„Kassa nem volt magyar” – így hergel a szlovák liberális lap

Ha hülyének tettetjük magunkat, akár furcsának is találhatjuk, hogy a Sme című liberális szlovák napilap éppen a V4-es együttműködés legjobb időszakában tartotta érdemesnek feltüzelni kicsit a szlovák–magyar feszültséget. A lap online kiadásában parádés janicsármunka jelent meg: egy magyar nevű történész, Vojtech Kárpáty bizonygatja a magyar nevű riporternek Monika Almášiovának, hogy Kassa sosem volt magyar város, ez csak mítosz. Ezt hirdeti a cikk címe is, alatta pedig egy kép, amint Horthy Miklós virágba borult úton vonul be fehér lovon Abaúj-Torna megye régi-új székhelyére 1938. november 11-én. A cikk apropója, hogy 2018 van, és a nyolcasra végződő évszámok gyakran jelentősek (Cseh)Szlovákia számára: 1918 a létrejötte, 1938 Felvidék déli részének Magyarországhoz visszacsatolása (ezzel különösen lehet ijesztgetni a szlovákokat), 1948 a kommunista hatalomátvétel, 1968 pedig a prágai tavasz miatt.

Kassa az első csehszlovák köztársaság húsz éve alatt álmos városkából Kelet-Szlovákia valódi politikai, gazdasági és kulturális metropoliszává változott

– üti fel az egészet a szlovák történész rögtön akkora csúsztatással, aminek a lebuktatásához még történészi ismeretek sem kellenek, elég, ha az ember olvasott már Márait. Kassán felnőtt írónk regényeiből képet alkothatunk ugyanis az 1918 előtti Magyarország egyik fontos vidéki központjának polgári életéről, és legfeljebb akkor nevezhetjük álmos városkának, ha a lakótelepek nyomasztó betondzsungeleivel azóta ötszörösére duzzasztott mai város forgalmi dugóival vetjük össze. Meg ha le akarjuk alacsonyítani a magyar múltját.

A janicsár a felvidéki köznyelvben azt a többnyire szlovák iskolát végzett, illetve elszlovákosodott magyart jelöli, aki erőltetetten igyekszik bizonyítani a lojalitását a többségi nemzethez, és ezért a szlovák származásúaknál is rámenősebb a magyarellenes kirohanásokban, megszólalásokban és Felvidék magyar múltjának letagadásában.

Olyan langymeleg, tendenciózus alákérdezésekkel indítja be Monika Almášiová a csehszlovák kézre került Kassáról szóló interjút, mint „a lakosság is növekedett?” és „javult a gazdaság?”, a történész pedig belelendül. A XX. századra általában jellemző urbanizáció okozta népességnövekedést és az ezzel természetszerűleg együtt járó építkezéseket úgy próbálja eladni, mintha azok a csehszlovák fennhatóság által elhozott fejlődés eredményei lennének. Kárpáty csehszlovák sikerként ünnepli, hogy Kassa lakossága az 1918–1938 közti húsz év alatt csaknem megkétszereződött, miközben nagyvonalúan elhallgatja, hogy az 1890–1910 közti húsz évben is szinte megkétszereződött, pedig akkor Magyarországhoz tartozott. Ráadásul ez a magyar időkben nem cseh nemzetiségű állami alkalmazottak ezreinek beköltöztetésével történt, mint 1919 után.

A magyar hadsereg virágszőnyegen vonult be a visszacsatolt Kassára 1938. november 11-én. (fotó: pinterest.com)

A csehszlovák megszállással felborult a történelmi béke

A történész kiemelte a Csehszlovákiához csatolás után felpezsdült, szabad politikai légkört is, ami a valóságban annyit jelentett, hogy Magyarországgal ellentétben például hagyták szabadon szervezkedni a kommunistákat (milyen bölcs döntésnek bizonyult ez), ellenben ha valakit azon kaptak, hogy magyar himnuszt énekel vagy piros-fehér-zöld színű szalag van a gomblyukában, akkor jó eséllyel még be is vitték a rendőrőrsre, miután a helyszínen picit meggumibotozta a hatóság. Erről persze nem ejt szót Kárpáty, ahogy a csehszlovák hűségeskütől elzárkózó magyar tanárok, hivatalnokok, rendőrök, vasutasok 1919-es ellehetetlenítéséről, elüldözéséről sem, miközben nagyon fájlalja a magyar hatóságok által veszélyesnek tartott, szlovák nemzeti érzésű tanárok és plébániai ügyintézők vegzálását 1938 után. És általánosságban elhallgatja, hogy Kassán teljes békességben élt együtt a magyarság és a szlovákság a németekkel és a zsidókkal, majd ezt a békét éppen az első világháború utáni csehszlovák megszállás magyarellenes dühöngése törte meg, elindítva az egymás sérelmére elkövetett intézkedéseket.

Kárpáty elsírja, hogy a magyar nacionalista propaganda az első bécsi döntés után átnevezte a kassai utcákat mindenféle magyar nevekre, de az 1918-as csehszlovák hatóságok általi utcaátnevezésekkel kapcsolatban nem merülnek fel benne ilyen aggályok, azokról olyan hangnemben beszél, mintha csak úgy maguktól történtek volna a csodálatosan szabad csehszlovák demokráciában. Ódákat zeng az első világháború utáni megalakulásakor rengeteg ipari kapacitást kapott Csehszlovákia gazdasági fellendüléséről, gúnyosan hozzátéve, hogy ugyanez nem volt elmondható a szomszédos Magyarországról. Arról a Magyarországról, amely Trianon máig ható következményeként szétvert gazdasági szerkezetet, temérdek adósságot és többek között éppen Csehszlovákiából elűzött, nincstelenné tett magyar menekülteket kapott.

A csehszlovákok megszállják Kassát 1918. december 29-én. Eléjük elfelejtett virágokat szórni a lakosság. (fotó: mult-kor.hu)

„Nem is volt magyar”

A riporter azon kérdésére, hogy miként viselte a többségében magyar város a csehszlovák uralmat, a szlovák történész rávágja, hogy ez mítosz, Kassa nem volt magyar város, mert szlovákok, németek, zsidók is lakták. Ez valóban igaz, csakhogy a város múltja, történelmi épületei ugyanúgy a magyarsághoz kötődnek, ahogy az 1918. december 29-i csehszlovák megszállás idején a lakosságának többsége is. A történelmi távlatban magyar és német nyelvű város a magyar–szlovák nyelvhatáron feküdt, ezért a XIX. század második felében meginduló beköltözés nyomán nagyjából ugyanakkorára nőtt a magyarok és a szlovákok száma, míg a németek lélekszáma nem változott, de arányuk csökkent a megnövekedett teljes lakossághoz képest. A XX. század elején a beköltözött szlovákok tekintélyes része kezdte magyar anyanyelvűnek vallani magát, és a népesség mintegy ötödét kitevő zsidók többsége is magyar anyanyelvű volt, így a csehszlovák megszállás egy a hétköznapjait döntően magyar nyelven élő városra csapott le.

Kassa szabad királyi város közönsége történelmi múltjához, magyar jellegéhez méltóan, valamint összes lakosainak kifejezésre juttatott érzelmeihez és akaratához képest egyhangúlag és általános lelkesedéssel kimondja, hogy mint a magyar kultúrának Felvidéken központja és alapítása óta magyar város, szeretett hazánkhoz, Magyarországhoz lelke egész hevével ragaszkodik, és mint magyar hazánknak szerves alkotórésze akar élni és fejlődni.
(Kassa törvényhatósági bizottsága, 1918. november 2.)

Kassán jellemzően nem azok az épületek veszik le a lábáról az embert, amelyek a (cseh)szlovák fennhatóság alatt épültek. (fotó: panoramio.com)

Letagadják ahelyett, hogy megmagyaráznák

Az első csehszlovák népszámláláson már merőben más képet erőszakolt ki az új hatalom. A szlovák–magyar kétnyelvű lakosság és a beköltöző cseh állami alkalmazottak egyaránt a „csehszlovák” nemzetiséget szaporították, a többségében magyar anyanyelvű zsidók külön nemzetiségként lettek beírva, de sokuk szintén csehszlováknak vallotta magát, hogy elkerülje a magyarellenes atrocitásokat, és a számlálóbiztosok úgy ügyeskedtek, hogy még a magyarok jelentős részét is sikerült csehszlovák nemzetiségűként elkönyvelniük. Mindennek az alaptalan mivoltáról tanúskodik, hogy a Magyarországhoz visszakerült Kassán az 1941-es népszámláláson ismét döntő magyar többséget mértek. A második világháború végén viszont elhurcolták a zsidóságot, 1946–48 között a magyarok egy részét is deportálták, majd az 50-es évektől beindult a tömeges urbanizáció, és az addig 45 ezres, polgárosodott várost mára egy 240 ezres szlovák lakóteleppé duzzasztották. Ebből mindössze 8584-en magyar anyanyelvűek (magyar nemzetiségűnek csak 6382 vallja magát), és a Trianon előtti Kassát magába foglaló óvárosi kerületben 1201 magyar anyanyelvű él. Ott, ahol száz évvel ezelőtt több, mint 33 ezer ember anyanyelve a magyar volt.

Ezt a drámai magyartalanítást persze nemcsak végrehajtani kellett, de érzik az elkövetők, hogy lenne rajta mit megmagyarázni is. Ehelyett Kárpáty szlovák történész Almášiová szlovák újságíró asszisztálásával inkább bagatellizálni próbálja, amikor cinkosan egymásra kacsintva kihozták az interjúból, hogy Kassa egykori magyarsága csak mítosz. Azt is elmesélte a történész, hogy a kassaiak első bécsi döntés miatti eufóriáját már 1939-ben felváltotta a kiábrándulás, amikor megérezték az életszínvonaluk visszaesését. Furcsa ez, hiszen nem sokkal előtte ő maga mondta, hogy Kassa nem volt magyar város, így el nem tudjuk képzelni, kik kerülhettek ott eufóriába az 1938-as Magyarországhoz visszacsatolás okán.