Pesti Srácok

Kiderült, mik voltak a magyar érettségi feladatai (Frissült!)

Kiderült, mik voltak a magyar érettségi feladatai (Frissült!)

Kiderült a magyar érettségi első feladata: az 1848-as szabadságharc szónokairól szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők. A szövegértési feladatsor bázisszövege az 1848/49-es szabadságharc nagy szónokairól szól, például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról. A szónoki beszédek kapcsán kell a középszinten vizsgázóknak megoldaniuk a kétoldalas szöveghez kapcsolódó tizenegy feladatot – írja az Eduline.

Az Eduline egy szaktanárt kérdezett meg a feladatról, aki elmondta, hogy a szöveghez három olyan kérdés is tartozott, amelyeknek a megválaszolásához nem volt elég a szöveg értelmezése, némi nyelvtani tudás is kellett hozzá. Az első feladatsor megoldására 90 percük volt a diákoknak, a feladatok megoldásával maximum negyven pontot szerezhettek. A magyar érettségi műelemző részében a diákok választhattak Mikszáth egyik novellájának elemzése, illetve egy Arany János- és egy Tóth Árpád-vers összehasonlító elemzése közül. Akármelyiket is választották, egy 400–800 szavas esszét kellett írniuk, amire 150 perc állt rendelkezésükre. Sok diák már előre eldönti, hogy az első elemzést választja, ugyanis szinte minden évben egy novellát kell elemezni, így egyszerűbb arra felkészülni. Ráadásul egy novellának kevesebb metaforikus értelmezése lehet, ami jó hír azok számára, akiknek nem az erőssége az irodalom – árulta el egy magyartanár az Eduline-nak.

Forrás: Eduline; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.