Pesti Srácok

Karikó Katalin kapja az idei William B. Coley-díjat

Karikó Katalin kapja az idei William B. Coley-díjat

Kutatótársaival – Drew Weissmannal, Ugur Sahinnal és Özlem Türecivel – megosztva Karikó Katalin kapja az amerikai Rákkutató Intézet (Cancer Research Institute – CRI) idei William B. Coley-díját – jelentette be a New York-i székhelyű nonprofit szervezet.

A CRI honlapján olvasható közlemény szerint a négy tudósnak kulcsfontosságú szerepe volt abban a kutatásban, amely olyan új mRNS-alapú terápiás eljáráshoz vezetett, amelyet jelenleg is alkalmaznak a rák és a fertőző betegségek leküzdésére, beleértve a két leghatékonyabb vakcinát a Covid-19-et okozó koronavírus ellen. Ez a technológia lehetőséget teremthet különböző betegségek új típusú kezelésére, így jelenleg is vizsgálják alkalmazásának lehetőségét az influenza, a HIV, a malária, a sarlósejtes vérszegénység, a szklerózis multiplex és a szívbetegségek terén. Az elismerésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint a díjat egy virtuális ünnepségen, november 10-én adják át.

A CRI 1975-ben alapította a díjat William B. Coley tiszteletére, akit ma a rák immunterápiájának atyjaként tartanak számon, és akinek lánya, Helen Coley Nauts (1907–2001) hozta létre a Rákkutató Intézetet. A kitüntetéssel járó érmet és ötezer dollár jutalmat – a 2021-es díjazottakkal együtt – eddig 115 immunológus és tumorimmunológus kapta meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Eloy Alonso

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."