Pesti Srácok

Győzelem és udvariasság

Győzelem és udvariasság

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért szövi át az országot eszelős gyűlölet a politikai szereplők között, akkor érdemes megfigyelnünk a politika mindennapos gyakorlatát, például azt a pillanatot, amikor egy győztes, a választásokon győztes polgármester elfoglalja a pozícióját.

Az átadás-átvétel egy jogi aktus. A jogérzékem azt súgja, hogy a győztes akkor veheti át a hivatalt, amikor a választási eredmény jogerőssé válik, és nem előbb. Ebből nem is szokott fennforgás lenni, az új polgármester nem szokta hétfő reggel a biztonsági őrökkel kidobatni a régit az irodájából. Van átadás-átvétel, amelynek során a folyó ügyek átadása megtörténik, és beiktatás, meg ilyesmik, nyilván nem véletlenül. Előtte, a jogerősség, a fellebbezési határidő letelte előtt azonban nem illik és nem is racionális utasítgatni a városházi dolgozókat, az önkormányzati cégek vezetőit.

Ki lehet még bírni azt az egy-két napot.

PestiSracok facebook image

Nem így gondolta ezt Péterffy Attila Pécs újonnan megválasztott ellenzéki polgármestere, és a következő levélkével örvendeztette meg a városi cégek vezetőit:

Tekintsük el attól a kérdéstől, hogy van-e már utasítási joga. Ez a kisebbik, habár önmagában nem kicsiny probléma. Ugyanis a jogszerűség lényege a törvények és a jogi alapelvek betartása, az, hogy demokratikusan megszerzett hatalommal a lehető legjogszerűbben élünk. Péterffy Attila nem gondolhatja, hogy nem demokratikus választáson szerezte a hatalmát, a levél szerint nem is gondolja, hisz a választási bizottság határozatára hivatkozik. Ha viszont így véli, akkor talán rigorózusan ügyelhetne arra, hogy nagyvonalúan és udvariasan viselkedjen, ahogy az általa olyan sokat emlegetett demokráciákban állítólag szokás.

Ez a levél ugyanis minden, csak nem udvarias és jóhiszemű.

Ugyanis azt feltételezi, hogy a cégvezetők és a cégek alkalmazottai törvénysértéseket követtek el, követnek el és készülnek elkövetni. Valamint azt, hogy hülyék is. Ugyanis, minden ellenkező és ostoba híreszteléssel szemben, nem a választások utáni harmadik napon szokták ledarálni a terhelő dokumentumokat. Például azt a kézzel kiállított több milliárdos fiktív számlát, amelyet az előző, a pécsiek bölcsességéből most tulajdonképpen diadalmasan visszatérő városvezetés idején gond nélkül benne hagytak a könyvelésben.

Abból ugyanis, hogy nincsenek terhelő dokumentumok, nem csak az következhet, hogy ledarálták őket, hanem az is, hogy nem is voltak ilyenek. Ezen, utóbbi vélelemnek a gondolata készteti arra az új polgármestert, hogy az előbbinek, a darálós verziónak megágyazzon. Egyébként pedig örülünk neki, hogy Péterffy Attila ilyen buzgó, hiszen a mi érdekünk is, hogy a tolvajokat és a hülyéket elkapja. De ez a műsorkezdés mégse az igazi. Az egészséges sorrend ugyanis az, hogy előbb a bizonyíték, utána a vád.

A probléma ugyanis az, hogy Péterffy Attila hiába ígért tiszta és új lapot, pontosan azt csinálja, amit az előző városvezetésben kárhoztatott és a Fideszben kárhoztat, ráadásul úgy, hogy a bizonyítás terhével láthatólag nem kíván vesződni. A dühe valódinak tűnik, az udvariatlansága a városvezetésben megengedhetetlen indulatot sejtet.

Péterffy Attila mögött több olyan képviselő ül, aki a lehető legnagyobb politikai felelősséget visel Pécs 2009 előtti 13 évéért. Ezek az emberek lerázták magukról a politikai felelősséget, és Péterffy Attila azért, hogy polgármester lehessen, szintén lerázta magáról ezt a politikai felelősséget. Ezt a bélyeget csak egy kulturált, normális, nagyvonalú és nem politika-, hanem városvezetés központú polgármesterkedéssel lehet lemosni.

Szokássá vált, hogy a politikai felelősséget összekeverik a büntetőjogi felelősséggel. De a politikai felelősséget csak a választók, a büntetőjogit pedig a hatóságok hivatottak elbírálni. A politikai felelősséget a választók megállapították, ezért van most Péterffy Attila ott, ahol. A büntetőjogit bízza a hatóságokra, ha talál valami megalapozottat.

Vezesse a várost, ne fenyegetőzzön, ne nagypolitizáljon!

Majd megtudja, mennyire nehéz szakma ez, amikor neki kell majd az első népszerűtlen intézkedését megvédenie a polgárok előtt. Mert arra nem is akarok gondolni, hogy nem tudja még, mennyi ilyen lesz.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.