Pesti Srácok

Az EU egészségügyi biztosa négymillió eurós korrupciós botrányba keveredhetett

Az EU egészségügyi biztosa négymillió eurós korrupciós botrányba keveredhetett

Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés az Európai Unió egészségügyi biztosát, Sztella Kiriákidészt érintő korrupciós botrányban. A múlt héten derült fény arra, hogy a ciprusi számvevőszék szerint négymillió euró jelent meg Kiriákidész és férje közös bankszámláján – írja a Magyar Nemzet.

Mint a Magyar Nemzet cikkében felhívja rá a figyelmet, az unió egészségügyi biztosának és férjének közös bankszámláján lévő pénz az állami tulajdonban lévő Ciprusi Szövetkezeti Bank révén érkezett a családi számlára, mint kölcsön, azonban ekkora összegnek nem tudnak fedezetet biztosítani, a ciprusi sajtó pedig passzív korrupcióról kezdett beszélni. Arról is írnak, hogy a Feketén Fehéren Blog a témában új videóval jelentkezett, amelyben Ómolnár Miklós újságíró felhívja a figyelmet arra, hogy Sztella Kiriákidész, miután lebukott, minden lehetséges módon mentegetőzni próbál. A biztos az ARD közszolgálati televízió műsorának nyilatkozva kijelentette, hogy nincs személyes érintettsége az ügyben. A Feketén Fehéren Blog szerint azonban Kiriákidész csak megpróbálja elhitetni, hogy ennek a nyilvánvalóan korrupciós pénznek nincs semmi köze az uniós vakcinaszerződésekhez. A portál összefoglalója szerint próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a vesztegetési pénzt minden jel szerint az oltóanyaggyártó cégek dobták össze, a nekik kedvező feltételekkel megkötött, a késlekedő, akadozó szállítást lehetővé tevő szerződésekért.

Nem ez az első korrupciós botrány

A V4NA hírügynökség levélben fordult az Európai Unió egészségügyi biztosához. A hírügynökség arról kérdezte, hogy miért titkolta el ezt a négymillió eurót, amely egyes ciprusi információk szerint az unió közös vakcinabeszerzésével állhat összefüggésben. A cikkben arról is említést tesznek, hogy a politikus nem először keveredik egészségügyhöz köthető korrupciós botrányba – erre hívta fel a figyelmet a Feketén Fehéren. Évekkel korábban ők voltak azok, akik egy bank mögé bújva privatizálták az összes onkológiai kezelést Ciprus szigetén, aztán, ahogy az lenni szokott, az egekbe srófolták a kezelések árát.

PestiSracok facebook image

Feltették a kérdést

Sztella Kiriákidész egyébként korábban 2000 és 2015 között a mellrákellenes Europa Donna Cyprus elnöke is volt, továbbá 2004 és 2006 között a European Donna hálózatot összefogó European Breast Cancer Coalition Europa Donna szervezet elnöke is. A European Breast Cancer Coalition Europa Donna 2006-ig visszamenően közzétette a honlapján pénzügyi beszámolóit. Ezekből kiderült, hogy az elmúlt években több tízezer eurós támogatásokat kapott a Pfizertől, az AstraZenecától és a Johnson and Johnsontól is. A V4NA levélben fordult a szervezethez, hogy megtudja, 2006 előtt milyen támogatásokat kaptak a gyógyszergyártóktól, és Sztella Kiriákidészt is kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a vakcinabeszerzések során hogyan használta fel személyes kapcsolatait, amelyeket akkor épített ki, amikor a European Breast Cancer Coalition Europa Donna szervezet elnöke volt – olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: europarl.europa.eu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.