Pesti Srácok

Keménymag: „Nyugi, gyorsan elintézem ezeket a PestiSrácokat”

Gréczy nem zaklatta Palányi Nórát – ezt a helyreigazítást kell közölnie a bírósági ítélet szerint a PestiSrácoknak. Sőt, a bukott politikus állítja, ő volt, akit zaklattak. Az ítélet hallatán elszabadult a DK-s komment hadsereg és minden mocskot rázúdított a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti munkatársára – egyebek között erről is szó esett a jobboldal heti motivációs tréningjén. Keménymag a Czeglédy Csaba által kreténnek tartott Dezse Balázzsal, a PestiSrácok újságírójával, Apáti Bencével, a Magyar Nemzet főmunkatársával, és Jeszenszky Zsolt politikai hobbistával. Műsorvezető: Velkovics Vilmos.

A PestiSrácok képviseletében Dezse Balázs halálos ítéletet kapott, legalábbis abban a jelenetben, amit ő, Apáti Bence és Jeszenszky Zsolt adott elő annak apropóján, hogy a Google rövid időn belül a harmadik YouTube-csatornáját is törölte a portálnak. A képzeletbeli jelenet szerint a „fair” bírósági tárgyaláson smafu a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás, de a liberalizmus, a nyitott társadalom és a multikulturalizmus értelmében nem kérdés, hogy a PestiSrácok jövője az ellehetetlenítés.

Jeszenszky szerint egyértelmű, hogy a rövid előadás a nézők szórakoztatását szolgálja és csupán viccnek szánták, ugyanakkor valójában véresen komoly ügyről van szó.

– tette hozzá a politikai hobbista.

Dezse Balázs kiemelte, nem csak a PS-YouTube-csatornájának a tiltásáról van szó, de ott van mindjárt a Gréczy-ügy, hiszen a bíróság elkaszálta a PestiSrácokat. Az ítélet szerint az oldal valótlanul állította, hogy a DK-s politikus zaklatta Palányi Nórát, a Mi Hazánk parlamenti munkatársnőjét.

Dezse Balázs elmondta, kollégái ledöbbentek, hogy milyen szinten nem titkolják a bírók, hogy kinek az oldalán állnak, hiszen – közlése szerint – állítólag úgy indult a tárgyalás, hogy

Arról is beszámolt, hogy állítólag a bírónő azt mondta a Gréczynek, hogy „nyugi, gyorsan elintézem ezeket a PestiSrácokat”.

– mutatott rá Dezse Balázs. A tárgyaláson a Gréczy és Palányi közötti négyszemközti beszélgetéseket egyáltalán nem vették figyelembe, ami az újságíró szerint azt jelenti, hogy ha a Gréczy tényleg megerőszakolta volna és azt tényleg nem látja senki, akkor az sem érdekelte volna a bírót.

Jeszenszky Zsolt fontosnak tartotta leszögezni, nem általánosságban a bírósági rendszert, hanem konkrét eseteket kritizálnak, hiszen szerinte rendszerszintűek a problémák.

– jelentette ki Jeszenszky

Az ítélet annyira felpörgette a „DK-kommandót”, hogy Palányi Nóra folyamatosan gusztustalanabbnál gusztustalanabb üzeneteket kap egy napja a Facebookon Dezse Balázs közlése szerint. Hozzáfűzte, megint ők azok, akik ilyen stílusban kommunikálnak.

Hír TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.