Két embert sikerül kirendelnie az ellenzéknek, hogy megzavarják Kötcsén a polgári pikniket. A férfi és a nő O1G-zet egy sort és diktatúrát kiabált, hozzátéve, hogy az országot “Fidesz-mentesíteni kell”. Tekintve, hogy az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje éppen nemrégiben nyilatkozott arról, hogy a “népet nevelni kell, hogy helyesen gondolkodjon”, úgy tűnik ők egészen másként értelmezik a diktatúrát.
A Dobozy-kúria környékén idén 31. alkalommal rendezik meg a kötcsei pikniket, amely a Fidesz-KDNP politikusainak egyik legnagyobb, nem nyilvános rendezvénye, ahová évről évre meghívást kapnak a kormánypárti holdudvar jeles képviselői is. A neves résztvevők kora reggel óta folyamatosan érkeznek a helyszínre, ám az elmúlt percekben két tüntető is feltűnt a bejáratnál, akik egy “Magyarország diktatúra!”, illetve egy “O1G” feliratú molinóval üzentek a kikapcsolódó politikusoknak – írja a Blikk.
Az egy férfiból és egy nőből álló csapat tagjai vitatkozni kezdtek a biztonsági őrökkel, majd arra hivatkoztak, hogy ők is újságírók, akiknek joguk van a helyszínen tartózkodni, és kinyilvánítani a véleményüket. Miközben a tüntető hölgy videóra vette ahogy társa a biztonságiakkal vitázik, a férfi kijelentette, hogy: “Fidesz mentesíteni akarják az országot”. A tüntetőknek eddig csak egy meghívott vendég, Stefka István újságíró vágott vissza.
Maguk szerint ez diktatúra?
– kérdezte a demonstrálóktól.
Forrás, fotó: Blikk;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS