Akarata ellenére egy orron keresztül bevezetett gyomorszondával, nem pedig infúzióval kényszertáplálják a börtönben 15 napja éhségsztrájkot folytató Mariusz Kaminskit – közölte kedden a közösségi médiában a lengyel ellenzéki képviselő fia.
Arról, hogy Kaminski esetében a bíróság elrendelte a kényszertáplálást, a múlt héten Adrzej Duda elnök számolt be a davosi Világgazdasági Fórumon. A család arról értesült, hogy a kényszertáplálást kedd délelőtt indítják el – írta meg Kaminski felnőtt fia, Kacper az X közösségi felületen.
Az orvos azt közölte apámmal, hogy a legembertelenebb módszert, az orron keresztül bevezetett szondát alkalmazzák, annak ellenére, hogy apám az infúziós táplálásba egyezett bele
-áll a bejegyzésben. A kényszertáplálás alkalmazását megerősítette kedden a Politikai Foglyok Védelmi Bizottsága (KOWP) nevű szervezet, amely Kaminski, valamint az ellenzéki Jog és Igazságosság másik bebörtönzött képviselője, Maciej Wasik január 9-én történt letartóztatása után alakult meg.
A legagresszívabb módszert választották meg, amely az egészségre veszélyes szövődményeket válthat ki
-áll a KOWP X-bejegyzésében.
A lengyel igazságügyi tárca által is megerősített információk szerint hétfő este az 58 éves Mariusz Kaminskit a közép-lengyelországi Radom városa börtönéből a helyi kórház sürgősségi osztályára szállították. Maria Ejchart igazságügyi miniszterhelyettes kedden a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a kórházban Kaminskit “egy megszokott eljárás keretében” megvizsgálták, de nem volt életveszélyes állapotban. Kacper Kaminski aznap a médiával közölte: apja cukorbeteg, a sürgősségi osztályra alacsony vércukorszint és alacsony pulzusszám miatt került. Stanislaw Zaryn, a lengyel államfő tanácsadója, a KOWP alapítótagja kedd reggel a Radio Wnet rádiócsatornán közölte: a képviselőt a kórházi vizsgálat után visszaszállították a börtön kórházába. Annak orvosa nem nyilatkozott a kezelésről. A lengyel jog szerint a kényszertáplálás az éhségsztrájkoló elítélteknél csak akkor alkalmazható, ha az állapotuk életveszélyes. Marcin Mastalerek államfői kabinetfőnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtelevízióban megerősítette: Andrzej Duda elnök, aki január 11-én másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményezett Kaminski és Wasik ügyében, “minél gyorsabb” cselekvést szorgalmazott ez ügyben Adam Bodnar igazságügyi miniszternél és főügyésznél.
A korrupció ellen harcoló ártatlan emberek ma börtönben vannak, mert Bodnar úr nem küldi vissza véleményét és az ügy dossziéját
-fogalmazott Mastalerek. Felszólította a minisztert, hogy “ne legyen szadista”, és lépjen.
Andrzej Duda már 2015-ben kegyelemben részesítette a korrupcióelleni hivatal egykori vezetőiként hivatali túlkapás címén elítélt Kaminskit és Wasikot. Az államfő akkor a lengyel alkotmány egyik előírása alapján intézkedett. Mivel Duda érvényesnek tartja 2015-ös döntését, a másodszori kegyelmi eljárást más módon, a büntetőtörvénykönyv alapján kezdeményezte. Ilyenkor a főügyész véleménynyilvánítása a kegyelmi aktus előfeltétele. Maria Ejchart miniszterhelyettes kedden elmondta: Bodnar kedden, “legkésőbb szerdán” küldi vissza az államfőnek Kaminski és Wasik dossziéját.
Forrás/fotó: MTI
kanigunda
2024-01-24 at 16:30
“..DE MIT SZÓL EHHEZ brüsszel ???..”
Mit mit?
Csak így tovább fiúk!
Mindig a lámpával kezdjétek!
Ezek szerint
2024-01-24 at 13:01
Karácsony.sk.
Akármekkora hős lenne is a Mariusz, lehetőleg ne haljon meg!
Ezek szerint
2024-01-23 at 21:33
Négy szégyen ez nekünk, hogy a Bodnart Bodnárnak hívják.
Ezek ugyanazok
2024-01-23 at 21:30
Mindent be lehet juttatni az emberi szervezetbe rendes infúzión keresztül, azzal vannak teli a kórházak. Nem is láttam orránál fogva kezelt beteget kórházban.
Talán az AVH- nak volt olyan módszere, de az is meg van már haladva. csak a kommunistáik a régiek.
Orientál
2024-01-23 at 17:22
Ráadásul az orron át kényszertáplálást direkt alkalmaztatják Tuskék amikor a vérben hiányzó cukrok infúzió beadásával is tudnák pótolni – van olyan haverom aki ilyen cukorpótló kezelésre szorult és hála az orvosoknak nővéreknek visszajött közénk.
andras
2024-01-23 at 17:20
Brüsszel szerint jogállamban így szokás
bl
2024-01-23 at 17:10
Ki ez a Bodnár Ádám, valami magyar leszármazott?
bl
2024-01-23 at 17:06
Szerintem meg fog halni és még sokan mások is, akik majd aljas indokok miatt börtönbe kerülnek. Egy 58 éves már nem bír annyit, mint egy 20, főleg nem Kelet Európában.
Karácsony.sk
2024-01-23 at 17:04
Mariusz Kaminskit úgyy látom, hogy egy tökös gyerek!
Ha Ő meghal a börtönben, akkor hősként fogják Őt tisztelni Lengyelországban és az a tuskó donaldkacsa kerierjébe és bukásába fog kerülni!
Szlovákiából…..