Pesti Srácok

Kásler nemet mondott az orvosi kamara embertelen javaslatára

Kásler nemet mondott az orvosi kamara embertelen javaslatára

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelyben többek között az állt, hogy az orvosok sorshúzással döntsék el, hogy mely beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben, vagyis ki haljon meg, és ki maradjon életben. Kásler Miklós válaszában megírta, hogy nem tud azonosulni az ajánlás tartalmával, sőt, határozottan visszautasít minden, a hippokratészi eskünek ellentmondó indítványt – értesült a Magyar Nemzet.

Az orvosi kamara által készített Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához Covid–19 pandémia idején Magyarországon című ajánlásban többek között azt írják:

Majd így folytatják:

PestiSracok facebook image

Az orvosi kamara vezetésének megdöbbentő javaslatával kapcsolatban a Magyar Nemzet kérdésére a minisztérium kijelentette, hogy a kormánynak és az Emminek minden magyar ember élete fontos, a mostani szigorú korlátozó intézkedések, a kiadott miniszteri utasítások, a halasztható beavatkozások felfüggesztése és a hónapok óta tartó tudatos felkészülés pedig mind azt a célt szolgálják, hogy a jövőben is legyen elegendő ágy, eszköz, gyógyszer és szakember. Hangsúlyozzák: senki, a kormány egyetlen tagja sem mondta soha, hogy könnyű lesz a következő időszak. Nagyon nehéz lesz, a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóktól sok lemondást, erőfeszítést, alkalmazkodást és embert próbáló munkát kíván. Ettől függetlenül, nem hajlandók sorshúzással – ahogy a MOK javasolja – eldönteni, hogy mely beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben, hogy ki haljon meg, és ki maradjon életben. Az egészségügyi dolgozók valaha nem erre esküdtek – idézi a kijelentésüket a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.