Pesti Srácok

Na, és ki jön ki a legjobban az olimpiai pályázat visszavonásából?

Na, és ki jön ki a legjobban az olimpiai pályázat visszavonásából?

Azt csípem a liberálisokban, hogy a kétszázhetvenedik alkalommal sem képesek felfogni, hogy Orbán és a Fidesz a válsághelyzetekben mindig képes olyat lépni, amit a liberális politikusok és értelmiségiek el sem tudnak képzelni.

A Fidesz fájdalmas mosollyal javasolta az olimpiai pályázat visszavonását, majd elkezdte mantrázni azt, amit még egy párezerszer el fog ismételni: Az ellenzék kihátrált egy össznemzeti ügy mögül. Lesz majd óriásplakát, bal felén az olimpiai javaslatokat megszavazó ellenzéki képviselőkkel, jobb felén meg ugyanazok írnak alá a momentum standjánál.

És minden alkalommal, amikor az ellenzék véletlenül megszavaz valamit, mondjuk a bébifókák menedékjogát, meg lehet kérdezni tőlük, hogy mikor vonják majd vissza.

PestiSracok facebook image

Persze azért ez jelentős presztízsveszteség a Fidesznek. Ennél csak az lett volna sokkal, de sokkal, de sokkal nagyobb probléma, ha a választások előtti politikai őszön elbukjuk a pályázatot. És erre komoly jelek voltak, mind az amerikaiak, mind a franciák a tőlük megszokott módon bedobták a durcit, hogyha nem nyernek, örökre megsértődnek.

Amúgy már az aláírásgyűjtés előtt is lehetett hallani, hogy a NOB úgy fogja a saját újdonatúj eco-olimpiai rendezési elveit semmibe venni, ahogy azt csak egy jól fizetett és jól lefizethető tagokkal rendelkező, hatalmas pénzek felett exponáló világszervezet tudja.

Mondjuk a liberális

asztaltársaságok

pártok is felvehetnének valakit, aki ért a politikához, meg valakit, aki a kommunikációhoz. Meg akarták akadályozni az olimpia megrendezését. Sikerült. Biztos nem lesz olimpia Budapesten 2024-ben. Mondhatnák, végre sikerült rávenni egy helyes döntésre a kormányt. De nem. Ők most azt harsogják, hogy a kormány megfutamodott. Hogy mi elől, azt nem sikerült még pontosítani. Viszont megpróbálják most azt kommunikálni, hogy ha a nép a népszavazáson megszavazta volna az olimpiát, sőt, ha mondjuk érvénytelenség miatt nem érvényesen szavaz ellene, akkor ők tulajdonképpen támogatták volna pályázatot.

Ha ugyanis az olimpiai projektnek vége, akkor ez a kampánytéma ugrott. És ez a lehetőség most esett le nekik.

Ezzel az aláírásgyűjtéssel ellőtték azt a fontos kampánytémát, hogy bebukott a ‘24-es olimpiai rendezés. Az egész buli ugrott. Ha feltesszük azt a nem túl valószínű lehetőséget, hogy megkapjuk a rendezést, akkor azt lehetett volna nyomatni, hogy hatalmas bukta lesz, mindent el fognak lopni, stb. De mindez ugrott. Csak azért, mert a Fidesznek volt annyi esze, hogy a nemzeti konszenzus hiányára hivatkozva kihátrált még a balhé legelején a rendezésből.

Megjegyzem, a liberálisoknak eszükbe sem jutott, hogy csak Magyarországon kell nemzeti konszenzus ilyen formában egy olimpiai pályázathoz, az ország mérete, a vidék és a főváros ismert viszonya és amiatt, mert az ellenzék csak itt nem annyira megbízható, hogy gondolkodás nélkül visszavonja az adott szavát (emlékezzünk Kovács László 23 millió románról szóló kedves szavaira).

A legnagyobb bukó persze a Momentumé. Az összes Párizsból kapott eurót ellőtték egy olyan kampány megindítására és megalapozására, amelyet végül nem is tartanak meg. Ők vannak csak igazán felháborodva. Egyből kiderült, magasról tesznek ők az olimpiára meg a pestiekre, a népszavazási kampánnyal akartak pártot építeni és a médiafigyelmet ingyen megszerezni. Semmiféle tervük nem volt ezen kívül, még egy B témát sem sikerült attól a nagy körúton belüli szürkeállománytól elbugázni.

Marad a hiszti.

A Fidesz megúszta az őszi balhét, egyedül azt a kárt kell valahogy eltüntetnie, hogy a támogatói ízléséhez képest nagyon gyorsan kihátrált a buliból. De ez nyúlfarknyi problémácska ahhoz képest, hogy a népszavazási kampány hónapokra tematizálta volna a közvéleményt és valószínűleg rosszul is sült volna el a Fidesz szempontjából, akkor, amikor már sokkal több pénzt elköltöttek volna a rendezési kampányra és maga a népszavazás ténye is minimalizálta volna Budapest esélyeit.

Persze ettől még az ellenzéki pártok elárultak egy újabb nemzeti konszenzust, az adott szavukat, meg a nemzetet.

Minden adandó alkalommal verjük bele az orrukat ebbe!

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.