Pesti Srácok

Kásler Miklós: kiemelt feladat a mentők munkakörülményeinek javítása (videó)

A kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt feladatnak tekinti a mentők megbecsülését és munkakörülményeik javítását – közölte az emberierőforrás-miniszter a Facebook-oldalán hétfőn, a mentők napján. Kásler Miklós a videóban azt mondta, hogy 2010 óta folyamatosak a fejlesztések: több mint ezer új mentőautót szereztek be, 107 jelentősebb mentőállomást újítottak fel, valamint 34 új mentőállomást és 14 mentési pontot létesítettek.

Hozzátette, hogy emellett minden mentőegységet új mentőtechnikai eszközökkel láttak el, és korszerű munkaruhát adtak az összes mentődolgozónak, a kormány mindent megtesz a mentők testi és lelki egészségének biztosításáért. A miniszter úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány kezdete óta az Országos Mentőszolgálat fennállásának legnagyobb kihívásával és erőpróbájával szembesül.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a mentők 2020-ban csaknem 42 millió kilométert tettek meg, és több mint 1800 sikeres újraélesztést végeztek. Kásler Miklós szerint a lakosság mentőkbe vetett bizalma töretlen, sőt ha lehet, még tovább erősödött.

– mondta a miniszter a 8500 mentődolgozót köszöntve.

Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.