Simicska-árvák

Nem hiszem, hogy itt volna az ideje annak, hogy különösebben rosszakat írjunk, vagy gondoljunk Simicska Lajosról, de azért megkérdezem a most szerkesztőség nélkül maradó magyarnemzetes, lánchídrádiós, hetiválaszos újságíró kollégáktól: min csodálkoztok, fiúk, tulajdonképpen mi volt a fejetekben a saját jövőtökkel kapcsolatban?

Ahhoz ugyanis egy másodpercig sem férhetett semmiféle kétség, hogy Simicska Lajos nem médiavállalkozó. Nem egy Rupert Murdoch, Robert Maxwell, de még csak Jürg Marquard sem. Nem a médiából él, nem ért hozzá, nem szereti, csak használja.

Mint bármelyik nagytőkés, adott esetben politikai céljaira használja.

Illetve szemlátomást múlt időbe került ez a használat, fogalmazzunk tehát inkább úgy: lobbiérdekeinek érvényesítése céljából használta. Most pedig, hogy így vagy úgy, de elmúlt az érdekérvényesítés ideje, lehetősége, nos, most már nem használja. Korrekt? Az ő nézőpontjából ennek a kérdésnek nincs is értelme. Így volt a legolcsóbb, a leghatékonyabb. Alighanem anyagilag jobban járt a saját médiumokkal, mintha csak felületet vásárol itt vagy ott. Erősebb nyomást tudott gyakorolni azokra, akikkel érdekkonfliktusba került, és számára ez az egyetlen szempont volt lényeges. Minden más, ami ebből következett – emberi sorslehetőségek, árulások, pálfordulások, önfeladások, önfelismerések, és végül sorstragédiák – nos, mindez Simicska Lajost egy cseppet sem érdekelte, nem foglalkoztatta, nem érintette meg. Az ő szemében mindez csak melléktermék. Ha egyáltalán valami.

Álságos naivitás

De ezt, kedves kollégák, előre lehetett tudni. Még csak nem is nagyon titkolta a média-gazda, hogy a játékidő valahol az országgyűlési választások lezárultával véget ér. Soha nem mondta, hogy hosszú távra tervez, nem állította, hogy 2018 után is fenn akarja tartani médiabirodalmát.

De, ha a rövid jövő nem volt titok, akkor tulajdonképpen, mire számítottak azok, akik a zsoldjába álltak?

Most olyanokat mondanak a megszűnt Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és a Heti Válasz vezetői, munkatársai, hogy a tisztességes, de kritikus jobboldaliság, meg a független konzervatív újságírás, meg az oknyomozó szakmai minőség reménye vezette őket. Dehogy akartak rosszat a kormánypártnak, dehogy akartak ártani a jobboldalnak, dehogy akarták bántani a Fideszt, dehogy akartak belerúgni Orbánba… „Én csak egy tisztességes, értékelvű lapot szerettem volna csinálni” – nyilatkozta a minap a Heti Válasz főszerkesztője, Borokai Gábor álságos naivitással, és valószínűleg minden Simicska-árva kétségbeesett önigazolását elmondta ezzel.

Érdekharc

Mert valójában aligha gondolhatták azt ezek a fiúk és lányok, hogy „tisztességes, értékelvű” médiumot írnak, szerkesztenek. Ahogy mi, mindannyian tudtuk, ugyanúgy ők is tudták, hogy nagyvolumenű nyomásgyakorlás részesei, hogy lobbiérdekekért harcolnak, hogy nagyon lecsupaszítva egy politikai-gazdasági játszma résztvevői, s nem a tisztes polgári sajtó megbecsülésre méltó publicistái. Persze, félreértés ne essék, ettől még egyénenként lehetnek kiváló újságírók, értékorientált polgárok, felelős családapák és családanyák. De, ha már a felelősséget ide kevertem, érdemes elgondolkozni azon, vajon miféle jövőképpel mentek be napról napra a szerkesztőségbe azok az emberek, akiknek most nincs hová bemenniük. Miközben Simicska Lajos kétséget sem hagyott afelől, hogy milyen célok vezetik, hogy kik az ellenfelei, és milyen perspektívában gondolkozik, az újságírók fejében sem lehetett más, mint az, hogy 2018 után új világ köszönt rájuk.

Úgy értem, új világ, amelyben ők a győztesek között találják magukat.

Sőt, a győzelem kovácsaiként, szervezőiként, ideológusaiként nézhetnek magukra, illetve a megálmodott Simicska-kormányra. Csak ebben a jövőképben van állásuk 2018 után, de ebben a kitalált jövőben nem csak állásuk van, hanem elképesztően széles lehetőségrendszerük is. Hogy „csak egy tisztességes, értékelvű lapot” szerettek volna csinálni? Ne röhögtessük egymást! Reméltek. Kockáztattak. Elbuktak. Van ilyen. Nincs benne semmi mártírium. Kívánjunk nekik sok szerencsét az álláskereséshez!