtársaknak, most próbálnak új megoldást találni, és közben még a haza legnagyobb bajnokainak is kikiáltják magukat. Ezt az émelyítő és álságos próbálkozást dokumentálta a Karanténvlog, nézzétek meg műsorunkat!

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!