Pesti Srácok

Kevésnek tartja a büntetését és börtönbe is csukná M. Richárdot az ügyészség

Kevésnek tartja a büntetését és börtönbe is csukná M. Richárdot az ügyészség

Súlyosabb büntetés kiszabását és a letartóztatását is indokoltnak tartja a kecskeméti maffiaperből is ismert, a Dózsa Györgyi halálos baleset miatt elítélt M. Richárdnak a Fővárosi Főügyészség. A férfit emellett ráadásul vesztegetéssel is vádolják, illetve jogosítvány nélküli vezetés miatt is eljárás indult ellene.

A Fővárosi Főügyészség a közleményében emlékeztetett, hogy a súlyos balesetben két ember vesztette életét, a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán pedig mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége volt.

– emlékeztetett a főügyészség, hozzátéve, hogy

PestiSracok facebook image

az ügyészség M. Richárddal szemben a büntetés jelentős súlyosítása, illetve a közúti veszélyeztetésben bűnösnek kimondás érdekében fellebbezést jelentett be. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek. Az ügyészség indítványozta a 43 éves férfi letartóztatását, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak.A döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

– olvasható a közleményben.

Mint írták, a Fővárosi Főügyészség az elsőfokú ügyész fellebbezéseit fenntartotta. Egyetértenek azzal, hogy M. Richárdot letartóztatásba kell helyezni, amelyet csak erősít, hogy a férfi ellen az ítéletet követően vádat emelt (vesztegetés miatt - PS) a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve ismételt engedély nélkül vezetés miatt szabálysértési eljárás indult ellene.

– írta a Fővárosi Főügyészség, emlékeztetve, hogy emellett a védelmi fellebbezéseket nem tartják alaposnak. Az ügyben a kényszerintézkedésről és a bűnösség, valamint a büntetés kérdéséről a másodfokú döntést a Fővárosi Törvényszék fogja meghozni – tették hozzá.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.