Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely kedden elfogadhatja a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot, emellett napirendre kerül még az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslat, amely egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az európai parlamenti képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják.
Megvitatják továbbá Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely alapján 2024-től ugyanazon a napon lesznek az EP- és az önkormányzati választások. Ez az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy a megyéket átnevezik vármegyékre. A frakciófinanszírozás átalakításáról is beszélnek a képviselők az országgyűlési törvény módosításának vitájában. A Demokratikus Koalíció képviselői viszont kezdeményezték, hogy vegyék le a kétnapos ülés napirendjéről a költségvetés végszavazását.
A költségvetés ugyanis elvesztette realitását, hiszen eleve 377 forintos euróval számolva tervezték, alacsony inflációval, és szó sem volt még az orbáni megszorításokról
– írják közleményükben. A Gyurcsány-párt szerint a „törvénytelen kormány” „irreális költségvetéssel” „veszélyeztetné” a magyarokat, de kiemelik, hogy pártjuk ezt nem fogja hagyni.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS