vakcinák
Magyarország vakcinákkal segíti Egyiptomot (Videó!)
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy Magyarország újabb kétszázezer adag vakcinával segít Egyiptomnak. Ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót.Itt vannak a részletek! - A világ egyik legalaposabb, magyar kutatása igazolja, hogy az oltás megvéd a halálos fertőzéstől
Nagyon fontos részletek derültek ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közreadott összefoglalóból arról a november végén lezárult kutatásról, amely az oltások hatékonyságát vizsgálta. Két hete jelent meg a kormányzati koronavírus-portálon a 3,7 millió beoltott magyar adataiból elkészített, s a Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon közölt tanulmány összegzése, amiből kiderült, a védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, s a védekezésben gyakorlatilag minden Magyarországon beadott vakcinatípus hatékony. Most - magyarázattal ellátva - ismertté váltak a tanulmány megállapításai, melyek többek között egyértelműen cáfolják a Sinopharm-vakcina hatásosságát kétségbe vonó hecckampány állításait. A kutatást Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere indította és vezette.Egy magyar kutatás szerint egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága
Megjelent az első nagy magyarországi tudományos kutatás a védőoltások eredményességéről a járványtannal foglalkozó, tudományos körben elismert Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon. A tanulmány szerint egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága; 10–20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon egy magyar kutatás szerint – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön közzétett tájékoztatásban.Kásler Miklós: Nem jósok és celebek, hanem dedikált tudósok véleményére alapoztunk
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt a különböző vakcinák hatékonyságáról szerdai, éves miniszteri meghallgatásán. Az Emmi minisztere kiemelte: az immunitás két komponensét, a sejtes immunitást és a humorális immunitást az oltások előtt és utána harminc nappal, és a második oltás után harminc nappal és három hónap után mérték négyezerötszáz ember esetében. Kásler Miklós megjegyezte: öt hónap elteltével egyértelműen ki lehet mondani azt, hogy a humorális és a sejtes immunitás többé-kevésbé paralel alakul, de nem teljes mértékben – írja az ATV.Ennyit a baloldali álhírgyártásról: minden Magyarországon alkalmazott vakcina pozitív eredményt mutatott a Semmelweis vizsgálatán
Mintegy ezerkétszáz jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV–2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.Kásler Miklós: akár már szerdán dönthet a kormány a harmadik oltásról
Egyre több szakember véli úgy, hogy szükség lehet majd a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisára is. Magyarországon is felvetődött ennek az eshetősége, ennek kapcsán Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Spirit FM-en arról beszélt, hogy Magyarországon is megvan az esély arra, hogy a betegség negyedik hulláma elindul. Úgy véli, hogy a tavalyihoz hasonlóan a turizmus beindulásával külföldről kerülhet be hozzánk is az új, delta mutáns.Az EU egészségügyi biztosa négymillió eurós korrupciós botrányba keveredhetett
Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés az Európai Unió egészségügyi biztosát, Sztella Kiriákidészt érintő korrupciós botrányban. A múlt héten derült fény arra, hogy a ciprusi számvevőszék szerint négymillió euró jelent meg Kiriákidész és férje közös bankszámláján – írja a Magyar Nemzet.A Semmelweis Egyetem ötletesen szemlélteti a védőoltások kifejlesztését (videó!)
Hogyan állapítják meg az oltóanyagok hatékonyságát? Miért van szükség többlépcsős klinikai vizsgálatokra? Mi a különbség az oltási reakciók és oltási szövődmények között? – ezekre a kérdésekre ad választ a KliniKaland első évadának záróepizódjában a Semmelweis Egyetem animációs kisfilmje, amely minden fontos részletet elmagyaráz a klinikai teszteléstől a mellékhatásokon át a nyájimmunitásig.Ajánljuk még