Pesti Srácok

Kárpátalja kormányzója: Hálásak vagyunk Magyarországnak

Kárpátalja kormányzója: Hálásak vagyunk Magyarországnak

Tudjuk, hogy az ellenség megpróbálja felhasználni a helyzetet arra, hogy konfliktust szítson az országok, a nemzetiségek között, ezért fontos, hogy ne vonódjunk be ilyesmibe – fogalmazott Viktor Mikita a Mandinernek adott interjújában. Kárpátalja kormányzója azt is elmondta a lapnak, hogy nem osztályozhatnak le országokat, csak a tényekről szabad beszélni, márpedig Magyarország a háború kezdetétől jelentős mennyiségű egészségügyi felszerelést adományozott.

Magyarország a háború kezdetétől jelentős mennyiségű egészségügyi felszerelést adományozott, és Szijjártó Péter külügyminiszter is rengeteg segítséget adott nekünk– fogalmazott Viktor Mikita. Kárpátalja kormányzója köszönetét nyilvánította ki Magyarországnak, és Bacskai József konzulnak, valamint Magyar Levente államtitkárnak, felkarolták a helyieket.

-fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A magyar álláspontot a háború kapcsán nem kívánta kommentálni mondván, hogy az geopolitikai megfontolások eredménye, ugyanakkor fontosnak tartja annak kimondását, hogy Oroszország az agresszor, ahogy azt is lényegesnek tartja, hogy elzárják Putyint a nyugatról érkező bevételektől.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?