Pesti Srácok

Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget

Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget

Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget, valamint növelték a harckészültséget, hogy a katonaság minden esetleges feladatra azonnal válaszolni tudjon – közölte Miloš Vučević szerb védelmi miniszter kedden. Mint mondta, az erre vonatkozó utasítást Aleksandar Vučić államfő a hadsereg főparancsnokaként adta ki.

– részletezte Miloš Vučević arra reagálva, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök csak részben és csak rövid időre halasztotta el a koszovói szerbek járműveire vonatkozó rendszámtáblacserét. A szerb védelmi miniszter közölte: Belgrád nem készül háborúra, de Szerbia nem lehet olyan ország, amely felkészületlenül várja az eseményeket.

Novembertől a Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat, hanem koszovóira kell őket cserélniük. A koszovói miniszterelnök eredetileg augusztus elsejétől akarta bevezetni az intézkedést, az Egyesült Államok közbenjárására azonban előbb szeptember elsejére, majd november elsejére halasztotta a szabályozás bevezetését. Az intézkedésről szóló hír július végén felháborodást keltett a Koszovó északi részén élő szerbek körében, akik úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében. A halasztás hírére később eltávolították őket, de a helyzet továbbra is feszült maradt.

PestiSracok facebook image

Albin Kurti a múlt héten bejelentette, nem halasztja el a rendszámtáblacserét annak ellenére, hogy nyugati partnerei azt kérték, adjon még tíz hónapot a helyi szerbeknek. Mint mondta, körülbelül tízezer jármű rendszámtábláját kell lecserélni, mert azokat még akkor adták ki, amikor Koszovó Szerbiához tartozott. Végül úgy döntött, hogy fokozatosan, a jövő év áprilissal bezárólag vezeti ki a Szerbiában kiadott rendszámokat. A szerb védelmi miniszter szerint ezzel a halasztással semmi sincs elintézve, és már kedden megkapták az első figyelmeztetéseket azon autósok, akik nem cserélték le a táblájukat.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Éppen ezért Szerbia nem ismeri el a koszovói dokumentumokat, és követeli szerbre cserélésüket. Albin Kurti viszont határozottan kijelentette: minden a kölcsönös elismerésen múlik, vagyis ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, akkor a koszovóiak hozzáállása is megváltozik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.