Pesti Srácok

Elmebetegekkel van dolgunk!

Elmebetegekkel van dolgunk!

Első közelítésben elmebeteg az, aki szemmel látható, közvetlen érzékeléssel megtapasztalható, évezredeken és kultúrákon átívelően létezőnek elfogadott valamiről konokul és agresszív módon nyilvánvalóan téveset állít. Például azt, hogy a lónak 17 lába van, vagy azt, hogy lonyák támadnak rá, ha kimegy pisilni. Képlékeny definíció ez, de arra jó, hogy kiszűrjük a gyanús eseteket és alapos vizsgálattal járjunk utána, ön- és közveszélyes-e egy adott embertársunk.

Arra a kérdésre, hogy „Dühöngő elmebeteg-e Ön?”, nem meglepő módon nemmel válaszolnak embertársaink, csak a filozofikusabb alkatúak számolnak be kordában tartott, uralt belső késztetéseikről, amelyek feltehetőleg rosszat tennének a környezetükben élők egészségének. De ők kifejezetten büszkék rá, hogy meg tudják állni, hogy a liftaknába lökjék azt a szomszédot, aki minden egyes nap üvöltve mondja fel a lépcsőházban, saját véleményeként, a DK közleményeit.

Emiatt az önfegyelem miatt élünk viszonylag békében egymással.

PestiSracok facebook image

De van, amikor szakítanunk kell az udvariassággal, és nem szabad úgy tennünk, mintha elmebeteg polgártársunk kicsit is normális és veszélytelen lenne.

Nem véletlenül a fentiek Szél Bernadettel kapcsolatban jutottak eszembe, aki több jól sikerült hazaárulást elkövetve nyilatkozott a német közszolgálati televíziónak. Mint tudják, Bernadettet üldözési mánia üldözi, a 2018-as kampány során, amikor teljesen komolyan kormányt akart alakítani, azt is kijelentette, ha nem győz az ellenzék, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor börtönbe fogja őt záratni. A demokráciánk dicsőségére és a pszichiátriai ellátásunk szégyenére Bernadett szabadon maradt, és csodás tünetekkel örvendeztette meg az értő közönséget az elmúlt két évben is.

(Mint közismert, a német közszolgálati televízió műsoraiból pontosan megismerhető, hogy milyen lett volna a televíziózás a III. Birodalomban, ha dr. Goebbels felismerte volna a televízió jelentőségét.)

Bernadett, végtelen megfélemlítettségében, de megfélemlíthetetlenül, a következőt mondja:

Nyilván volt egy időleges „maszkhiány” március közepén az országban, de érdekes módon, az én környezetemben, a patikákban és számtalan egyéb helyen, folyamatosan lehetett maszkot kapni. Eleinte drágábban, március végétől, április elejétől egyre olcsóbban, például mire a pécsi ellenzéki polgármester két maszkja megérkezett levélben, egy kellemes gyalázkodó levél kíséretében, már egy hónapja mindenütt lehetett újra normális áron maszkot kapni. Konkrétan: nem csak a patikákban, hanem gyakorlatilag mindenütt. A csavarboltban is. Sőt április végén már akciózták is, április végén akcióban, 199 Ft/darab áron vettem maszkot, olyat, amelyet előtte 500-ért is árultak, de a normális boltokban is legalább 300 Ft volt. Ez a piacgazdaság, mondhatnánk.

Tehát, aki akart, vehetett magának maszkot, és nem csak az egészségügyben, hanem nagyon sok más munkahelyen is osztott az állam és bizonyos munkáltatók is.

Miután a maszk eddig nem volt szériafelszerelés és elengedhetetlen része a mindennapi életnek, biztos lehet helyet és embert találni, ahol és akinek egy bizonyos ideig nem jutott például maszk, vagy magának kellett vennie néhányat. Nem olyan egyszerű egyébként egy országot maszkkal pár nap alatt elárasztani, akkor sem, ha van belőle elég. De ez a (logisztikai) probléma már egy bő hónapja teljesen megszűnt, és előtte sem volt általános.

Annak nincs maszkja, aki hülye hozzá, hogy megvegye és felvegye.

Persze, az ellenzék egyik fő narratívája az volt, hogy semmilyen védőfelszerelés sincs az egészségügyben sem, erre annyira rákattantak, hogy az álhírportáljaik folyamatosan terjesztették minden egyes kórházról és rendelőintézetről, hogy egyrészt az egészségügyi dolgozók meztelenül dolgoznak, másrészt azt, hogy mind meghalt már koronavírusban. Bernadett is teljesen a hatása alá került azoknak az álhíreknek, amelyeket maga terjeszt, és nem rest ezt mindenkinek elhazudni, különösen átszellemült hévvel tette ezt dr. Goebbels német tanítványainak.

Egyébként, ha már itt tartunk, érdemes megnézni az egykori NDK tévéhíradóit, onnan is sokat merít a mai német közszolgálati televíziózás. A Birodalmi Német Közszolgálati Televízió szerint Magyarországon azért nem ír és beszél az ellenzéki sajtó a védőfelszerelések hiányáról, mert meg van félemlítve. Az az ellenzéki sajtó, amelyik naponta írja meg, hogy Orbán személyesen lop el mindent, különben is elmebeteg, nyalogatja a száját, a nagyanyja még pipázott a dögkút káváján, továbbá az ellenzéki sajtó betiltásáról író ellenzéki sajtó be van tiltva, az az újság is, amit az ellenzéki szavazó éppen olvas. (És adakozzál azonnal, hogy egymillió háromszázezer fölé mehessen az indexes újságírók fizetése, mert különben éhen halnak.)

Nagyfokú szakmai etikátlanság egy nyilvánvalóan zakkant embert meginterjúvolni, akin látszik, hogy egyszerűen nem bírja kiheverni azt, hogy nem lett miniszterelnök, és akin az is látszik, hogy nem képes elgondolkozni azon, milyen körülmények között is jutott a miniszterelnök-jelölti titulushoz.

Ha már a félelemkeltésnél tartunk, az tényleg félelemkeltő, hogy Európa legerősebb államának állami televíziója eljön Magyarországra, hogy nyilvánvalóan az ellenzék álláspontját közvetítse a németeknek Magyarországról és a magyar nézőben pedig azt az érzést keltse, hogy a Nagy Németországnak nem tetszik, amit a magyar kormány csinál.

Ezt hívják nyomásgyakorlásnak. Vagy – a németek esetében – a támadás előtti, lakosságot tüzelő propagandának.

Bernadett állapotáról az is elmond sok mindent, hogy egy darabig a Momentumhoz közeledett, de még ez a párt is visszariadt attól a lehetőségtől, hogy a vezetői megbeszéléseit Bernadett jelenlétével súlyosbítsa. Ennyi elég is egy diagnózishoz.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?