Pesti Srácok

Kelemen Hunor: 2024 sorsdöntő év lehet a romániai magyarok számára

Kelemen Hunor: 2024 sorsdöntő év lehet a romániai magyarok számára

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke (RMDSZ) elnöke szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára, ezért washingtoni látogatásán arra kérte az amerikai magyar közösség tagjait, hogy hívják fel választott képviselőik figyelmét a romániai kisebbségi jogok alakulására.

Kelemen Hunor pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy "magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes", szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Azt mondta, az orosz–ukrán háború a "peremvidéken" olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő.

– fogalmazott. Kelemen Hunor és az RMDSZ delegációja a Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett.

PestiSracok facebook image

– mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Romániában odafigyelnek arra, amit Washingtonban mondanak.

Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a magyar külképviselet épületében tartott diaszpóraeseményen beszámolt a magyar kormány új kezdeményezéséről, a jövőre elinduló nemzeti virtuális tér programról, amelynek révén a diaszpórában élő magyarok is hozzáférhetnek majd a közmédia műsoraihoz. Hozzátette, hogy ez is segít a magyar identitás építésében.

Lauer Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke arról beszélt, szervezetük egyik feladata, hogy kihívásokkal teli időkben felelősséget viseljen az együttműködés ösztönzéséért. Elmondta, hogy a koalíció működése három pillérre épül: a kulturális tevékenységre, az emberi jogok védelmére, valamint a közösségre.

Az amerikai magyar szervezet hagyományos évzáró gáláján, a 32. Mikulás Vacsorán (Mikulás Dinner) Takács Szabolcs nagykövet magas rangú állami kitüntetést adott át Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és emerita elnöke számára, valamint Szekeres Zsoltnak, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének, az Amerikai Magyar Koalíció társalapítójának, a Kossuth Alapítvány elnökségi tagjának. A két diaszpóravezetőnek Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.