Pesti Srácok

Kásler Miklós: akár már szerdán dönthet a kormány a harmadik oltásról

Kásler Miklós: akár már szerdán dönthet a kormány a harmadik oltásról

Egyre több szakember véli úgy, hogy szükség lehet majd a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisára is. Magyarországon is felvetődött ennek az eshetősége, ennek kapcsán Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Spirit FM-en arról beszélt, hogy Magyarországon is megvan az esély arra, hogy a betegség negyedik hulláma elindul. Úgy véli, hogy a tavalyihoz hasonlóan a turizmus beindulásával külföldről kerülhet be hozzánk is az új, delta mutáns.

Kásler Miklós figyelmeztető jelnek látja, hogy ez az új variáns gyorsabban terjed, már tizenkét perc – egy légtérben eltöltött idő – után is képes fertőzni. A miniszter elmondta, hogy jelenleg csak az oltás az egyedüli megoldás, ezért fontos lenne, hogy mindenki kérje azt, mert ezek megelőzik a súlyosabb megbetegedést. Az adatok szerint még hatszázezer, hatvan év feletti nem kérte az oltást, ám a delta mutáns nem csak őket, hanem a fiatalokat is érinti, ezért is fontos a 12-18 évesek beoltása is. Az oltások hatékonysága az idő múlásával csökken, ezét lehet szükséges egy harmadik dózis is – vélekedett a miniszter. A szakemberek álláspontja szerint az időseket hat hónap után kéne újraoltani, majd a fiatalabbak is sorra kerülhetnek, ehhez azonban az eredetitől eltérő vakcinát javasolnak, azaz aki például kínait kapott, harmadiknak Pfizert vagy Modernát kaphasson. De ugyanígy, aki Pfizert kapott, neki is eltérő vakcinát ajánlanak. A kutatások szerint ez a módszer lényegesen megnöveli a védettséget. Kásler Miklós azt mondta, hogy a szerdai kormányülés után már konkrétumok is lesznek, vakcinatípusra lebontva. A miniszter szerint az egészségügy felkészült, ugyanakkor azt javasolta a kollégáinak, hogy pihenjenek és készüljenek fel, mert a következő időszak nagyon nehéz lesz.

Forrás: szeretlekmagyarország.hu ; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.