Pesti Srácok

Dögölne meg már minden magyar ott, ahol van!

null

Lassan ott tartunk, hogy bármelyik tetszőleges indexes írásnak lehet ezt a címet adni, úgy, hogy a cím tűpontosan mutat rá a cikk fő mondanivalójára. Azért érdemes az Indexet olvasni, mert a magyarellenesség, az eszelős magyargyűlölet olyan példáival lehet találkozni benne, amit épelméjű ember ki se tudna találni.

Szerintem a legelvakultabb román nacionalisták is csettintenek, mert ami jó az jó, a következő címmel megjelent írás olvastán:

PestiSracok facebook image

A dolog ott kezdődik, hogy a haladó sajtó, amely pár éve még nagy rokonszenvvel figyelte a venezuelai szocialista kísérletet, lassan szembesülni volt kénytelen azzal, hogy ez a szocialista kísérlet sem sikerült, és a szokott módon csinált nyomortanyát egy gazdag országból, amelyben egyébként a haladó erők közép és dél-amerikai alapossággal mészárolgatják az ellenzéket, a lakosságot. Rendkívül tanulságos az a láttató erő, amellyel a szerző szembesít bennünket a venezuelai terrorral és nyomorral, amely egyébként már évek óta köztudomású. Látszik, hogy a szerző lelkében kemény küzdelem zajlott amiatt, hogy egy olyan narratívát kénytelen elfogadni, ami egybeesik például a magyar kormányéval.

Magyarország ugyanis az elmúlt időszakban több száz magyar származású venezuelai menekültet fogadott be az országba. És magyar származású, a magyar viszonyokhoz alkalmazkodni akaró és tudó menekülteket mindenféle olyan támogatásokba részesítette, ami a beilleszkedésükhöz szükséges. Az Index szerint mindezt a legnagyobb titokban.

Ismerve a haladó oknyomozó újságírás színvonalát (egy három kilométerről lefényképezett nagy hajó valami vízen) rohadt nagy titok lehetett, miután ezek az emberek már átlagemberként élik az életüket, sokan dolgoznak is, nyelvet tanulnak. És persze adtak interjút az Index újságírójának is. Nyilván titokban. Mondjuk legyen bármennyire borzasztó a helyzet Venezuelában, ezek az emberek még nem szoktak hozzá a magyar sajtóviszonyokhoz és nem sejtették, hogy egy ellenük irányuló támadáshoz szolgáltatnak muníciót. A cikk végén egyébként az Index névtelenséget ígér a nyilatkozóknak, arra utalgatva, hogy nehogy azokra lesújtson a kormány bosszúja, de azt, hogy melyik szállodához mehetnek tüntetni a dékás rohamnyugdíjasok, gondosan leírja.

A magyar kormány egyébként tényleg nem reklámozta ezt a projektet, mint ahogy elég visszafogottan bánik minden segélyprogramja esetén a nyilvánossággal. Ezt liberális aggyal tényleg nehéz felfogni, hiszen ha egy liberális 100 forintot költ jótékonyságra, általában helyből 1000-t elkölt annak reklámozására is, hogy ő milyen jó csávó.

Szerzőnk felhívja a figyelmet arra, hogy ezek az emberek persze nem beszélnek magyarul és érezteti, hogy magyarságtudatuk sincs, habár a venezuelai magyarok között terjedő információ alapján tudták meg, hogy Magyarországra menekülhetnek a származásuk alapján. A semmiféle magyarságtudattal nem rendelkező szerzőnek egyébként miért fáj, hogy másnak sincs az szerinte, azt fel nem foghatom, de ilyen a liberális elme, a logika már rég öngyilkos lett benne.

Természetesen jól bizonyítható, hogy az indexes újságíró nem magyar, készségesen le is írja nekünk ezt. Kérem kapaszkodjon bele mindenki a székébe, mert olyan mondat következik, ami az ultraliberális sajtóban is ritkaság, egy totális büszke önleleplezés:

Az Index újságírója elítéli azt a gyakorlatot, hogy a magyar kormány magyar származású embereket ment ki egy válságövezetből. Ezek az emberek ráadásul még valószínűleg keresztények is, ami már egyenesen emberiség elleni bűntetté változtatja a mentőakciót. Nyilván Magyarországnak a nem magyar származású venezuelaiakat kellene segíteni.

Klasszikussal szólva, ha egy liberális hülye, akkor nagyon hülye.

Ez egyből megmagyarázza, hogy miért találkozunk annyi rettenetesen sötét liberálissal. Ezen a szinten persze a hülyeséget és az aljasságot már nem lehet megkülönböztetni egymástól.

A cikk azzal a gyöngyszemmel zárul, hogy a szerző arra jut, a legálisan érkező menekültek mentésének támogatása és magyarországi segítése, az illegális bevándorlást elősegítő és támogató civil szervezetek adóztatását előíró törvény hatálya alá esik.

A cikk tartalma egy mondatban tehát a következő: A Venezuelából kimentett emberek nem beszélnek magyarul, nincs magyarságtudatuk, de ne mentsük meg őket, mert van magyar felmenőjük és ez így sérti az egyenlőség jelenlegi liberális felfogását.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.