Je suis Népszabóság
Nem szeretem a tudatmódosítókat, mert szeretem a tudatomat úgy, ahogy van és így azt hittem, hogy telebogyózták a sörömet tegnap valamivel, amikor azt olvastam a reggeli hírfogyasztás közben, hogy felfüggesztette az új tulajdonos a Népszabadság (nyomtatott és internetes) kiadását a koncepció újragondolásáig. A szerkesztőséggel közölték ezt természetesen utoljára.
1991-ben a Szovjetunióban, a puccs után betiltották a Pravdát, emlékszem, az pont ugyanilyen szívmelengető érzés volt. Persze, ne legyünk igazságtalanok. A mindenkori Népszabadság egy színvonalas újság volt, amit jó szakemberek írtak és szerkesztettek. Noha a hazaárulók újságja volt mindig, a Szabad Nép méltó utódja, Kádár kedvenc lapja, de a végletes politikai elköteleződés ellenére sokszor felbukkant a cikkek mögött az újságíró, a hozzáértő ember. A kilencvenes években a hétvégi mellékletét kifejezetten élvezetes és érdemes volt olvasni, még az olyan megrögzött fasisztáknak is, mint amilyen én vagyok. A Népszabadság is akkor halt meg végleg, amikor a jó kommunisták szép lassan liberálisokra cserélődtek (vagy liberálissá sorvadtak) és az elegáns hazudozás képessége lassan tovatűnt.
Fura, de a liberalizmus még a megrögzött bolsevistáknak is árt.
A Népszabadságnak talán a kétezres évek elejéig-közepéig volt jelentős szerepe a közhangulat, a nyilvánosság irányításában, az MSZP haldoklása az utódújság agóniáját is jelentette. Mindent elmond az, hogy nemhogy nem nyitottam meg a nol.hu-t közvetlenül évek óta, hanem ha a Mandíner szemlézte őket, akkor sem jutott eszembe kattintani, mert még az ATV honlapja is jobban kifejezte, hogy az FB-én éppen min pörögnek a liberáltak. Helyét furcsa módon az Index vette át, ami szerintem a liberált oldal legnagyobb őngóljainak egyike, hacsak nem
a Fidesz
Orbán Viktor személyesen intézte ezt is. Az Index ugyanis 2011-ig igyekezett középen maradni, kifejezetten jó újság volt, a jobboldal krémje is olvasta, sőt képes volt befolyásolni a jobboldali közhangulatot. Amikor az Index kisasszézott a politikai mező liberális legszélére, magához ölelve az összes olyan szexuális devianciát is, amelyekről Amerikában is csak mostanában derítik ki, hogy a szabadság részei, ezt a befolyásoló képességét pillanatok alatt elvesztette. Az Indexet manapság normális ember csak azért olvassa, amiért az ötvenes-hatvanas években a Szabad Népet például, hogy megtudja kit ítéltek halálra a héten. Ennek a mai megfelelője az, hogy az Index kiről hazudik valamit, illetve az, hogy melyik mentális zavarban szenvedő betegcsoport felszabadítását tűzte éppen zászlajára H. Clinton és néhány tettestársa.
A Népszabadság jelenleg, mint brand, gyakorlatilag értéktelen és ezáltal érdektelen.
Nincs mögötte politikai erő, mert az MSZP már rég nem az, és nincs mögötte ideológia sem, mert Magyarországon a fundamentalista liberalizmus társadalmi támogatottsága gyakorlatilag nulla, ráadásul követői nem vesznek napilapot. A Népszabadság persze dönthetett volna úgy is, hogy baloldali és így természetesen antiliberális vonalat követ, amihez még olvasókat is lehetne találni, de nagyon nehéz baloldalinak lenni ott, ahol mindenkit és mindent olyanok fizetnek, akik a valódi szociáldemokrata politizálást ugyanolyan retrográd dolognak tartják, mint a nemzetállamot. A Népszabadság nem fog hiányozni. Az „új koncepció” bizonyára nagyon életképes lesz, de valamiért az az érzésem, hogy nem fogja segíteni a liberálglobalista, brüsszelita csoportok 2022-es választási összefogását az öt százalékért. A Népszabadság újságírói most elgondolkozhatnak azon, hogy jó ötlet volt-e beállni a sorba, amikor ajnározták a Megyót, kussolni, amikor a Fletó megpuccsolta és lelkendezni, amikor napi rendszerességgel elárulta az országot és nem mellesleg a baloldali szavazók tömegeit. Ezek a csávok nem áldozatok, hanem csupán hosszútávon sikertelen elkövetők. Nem lehetnek megsértődve, az osztályharc véget ért.
