Pesti Srácok

Két hónap után bedobta a törölközőt a legújabb osztrák kancellár

Két hónap után bedobta a törölközőt a legújabb osztrák kancellár

Csütörtökön bejelentette lemondását Alexander Schallenberg osztrák kancellár, aki alig két hónapja, október 11-én lépett hivatalba, Sebastian Kurz lemondása után. Schallenberg lemondását azzal indokolta, hogy úgy véli, a kancellári posztot olyan embernek kellene betöltenie, aki egyben a legerősebb kormánypártnak, az Osztrák Néppártnak (ÖVP) is az elnöke – írja az Index.

Schallenberg szerint mindkét tisztséget – a kormányfőit, valamint az ÖVP pártelnöki tisztségét – ugyanannak a személynek kell betöltenie. Kiemelte, hogy azután, hogy megválasztják az ÖVP következő elnökét pénteken, lemond a tisztségről. A párt elnöki tisztségéről csütörtökön mondott le Sebastian Kurz, aki kancellárként történő távozása után most teljesen visszavonul a politikától. Sajtóértesülések szerint egyértelműnek tűnik, hogy Karl Nehammer, a jelenlegi belügyminiszter követi majd Schallenberget a kancellári székben, ugyanis neki van a legnagyobb esélye arra, hogy az ÖVP elnökévé válasszák. Arról egyelőre nincs hír, hogy Schallenberg – aki kancellári kinevezése előtt külügyminiszter volt – a lemondás után visszatér-e korábbi tárcájához.

Lemondási hullám Ausztriában

Portálunk is beszámolt róla, hogy lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki október óta elnökként és frakcióvezetőként irányította pártját, az Osztrák Néppártot (ÖVP). A 35 éves politikus bizalmasai a sajtónak arról számoltak be, hogy Kurz „elvesztette a lelkesedését” a korrupciós vádak miatt, és több időt szeretne tölteni újszülött fiával. A volt kancellár pedig azt nyilatkozta, hogy pénteken összehívja a párt elnökségét, hogy rendezetten tudja átadni utódjainak politikai tisztségeit. Ez azt is jelenti, hogy az ÖVP pártelnöki posztjáról is lemond Kurz; utódja valószínűleg Karl Nehammer belügyminiszter lesz.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.