kötcse
Huth Gergely a Magyar Nemzetben – Mi kell a politikai harchoz?
Vagy inkább ki kell? – tehetnénk hozzá a címhez, hiszen cikkem ezúttal vagy inkább ismét erről szól– írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent cikkében. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint Orbán Viktor a kötcsei pikniken (a zárt körben elmondott beszéd később nyilvánosságra hozott vagy kormányzati potentátok révén kitárgyalt részei szerint) új irányt jelölt ki a nemzeti tábornak. Harcos, küzdelmes irányt, mely az ellenfél reális értékelésén, a nyílt megmérkőzésen, a bátor és kemény vitán alapul.Orbán Viktor: Öt pontban a gazdasági semlegességről (VIDEÓ)
Orbán Viktor az idei, 23. kötcsei pikniken a többi között arról beszélt, hogy nem jó a gazdasági blokkosodás, semlegesnek kell lenni ezen a területen. Öt pontban foglalta össze, hogy pontosan mire is gondol.Szelfik tömkelegével zárta a nyarat Orbán Viktor Kötcsén
Orbán Viktor Nyárzáró piknik címmel osztott meg Facebook-oldalán egy fotóalbumot, amelyben a Kötcsén készült szelfik láthatók. A miniszterelnök szombat délután egy előadást is tartott az idén 22. alkalommal megrendezett eseményen.Megtartotta kötcsei beszédét a kormányfő
Idén is megtartotta rendszeres beszédét a kötcsei pikniken Orbán Viktor. Bár a kormányfő beszéde ilyenkor zárt körben hangzik el, idén minden valószínűség szerint a háború és a közelgő EP-választások álltak a középpontban.Brüsszelben változást kell elérni – erről szól Orbán Viktor kötcsei beszéde
Orbán Balázs a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak fejtette ki: a miniszterelnök idei beszédének alapja az lesz, hogy Brüsszelben változásokat kell elérni, és ehhez pedig Európában és Magyarországon is a jobboldali képviselőknek kell bizalmat kapniuk a jövő évi európai uniós választáson.Befutottak az Orbánok is Kötcsére
A hagyományoknak megfelelően tartják meg idén is a kötcsei polgári pikniket, ahol plebejus gasztrovilág és a magyar miniszterelnök zárt körben előadott helyzetértékese várja a jobboldali-konzervatív szellemi és gazdasági holdudvar meghívottjait. Nézze meg a PS galériáját az érkezőkről!Nagy Feró a PS TV-nek: Nem értem, miért fáj annyira a libsiknek, hogy szeretem Orbánt
Ismét összeszólalkozott Nagy Feró az ellentüntetőkkel a kötcsei polgári pikniken. Nem ez az első eset, hogy a nemzet csótánya helyre teszi azokat, akik diktatúrának nevezik a Fidesz kormányzását. Ezúttal az egyik tüntető keményen nekiment a Beatrice frontemberének, de valószínűleg nem teszi az ablakba, amit a népszerű rockertől kapott válaszként. A PS TV Unortodox Ferkó Danival című műsorában ezt az élményét is megosztja a nézőkkel, hallgatókkal Nagy Feró. Az adásból kiderül, hogy az énekes mit gondol Fluor Tomiról. Ugyanakkor megkérdezzük tőle azt is, hogy előadóművészként nem üthet-e vissza, hogy politikailag ennyire elkötelezett.Orbán Viktor: Nagy találkozások
Orbán Viktor közösségi oldalán osztott meg egy rövid videót az idei polgári piknikről. A kötcsei találkozó idei központi témája az Európát sújtó energiaválság és a szomszédunkban dúló háború volt.Orbán Viktor: Legyen béke, szabadság és egyetértés!
A Polgári Magyarországért Alapítvány huszonegyedik alkalommal rendezte meg a kötcsei Polgári Pikniket. A rendezvényre hagyományosan a tusványosi szabadegyetem után és az első őszi kormányülés előtt kerül sor, és itt tart összegző megbeszélést Orbán Viktor a Fidesz vezetőségével. Idén a fő téma az Európát sújtó energiaválság, az unió elhibázott szankciós politikája és az orosz-ukrán háború volt.Ajánljuk még