Pesti Srácok

E jelben győzni fogsz!

E jelben győzni fogsz!

Megdöbbentő fejleményeknek lehetünk tanúi a magyar pártpolitikában. Azzal, hogy Orbán Viktor lelépett az illiberális állam eszméjének talapzatáról és bejelentette: kormánya kereszténydemokrata szellemiségű, még inkább azzal, hogy a keresztény kultúra megóvásának igénye, sőt követelménye bekerült az alkotmányba, legújabban pedig azzal, hogy a kereszténydemokrácia fellegvárában, Németországban, a CSU és CDU vezérei, Seehofertől Merkelig úgy fogadják Orbánt, mint valami igazi váteszt, nos, mindezekkel nyilvánvalóvá lett: Magyarország vezető szellemi irányzata a kereszténydemokrata eszme.

De azért voltak zavaros előzményei ennek. Mert a dolog azért különös, mert mindeddig a hazai Kereszténydemokrata Néppárt aprócska rétegpártként határozta meg önmagát. Emlékszünk, hogy Torgyán József még azzal tüntetett a hagyományos értékvilág mellett, hogy kijelentette: „ha kell, a hátamon viszem be a kereszténydemokratákat a parlamentbe”. Ez akkoriban volt, amikor a KDNP élén bizonyos Giczy György elnökölt, és aki alatt ingadozni, majd repedezni, végül szakadozni kezdett a vallásos tábor.

Megalakult a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amit végül nem Torgyán és az FKGP, hanem a Fidesz vitt magával az Országgyűlésbe.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor a parlamenten kívül rekedt KDNP lassan elenyészett. Persze nem olyan lassan, hogy a parlamenti kereszténydemokratáknak ne kellett volna perek sorával küzdeniük jogaikért, érdekeikért. A kizárások, belharcok, sőt a nagy öregek – Varga László, Isépy Tamás halála után – a Semjén Zsolt-féle társaság maradt győztesen a porondon, s így elmúlhatott az MKDSZ-közjáték, a párt visszakapta nevét, és ismét parlamenti pártok sorába emelkedett a patinás nevű szervezet.

Kereszténydemokrata fordulat

Nos, mostanra a mindeddig nagypárti segítségre szoruló kereszténydemokrata mozgalom rendkívül sikeres lett. Eszmeisége átitatta a nagyobbik testvérpártot, s a Fidesz – bár erről kongresszusi határozat egyelőre nem született – látható egységben sorakozott föl a kereszténydemokrácia mellett. A pártot követte, illetve szemlátomást követi a holdudvar. Újságírók, értelmiségiek, mozgalmi emberek, de még az internet világának lelkes komment-harcosai is beálltak a magasba emelt kereszt mögé.

A keresztény kultúra védelme jelszó lett, programmá változott, három egyszerű szóval kifejezi mindazt, amit a kormány évek óta képvisel.

Benne van a szocialista modernizmust megelőző magyar identitással való azonosulás igénye, a fehér európaiság PC-mentes vállalása, a migráció jogosultságának, indokoltságának tagadása, de még olyan összefüggéseket is fel lehet benne fedezni, amelyeket a konzervatív közép-európai pártcsalád évtizedek óta képvisel: jóléti demokrácia, tradicionális értékvilág, erős állami, társadalmi kontroll.

S természetesen a kereszténydemokrata fordulat mögött ott áll a karizmatikus magyar miniszterelnök, aki a német, osztrák, visegrádi testvérpártokra figyel. És e figyelemben – még csak merész fantázia sem kell hozzá – felfedezhetjük akár azt is, hogy a kereszténydemokrácia felvállalásával Orbán bejelentkezett Konrad Adenauer, Helmut Kohl, sőt tulajdonképpen Angela Merkel örökségéért.

Ihletett döntés

Már csak az a kérdés, hogy az apró és tulajdonképpen mindeddig jelentéktelen kereszténydemokrata eszme miképpen bírta átitatni mára a politika centrumát.

  • Elképzelhető, hogy a KDNP a dolgos hétköznapok, a rendszeres munka révén szinte lépésről lépésre hódította meg szövetségeseinek szívét, míg végül eljutott oda, hogy a Fidesz majd minden meghatározó alakja felismere magában a kereszténydemokratát.
  • Elképzelhető, hogy a sokak által kedvelt, de magávalragadónak semmiképpen sem nevezhető Semjén Zsolt személyiségéből mégiscsak árad valami csendes, feltűnés nélküli meggyőzőerő, s a miniszterelnökhelyettesként nemcsak terheket vett le Orbán válláról, de hitet, s erőt is adott neki.
  • Ha cinikus és földhözragadt vagyok, azt is el tudom képzelni, hogy a kereszténydemokrácia olyasféle politikai termék, mint amilyennek korábban nevezte G. Fodor Gábor a polgári Magyarország eszméjét.
  • Ha meg patetikus és emelkedett magyarázatot keresek, akkor azt is feltehetem, hogy isteni sugallat fordította a kereszténydemokrácia irányába a kormánypártot.

És mivel a többi nem valószínű, a spirituális ihlet tűnik a hiteles magyarázatnak. Dacára annak, hogy ateista vagyok.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.