Pesti Srácok

Má' megin' megszűnt a' Index!!!

Má' megin' megszűnt a' Index!!!

Ez persze a megjelenést nem érinti, pusztán csak annyi történt, hogy a már eddig is a NER által leuralt Indexet, nyilván erőfitogtatásból, a NER újra elfoglalta, felgyújtotta, beszántotta a helyét sóval. Majd a túszul ejtett részvényeket megvásárolta az eddigi tulajdonostól és a főszerkesztő közös megegyezéssel távozott. Ha Sztálin tudta volna, hogy ilyet is lehet, nem vesződött volna a Gulággal, meg az agyonlövéssel. Itt az ideje az ENSZ csapatok bevonulásának, nem kétséges. George Clooney is megmondta!

Az Index, nyilván az általa követett militáns ultraliberális álláspontnak is köszönhetően hosszú ideje veszteséges. Meg azért, mert az előző, atombombával elpusztított szerkesztőségben sokan dolgoztak keveset nagy fizetésért. Tudják az a társaság, amely a halála után összetarhált 300 misit, és amelynek Telex nevű lapját nem olvassa senki sem. Kérem Ön se kattintson oda, higgye el hozomra, hogy ezek az újságíró zombik élnek és virulnak. Mindent vittek magukkal az Indexből, ami értékes volt, még azelőtt, mielőtt a NER lovagok feldúlták (haha, szójáték a volt főszerkesztő nevével) a szerkesztőséget. Legfeljebb néhány álhírt és hazugságot hagytak ott, amit az új szerkesztőség becsületesen reciklált is.

Mondjuk, ha nem tudtuk volna, hogy az Indexet elfoglalta a NER, nem vettük volna észre, mert a jobboldalt, a magyarokat, a kormányt gyalázó tartalmak száma nem csökkent, a fél- és félreinformációk, a valós tények hamis színben tűnő feltüntetése is ottfelejtődött valahogy.

A régieknek, az új Telexnél, biztos vett új hazugságokat és gyalázkodásokat Soros Gyuri bácsi, akit, ha eddig nem tekintettünk volna eleve is istennek, mindenképpen hitelesít George Clooney barátsága. Hiszen George Ross dokiként biztos mindent megtanult Magyarországról és az újraélesztésről. De azért reméljük, mi nem kerülünk be abba a rendelőbe, ahol ő orvosnak képzelheti magát. De mindettől függetlenül az "új Index" hála az új újságíróknak és lapvezetésnek, főszerkesztőnek, kilépett az olvashatatlan szemét kategóriájából és arra a reményre adott okot, hogy esetleg újra érdemes lesz ránézni az Indexre, ha az ember meg akar valami újat tudni a magyar liberálisok mentális állapotáról.

PestiSracok facebook image

Nem azt mondom, hogy az objektivitás, a kiegyensúlyozottság bármiféle látszatát óhajtották előállítani, csak kiderült, hogy milyen egyszerű összeturizni egy csapat olyan embert, aki sokkal jobban tud újságot írni, mint azok, akiket a Telexbe deportált a tomboló diktatúra.

Mondtam már, hogy az Index nem volt nyereséges? Liberális berkekben mindig furmányosak a független újságok tulajdonosi viszonyai, a Népszabadságot is eladták a szocik, majd ott is előadták a nagyhalált, amikor az új tulaj nem akarta finanszírozni az ott tobzódó anyagilag brutálisan veszteséges minőségi független újságírást. (Irónia alert!) Ebből következőleg már hosszabb ideje valaki nyomatta bele az Indexbe a dellát, mert a függetlenség drága és Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Ki kívánhatná a rettenthetetlen szabadságharcosoktól, az oknyomozó újságíróktól, a rendszer tántoríthatatlan kritikusaitól, hogy ne a saját maguk által vélelmezett intellektuális színvonalukhoz mérjék a fizujukat? Gondolom az új csapat, hiszen ők szakemberek, ha liberálisak is, már a szakági átlagot kapták, de úgy látszik az Index, amely meg van szűnve, még ezt sem volt képes kitermelni. A reorganizációs terveket meg nem tudták lenyomni a tulajdonosok torkán.

Vajon hogyan működhet ez a liberális sajtóban, ha a korábban elhalálozott Index nagy barátai és a most elhalálozott Index nagy kritikusai sose néztek annak utána, hogy vajon honnan jön az a pénz, amiből telik nekik vegán lattera? Elég megnézni a multik hirdetési pénzeinek útját, bizonyos alapítványi és EU-s pénzek útját, hogy megkapjuk a választ. A liberális sajtóvilág úgy piac, úgy van versenyhelyzetben, hogy egy adott támogatói-megrendelői kör kegyeiért versenyez.

De ez tulajdonosi probléma, a liberális újságíró elvárja, hogy valaki kifizesse és megfizesse a "függetlenségért".

Szóval az új tulajdonos összeadja a főösszegeket, majd eldönti, hogy mit szeretne. Az kiderült, hogy az Index márkanév még mindig működik, a botrány nem tántorította el az olvasókat, a liberálisokat sem. Hiszen a színvonala az újságnak még emelkedett is első holtában, és a napi Fidesz-gyalázásukat az olvasók pont úgy megkapták, mint korábban.

Izgatottan várjuk mi lesz az Indexel. Müller Cecíliát is ugyanúgy megpróbálták megalázni minden nap, mint korábban. Nyilván, ha napi Orbán-gyalázások és jobber megalázások száma 15 alá esik, akkor egy újabb "Index megszűnési" hisztit élvezhetünk majd végig. Arra nem is akarok gondolni mit mond majd Jámbor András vagy George Clooney, ha egyszer objektív jó szándékú írás is felbukkan. Na, akkor biztos jönnek az ENSZ csapatok.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?