
Az ellenzék által elképzelt politikai tematizálást “keresztülvágta” Orbán Viktor kormányfő keddi sajtótájékoztatója – értékelt a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Erdélyi Rezső Krisztián szerint Novák Katalin államfői jelölése is váratlanul érte az ellenzéket, mert egy “támadható” jelöltre számítottak.
Az elemző kifejtette: az ellenzék számára fontos hír volt a közelmúltban, hogy két kérdésben, a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról lehet népszavazást tartani. Azt gondolták, hogy ezzel hosszú-, de legalább középtávon meghatározzák majd a közbeszédet. A keddi Kormányinfó viszont teljesen keresztülvágta ezt az elképzelést azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette saját témáit, mint például a járvány elleni védekezés és két korosztály támogatása a 25 év alattiak szja-mentessége, valamint a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának visszaépítése révén. Erdélyi Rezső Krisztián kitért a nukleáris energia témájára is. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy fontos szövetségese lehet Magyarországnak Franciaország, amely hosszú idő után a közelmúltban újabb atomerőművet épített. Kiemelte: ha a cél a “kibocsátásmentes” Európa, akkor minden olyan energiát el kell ismerni, amely nem szennyezi a környezetet.
Márpedig – a radioaktív hulladékok elhelyezését leszámítva – az atomenergia ilyen
– fűzte hozzá. A geopolitika kapcsán az elemző azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió (EU) már elkövetett egy “óriási hibát”, amikor Nagy-Britanniát “elengedte”.
Hasonló hibát jelentene, ha a Nyugat-Balkánt nem engedné be
– jegyezte meg, hozzáfűzve: ha az ottani nagyhatalmi vákuumot az EU nem tölti be, akkor betölti más. Erdélyi Rezső Krisztián a gyermekvédelmi népszavazást merész kísérletnek nevezte: az eredménye komoly ütőkártya lesz a magyar kormány kezében, mert elmondhatják, hogy Magyarországon nem “az elitek, vezető politikusok” döntötték el, mi legyen a gyermekvédelemmel, a gendertémában, hanem az emberek. Annak kapcsán, hogy Orbán Viktor bejelentette, a Fidesz Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli államfőnek, az elemző azt mondta: ez teljesen váratlanul érte az ellenzéket, mert támadható, támadhatóbb jelöltre számítottak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Zoltán Gyócsi
2021-12-22 at 19:06
Egy igazi államférfi az egész nemzet képviseletére törekszik, aki tiszteletben tartja az ellentétes oldalon állók nézeteit. Orbán Viktor ezt testesíti meg. Elképesztő türelemmel hallgatta a legprovokatívabb kérdéseket is, amelyekre higgadtan és őszintén válaszolt. Minden elismerésem az övé!
úgyahogyvan
2021-12-22 at 17:51
orbán viktor feltörölte a padlót soros provokátor médiarabszolgáival!
obsitos
2021-12-22 at 17:24
A birkózásban szabálytalan, de itt hatásos volt, hogy kirántotta a szőnyeget a bal-fékek lába alól! 🙂
Legjobban MZP döbbent hozzáállása tetszett:
-Így nem lesz fék és ellensúly Orbánnak!!!-
Jaaa, hogy NEM IS AKARSZ NYERNI????????
Kacorka
2021-12-22 at 11:14
Nem hallottam, hogy pártot váltott volna..,de amire maga gondolhatott az pont fordítva van. Ő dönthet aláírásról, alkotmányossági vizsgálatról stb…Talán emlékszik még Göncz akadékoskodásaira a médiatörvény ügyében ..stb..
Zéró
2021-12-22 at 11:14
Én is Kövérre számítottam. Ez tényleg meglepetés!
Karácsony.sk
2021-12-22 at 07:15
Hajrá Orbán Viktor!
Hajrá Novák Katalin!
Hajrá Magyarország!
Hajrá magyar nemzet!
Az alkoholista böszme és felesége a magyargyilkos Apró klán fattya Csaucseszková már megint okádott egy öblösset!
Az az ember, aki az intézkedéseivel megkülömböztetés nélkül segített minden egyes magyar állampolgáron, függetlenül attól, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csakis elismerést érdemel s a jelölése az elnöki posztra is ide tartozik!
Több elismerést és díjat is átvehetett Novák Katalin:
-egyebek mellett megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét
-a lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjét
-a Magyar Nemzeti Bank Popovics-díját,
-2018-ban, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben pedig a Forbes őt választotta a legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben.
Amúgy amit ez az ökör böszme okádik a homofóbiáról, az csak nála egy akút mindig visszatérő liberálfasiszta szindróma!
Szlovákiából…..
Solaris
2021-12-22 at 06:40
Nehéz sorsa lesz ellenzéki elnökként.
Mucus
2021-12-22 at 00:41
Orbán Viktor miniszterelnök mindig tudja mit kell tenni Remek csapatot állított össze, akik kiváló munkát végeznek.Az ellenzék tehetetlen, agresszív és gátlástalan.Volt idő mikor azzal támadták a kormányt hogy nincs elég nő a vezetők között.Most meg mocskolodnak, vádaskodnak , Varga Judittal, Novák Katalinnal.Na igen náluk a Vadai, Szabó.Donat ,Gurmai a választék.Hajra lányok ,lehet túlszárnyalni a jobboldalt lévő nőket.HAJRA VIKTOR , HAJRÁ FIDESZ.
Jakab Csaba
2021-12-21 at 23:55
A nagyfőnök megint jól megszivatta ezeket a szerencsétleneket.
Zsike
2021-12-21 at 22:23
Novák Katalin fiatal, értelmes, intelligens, sikeres és népszerűségnek örvend
itthon úgy, mint a nemzetközi színtéren!
S nemcsak nemzetközileg ismert, hanem elismert is a családpolitikai intézkedések miatt! A fél világról jöttek konzultálni hozzá / vele a családokért tett intézkedések okán!
A fiatal generáció tagja, így sikerrel tudta megszólítani a kortársait!
Savanyú a szőlő ballibéknél! Másra számítottak az elvtársak!
Persze, így is finnyognak, nyögve nyelik a békát!
X³
2021-12-21 at 21:51
Megérkeztünk a totalitáris NAZI FASCHITA EU DIKTATÙRÀBA !
Luxemburban egy “utmutató” ítélet született a (most a romániok miatt!
AZ EU jog felülírja az összes “nemezeti” aklkotmányos törvényeket!
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA !
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMU DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA !
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMU DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA !
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMÙ DIKTATÙRA
NAZI FASISZTA EU TEJHATALMU DIKTATÙRA
EU ROHADJ MEG !
A NÀZI FASCHISTÀK GYARMATOT CSINÀLTAK az EUROPAI orszagokból!
TalEle
2021-12-21 at 21:13
Kövérre számítottak, ezért támadták már előre is, de Novák Katika, olyan szempontból jobb, hogy első női köztársasági elnökként,- a “vidéki fiúk” helyett – szimpatikus lehet a bizonytalan női választóknak!
Nahát
2021-12-21 at 20:56
Hajrá Miniszterelnök Úr!
Álmos de genere Atthilae regis, de genere Turul
2021-12-21 at 20:34
Isten áldja Miniszterelnök urat, a haza megmentőjét!