Pesti Srácok

Lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz

Lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz

Lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki október óta elnökként és frakcióvezetőként irányította pártját, az Osztrák Néppártot (ÖVP) – írta meg az osztrák Kronen Zeitung. A 35 éves politikus bizalmasai a portálnak arról számoltak be, hogy Kurz „elvesztette a lelkesedését” a korrupciós vádak miatt, és több időt szeretne tölteni újszülött fiával. Ez azt is jelenti, hogy az ÖVP pártelnöki posztjáról is lemond Kurz; utódja valószínűleg Karl Nehammer belügyminiszter lesz.

Lemondott Sebastian Kurz, aki az elmúlt tíz évben államtitkárként, miniszterként és kancellárként is Ausztria vezetésében. A Mandiner arról számolt be, hogy a volt kancellár lemondásakor elmondta: mindig arra törekedett, hogy Ausztriát a jó irányba mozdítsa. Hozzátette: nagy örömmel vett részt a különböző politikai vitákban, és sokat tanult az elmúlt egy évtizedben. Kurz szerint nagyszerű érzés, hogy az ember segíthet az ország jobbá tételében, korábban viszont sokszor az volt az érzése, hogy üldözik. Az egykori kormányfő arról is beszélt, hogy hiába volt szép a politikai élet, sokan – például a saját családja – is elhanyagolva érezhették magukat a sok munka miatt.

– mondta Kurz, aki azt sem tagadta, hogy az elmúlt hónapok eseményei is hozzájárultak ahhoz, hogy már ne legyen annyi kedve a politikához. A volt kancellár szavai szerint a politika mindig a legjobb ötletek versenyéről szólt, de az utóbbi hónapokban már nem erről volt szó.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Sebastian Kurz, reagálva az ellene felhozott vádakra, majd újra megerősítette, hogy ártatlan az ellene felhozott vádakban, és a bíróság előtt is bizonyíthatja ártatlanságát. Az elmúlt évek élményeire reflektálva Sebastian Kurz örömmel idézte fel az Ausztrián belüli utakat, amikor személyesen is találkozhatott a választókkal. A volt kancellár szerint a politizálás nem hálátlan dolog, és hogy nagyszerű dolog a hazáért dolgozni. Kurz köszönetet mondott a minisztereinek és koalíciós partnereinek, Alexander Van der Bellen szövetségi elnöknek és a parlament elnökének. Külön kiemelte Alexander Schallenberg szerepét, aki átvette tőle a kancellári feladatokat. Kurz azt is hangsúlyozta, hogy az ÖVP eddigi sikerei nem kifejezetten az ő személyéhez, hanem csapatmunka eredményei. A volt kancellár elmondta, hogy pénteken összehívja a párt elnökségét, hogy rendezetten tudja átadni utódjainak politikai tisztségeit. A leköszönő politikus nem válaszolt az újságírók kérdéseire arra hivatkozva, hogy szeretné felkeresni a barátnőjét és a fiát a kórházban.

A Der Standard egy összeállítást tett közzé a lemondást követő válaszreakciókból, amelyeket többnyire szatirikus stílusban posztoltak.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?