Nehéz úgy kiszűrni a kamupártokat a választásokról, hogy ez az MSZP-t, az LMP-ét, a Párbeszédet és a Jobbikot ne érintse rosszul

Nehéz a dolga a kormányzatnak, ugyanis az ellenzék folyamatosan azt várja tőle, hogy az ellenzék érdekei és kedve szerint változtassa a választási szabályokat. Aztán ha megteszi, akkor meg jön a hisztéria, hogy az mégsem jó az ellenzéknek. Annak idején az ellenzék azt követelte, mert még a mainál is szörnyűbb állapotban volt, hogy lényegesen legyen könnyebb egy pártnak elindulni az országgyűlési választásokon. Ez persze azt eredményezte, hogy mindenféle kamupártok nyúltak le állami támogatásokat, szerencsére a választások kimenetelét legalább nem befolyásolták. Ezután az ellenzék azt követelte, hogy legyen sokkal nehezebb jelöltet és országos listát állítani, hogy csak valódi támogatottsággal rendelkező pártok indulhassanak el a választáson.
És jól gondolja a kedves olvasó, most meg a szigorítás nem tetszik az ellenzéki pártoknak.
Ennek oka az, hogy ma tulajdonképpen csak két valódi országos támogatottsággal rendelkező párt van az ellenzéki oldalon, a Demokratikus Koalíció és a Momentum.
Csak ennek a két pártnak a vezetői remélhetik, hogy szinte mindegyik választókerületben jelöltet tudnak állítani.
A többi kis ellenzéki párt, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik abban a helyzetben van, hogy jó eséllyel minden erőforrását fel kellene használni ahhoz, hogy egyáltalán 50-60 egyéni jelöltet állítson. Ezért ezek a pártok abban érdekeltek, hogy a két nagyobb ellenzéki párt listáin, vagy közös listán, vagy a nagy összefogás részeként kerüljenek be a parlamentbe,
mert nekik egyedül biztos nem megy.

Az ellenzéki „értelmiség” régóta agyal azon, hogy miként lehetne elérni egy ellenzéki szavazatmaximalizálást.
Az egyik ötletük az volt, hogy az ellenzéki pártok két listát állítsanak, egy Gyurcsányosat, meg egy korszerű, haladó, fiatalos, garantáltan hótiszta, a kormányzás mocskától, hordalékától mentes vadonatújat. Az elsőben az MSZP maradéka lenne a fügefalevél a Gyurcsány házaspáron és esetleg Bősz Anett, míg a másikon a fiatal SZDSZ Momentum néven magához ölelné az LMP-t, a Párbeszédet és a Jobbikot. Persze a Momentumnak sem kellene nagyon széttárnia a kezét, mert az Unicum kötelező elfogyasztása után csak Karácsony Gergely, Jakab Péter és egy noname elempés arcába kellene belebámulni közelről, ölelkezés közben.
Mondjuk Jakab Péter és ezzel nem őt akarom dicsérni, elhihetik, még ebben a társaságban is kakukktojás, ő már csak saját magát tudja hozni a gruppenbe, ugyanis a pártja vidéki beágyazottsága gyakorlatilag megszűnt. Mint tudjuk ezután, ha az országgyűlés megszavazza, ez lesz a szabály:
Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.
A folyamatok jelenleg arra haladnak, hogy a DK-nak és a Momentumnak kell megegyeznie, aztán állhatnak neki a közös lista tákolásának. Mindenkinek élet-halál kérdés lesz, hogy legyen közös miniszterelnök-jelölt, mert ha nem lesz, az rosszul sülhet el a kampányban, arról nem is beszélve, hogy azt mindenki tudja, hogyha véletlenül nyernek és nincs előre megnevezett miniszterelnök-jelölt,
akkor vagy Gyurcsány vagy Klára lesz a miniszterelnök, attól függően, hogy ki nyeri a meccset otthon.
Nem lenne utolsó szórakozás ennek a megtekintése a világvége előtt, hogy mit csinálnak akkor egymással, amikor már csak egy karnyújtásnyira van a hatalom. Ha azonban összetákolnak két listát, mindkettő élére kell egy miniszterelnök-jelölt és Klárát vagy Ferit nem lehetetlen megverni egy ilyen belső meccsen, de persze ez sem használna igazán az összellenzéki kampánynak. Ha két lista lenne bizonyosan amúgy sem tudnák megállni, hogy egymás torkának essenek, mert a háziversenyükben győztes ellenzéki lista vindikálhatná magának a jogot, hogy az ő miniszterelnök-jelöltjét válassza meg az ellenék, ha együtt véletlenül nyernek.
Semjén Zsolt javaslata a kamupártokon kívül valóban nagyon árt a címben szereplő négy ellenzéki pártnak, mert az ő tárgyalási pozícióikat drámaian rontja, hiszen sokkal közelebb vannak a kamupárt státuszhoz, mint a valóban működő országos párt állapotához.
A javaslat valóban megteremti annak a lehetőségét, hogy a négy kicsi együtt induljon el egy Gyurcsány-ellenes programmal, remélve, hogy bekerülnek a parlamentbe és sokkal többet szakíthatnak koalíciós partnerként, mint a listaállítási tárgyalások során. De ehhez az kell, hogy Gyurcsányt ölelje magához a Momentum okos elnöke. És közös DK-Momentum lista legyen. Piaszag akkor is lesz, az tuti.
Szerintem még Gyurcsány és Fegyőr is sokat hajlandó áldozni azért, hogy ne kelljen elgondolkozni azon, hogy milyen miniszter legyen Jakab Péterből.
A lényeg azonban az, hogy a törvénymódosítás sem nem nehezíti, sem nem könnyíti meg azt, hogy egy rakás önjelölt zseninek kell letárgyalni egymással azt, hogy hogyan osztoznak majd meg a még meg sem szerzett hatalmon.
Egyik sem bízik meg semelyik másikban és okkal.
Teljesen érthető, hogy egyre tovább húzzák az ellenzéki jelöltek kiválasztását és a tárgyalások megkezdését. Ez ugyanis lehetetlen küldetés lesz. Persze érthető, ismerve egyenként őket, hogy nem akarnak egymással a szükségesnél többet találkozni, de közeleg a leszámolás ideje, ugyanis, ahhoz hogy leszámolhassanak velünk, előbb egymás között kell egy vérengzést rendezniük. Kevés olyan társaságot lehetett volna létrehozni, amelynek tagjai ennyire megérdemlik egymást.
Hát igen, a pokol a többi ember. :)