Pesti Srácok

Kásler: Nagy jelentőségű a háziorvosok szerepe

Kásler: Nagy jelentőségű a háziorvosok szerepe

A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket – mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján, hétfőn, Budapesten.

Kásler Miklós a díjazottakról szólva úgy fogalmazott: "ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott", és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek. Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája – a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl – a szereteten alapuló orvos-beteg viszony. A miniszter azt mondta: a magyar medicina mindig betegközpontú, humanista volt. A magyarság kultúrájában, hagyományaiban, történelmében egységes nemzet, amely "hozta magával belső-ázsiai gyökereit"; ezeket a keresztény identitás és az európai értékek olyan egységgé emelték, amelyben minden megtalálható, ami érték. Hozzátette: ezt az egységet fejezi ki A nemzet háziorvosa pályázat is, amelyet szép kezdeményezésnek nevezett.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez egy nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért. A zsűri elnökeként elmondta: a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az államtitkár. A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.

Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.