Pesti Srácok

Kiderült mennyit tervez a kormány költeni jövőre az egészségügyre

Kiderült mennyit tervez a kormány költeni jövőre az egészségügyre

A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága orvosszakmai és tudományos kongresszusának megnyitóján, Debrecenben.

Rétvári Bence a Házi Gyermekorvosok Egyesületével közös, mintegy 650 résztvevőt számláló és csaknem 300 előadást felvonultató háromnapos esemény megnyitóján kiemelte, hogy egy nemzet nagysága nem mennyiségi, hanem minőségi jelző, ami a magyarokra azért is igaz, mert az orvoslásban az ispotálytól a szuper kórházakig mindig voltak olyan kiváló emberek, akik a korukban meg tudták újítani, újra tudták szervezni gyógyító területüket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Európának még az országunknál szerencsésebb részein sincs ilyen széles léptékű, alapellátástól a kórházi ellátásig biztosított külön gyermekgyógyászat, illetve nem sok ország mondhatja el magáról, hogy védőnői és gyermekorvosai is vannak. Ezt azonban nem csak fenntartani, hanem fejleszteni is kell - mondta, hozzátéve: éppen ezért a jövő évi költségvetés egy 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy területén, így 3717 milliárd forint lesz, amit erre a célra lehet fordítani. Ez az összeg 15 évvel ezelőtt a költségvetésben 1198 milliárd forint volt - ismertette.

Kiemelte, bízik benne, hogy ebből a már zajló és tervezett fejlesztésekre is jut. Rétvári Bence kifejtette, hogy a fejlesztések, újítások terén méltán büszkék lehetünk a 10 éve zajló ingyenes HPV elleni védőoltásra, amelyet 425 ezer diák kapott meg eddig, de büszkeség az is, ami a gyermekkórházakban történik, így példaként említette a Heim Pál Gyermekkórházban zajló fájdalommentes infúzió és a tű nélküli oltásbeadásokat, vagy a robotterápiás gyógytornát a Bethesda Gyermekkórházban.

PestiSracok facebook image

A gyermekgyógyászat minden szegmensét átölelő kongresszus megnyitóján tartották a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank centenáriumi emlékérmének és a Magyar Posta Zrt. centenáriumi emlékbélyegének kibocsátó ünnepségét is, utóbbi 35 ezer példányban került forgalomba, 255 forintos névétéken.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a százéves Debreceni Gyermekklinikával, a százéves Pécsi Gyermekklinikával, az ötvenéves Gyermekneurológiai Társasággal, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesületével, a tanácskozást az évfordulók alkalmával szervezték meg centenáriumi eseménysorozat részeként.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.