Pesti Srácok

Dézsy Zoltán Kötcse esszenciájáról: minden erőnket össze kell szedni, eljött a nemzeti keménymag ideje!

Valós veszély, hogy azzal a barbatrükkel, amit Magyar Péternek hívnak, lecserélhetik a nemzeti kormányt egy bábkormányra. Már most tapsikolnak Nyugaton és láthatjuk jól, mi történik: zárják a határokat, vagyis azok a migránsok, akik hozzánk beözönlenének, akiket beengedne a remélhetően soha el nem jövő baloldali kormány, azok itt fognak rekedni, akár egymillióan is. Rögtön meg is kapják majd az állampolgárságot, és soha a büdös életben nem lesz újra nemzeti kormánya Magyarországnak - mondta a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező Huth Gergellyel beszélgetve.

"Félre kell tenni az összes melléfogást, baklövést, marhaságot, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, s persze ennek a kormánynak is vannak tökéletlenségei, de mégis az egyetlen egy esélyünk, hogy megmaradhassunk magyarnak, az az, hogy a következő másfél évben mindent megteszünk, hogy a nemzeti oldal hatalmon maradjon" - érvelt Dézsy Zoltán, hozzátéve:

Azt is kifejtette: a kormányoldalon sokszor elfelejtik, hogy a biztos Fidesz-szavazóknak, a nemzeti keménymagnak is kell adni valamit. Nem feltétlenül anyagi dolgokra gondolok, de őszinte gesztusok és erős üzenetek kellenek! Az apparátuson belül egy-két üzenetértékű személycserét is meghálálna ez a bázis. Oda kell figyelni a nemzeti táborra, ők azok, akik hóban-fagyban-napsütésben is a jobboldali kurzus támogatói és megérdemlik, hogy feladatot és figyelmet kapjanak!

PestiSracok facebook image

Nézze meg, hallgassa meg a teljes beszélgetést!

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.