Pesti Srácok

A katari kormányfő szerint már csak kisebb akadályok állnak az izraeli túszok elengedése előtt

A katari kormányfő szerint már csak kisebb akadályok állnak az izraeli túszok elengedése előtt

A Hamász által elrabolt izraeli túszok elengedéséről szóló megállapodás már csak kisebb, főleg gyakorlati és logisztikai kérdéseken múlik – jelentette ki a katari miniszterelnök vasárnap, anélkül, hogy bármiféle menetrendet közölt volna a túszok elengedéséről.

Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni kormányfő egy dohai sajtótájékoztatón, amelyet Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelenlétében tartott, kiemelte: "A tárgyalásokon már csak nagyon csekély kihívások maradtak. (...) Ezek inkább logisztikai, gyakorlati jellegűek."

– fejtette ki a katari kormányfő.

PestiSracok facebook image

A Hamász október 7-én izraeli földön elkövetett támadásában 1200 izraeli halt meg, többségükben civilek. Az izraeli hatóságok becslése szerint mintegy 240 embert ejtett túszul aznap a palesztin iszlamista mozgalom. Októberben egy közvetítői művelet eredményeként négy túszt engedtek szabadon: egy amerikai nőt és lányát, valamint két izraeli nőt. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök többször is kijelentette, hogy addig nem lehet tűzszünet, amíg az összes túszt szabadon nem engedik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Hatem Ali

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.