Pesti Srácok

Kartellezés miatt kapott súlyos bírságot a Dobrevet és Márki-Zayt támogató baloldali nagyvállalkozó cégcsoportja

Kartellezés miatt kapott súlyos bírságot a Dobrevet és Márki-Zayt támogató baloldali nagyvállalkozó cégcsoportja

Évek óta tartó vizsgálat tárta fel a baloldali nagyvállalkozó, Bige László nevéhez fűződő súlyos visszaéléseket. Mint ismert, Bige Lászlót – aki elkötelezett híve Dobrev Klárának és Márki-Zay Péternek – már korábban is kihallgatta a rendőrség egy vesztegetési ügyben, sőt, házi őrizetben is volt. Az újabb botrányt leleplező Gazdasági Versenyhivatal most 14 milliárdos büntetést szabott ki kartellezés miatt a vállalkozóhoz köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozására.

A teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellt tárt fel a GVH, rekordösszegű bírság lett a vége – írja a Gazdasági Versenyhivatal pénteki közleményében. Mint kifejtik, a vizsgálat megállapította, hogy a Bige László nevéhez köthető Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

A hazai termelők költségeit is befolyásolta

A nemzeti versenyhatóság most zárult vizsgálata feltárta, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó- és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett – a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében – jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak. A versenyhatósági eljárás feltárta továbbá, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A cég – forgalmazóival egyetemben – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

PestiSracok facebook image

– emeli ki a közlemény.

A versenyfelügyeleti eljárásban összesen 11 hazai cég volt érintett, amelyekből kettő vétlennek bizonyult, így velük szemben a GVH megszüntette az eljárást. A kartellező kilenc vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az együttműködő cégek egyike a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért. A bírságok kiszabásakor a GVH Versenytanácsa – a gyakorlatának megfelelően – a kartellel érintett áruk értékesítése révén elért árbevételt vette alapul. A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértésekre a Versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re.

Forrás: GVH; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.