Pesti Srácok

Kétszázötven migránst helyeztek karanténba Lampedusa közelében egy hajón

Kétszázötven migránst helyeztek karanténba Lampedusa közelében egy hajón

Kétszázötven migránst helyeztek kéthetes karanténba a Lampedusa közelében tartózkodó Azzurra nevű hajón kedden – közölte az olasz média.

A hajó a sziget befogadóközpontját hivatott tehermentesíteni, ahol napok óta elviselhetetlen a zsúfoltság. Nemrég migránsok százai hagyták el szicíliai szálláshelyeiket, ahol a karantént kellett volna eltölteniük, ami nagy aggodalmat keltett a helyiekben. Salvatore Martello, Lampedusa polgármestere kifogásolta, hogy több migráns érkezik a szigetre, mint 2011-ben, amikor rekordot döntött a számuk. Idén 14 438 migráns ért partot Olaszországban, miközben 2019 ugyanezen időszakában csupán 3920 volt a számuk – közölte a belügyminisztérium.

A hatezer lakosú Lampedusa szigetén naponta több százan kötnek ki. Júliusban majdnem hétezer migráns érkezett, hatszor több, mint tavaly ugyanekkor. Martello az MTI-nek hétfőn adott interjújában tarthatatlannak nevezte az egészségügyi és biztonsági helyzetet Lampedusán. A polgármester jelezte: a sziget nem bírja a migrációs nyomást. Kezdetben a bevándorlókat Lampedusáról Szicíliába szállították át, de az ottani polgármesterek tiltakozása miatt az áthelyezések üteme egyre lassul. Martello hozzátette: a kormány megígérte, hogy egy ezerfős hajót állít fel Szicília partjainál, és arra helyezik át a migránsokat Lampedusáról.

Az olasz kormány egyúttal azt tervezi, hogy fokozza a nyomást Tunéziára az illegális bevándorlás megfékezésért. Luciana Lamorgese belügyminiszter a napokban egyeztetett a tunéziai hatóságokkal, forrást és eszközöket ígért a hajók leállításáért cserébe.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hétfőn. Conte hozzátette: a kabinet mindent megtesz azért, hogy mielőbb hazatoloncolják a gazdasági bevándorlókat.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.