Pesti Srácok

És eljött a hülyeség kora, már benne élünk

És eljött a hülyeség kora, már benne élünk

Három hülyeségről szeretnék egyszerre írni, mert egyenként egyik sem ér meg sokat, de együtt már kitesznek egy fájdalomcsillapító, nyugtató, kedélyjavító koktélt. Szabó Tímeát zavarja, hogy őt rondázzák, félbeszakadt egy Bajnokok Ligája meccs, mert már a románoknak sem szabad kimondani a "negru" szót, és az ellenzék egyik "értelmiségije" azt követeli, hogy az ellenzék továbbra is beleszólhasson a hadműveletek irányításába. (Ez utóbbit megmagyarázom majd.)

Nagy kedvencem Szabó Tímea, mert olyan sebesen halad a "hellerágnesedés" útján, hogy már a negyvenes évei végére el fogja érni azt az állapotot. Nekem pedig hiányzik Heller Ágnes, mert ő volt az egyetlen általam ismert bizonyíték a boszorkányok létezésére.Bencsik András rácsodálkozott Tímea külbecsének ezen jellegzetességére és a nevezett, aki egyébként nem a kedvességéről híres, ezt zokon vette. Olyan jól el tudják játszani ezek, hogy érzékenyek. Szabó Tímea két másik jelenségnek is csodás példája, egyrészt annak, hogy miért nagyon veszélyes az, ha a nem túl okos nőnemű emberi lények politikusnak állnak, másrészt pedig tőle mindig megtudhatjuk, hogy a román nacionalisták mit gondolnak rólunk magyarokról. Szabó Tímea segítségével házhoz jön ez a tudás, és nap mint nap elégedetten állapíthatjuk meg magunkról, ha meginogtunk volna, hogy mi még szegény Timit se utáljuk ezredannyira sem, mint ő minket.

Szabó Tímea egyébként arra is tökéletes indokul szolgál, hogy az általam ismert okos nők miért férfisoviniszták általában. A Szabó Tímea-féle nők ugyanis annyira tökéletesen indokolják a szelektív férfisovinizmust, hogy tulajdonképpen megbonthatatlan szövetséget hoznak létre nő és férfi közt a rosszindulatú hülyeség ellen.

Nagyon erős figyelmeztetés, hogy Gyurcsány körül csak jóindulat nélküli nők gyűlnek össze, ez saját magánál is többet mond el róla, az érzésvilágáról, az aurájáról.

PestiSracok facebook image

Egy másik románnal vagyunk kénytelenek folytatni, aki negyedik játékvezetőként működött közre a PSG-Basaksehir Bajnokok Ligája mérkőzésen és balszerencséjére negrunak nevezett egy negrut. A negru ezen felháborodott, és a kisebbségek lelkivilágára annyira érzékeny törökök erre levonultak a pályáról. A negru oláhul feketét jelent mostanában, mondjuk persze eredetileg nyilván az oláhban nem volt ilyen szó, de a románban most már van. Az oláh nyelvújítók sem láttak a jövőbe, szegény Sebastian Coltescu az ősei bűneiért lakol. Fura, hogy egy románnal vagyok kénytelen szimpatizálni, de ő egyrészt nem Szabó Tímea, ami még egy románnál is nagy előny, másrészt a politikai korrektséggel való zsarolást még egy oláh sem érdemli meg. Köszönjük meg a BLM-nek és polkorrektéknek, hogy pozitív érzelmeket képesek csiholni belőlünk egy román negyedik játékvezető irányába. Szeressük egymást gyerekek! A liberálisok meg menjenek a francba!

Harmadik hülyeségünk arról a pampogásról szól, amit az ellenzék egyes körei előadnak, mert az alaptörvény tervezett módosítása megszünteti a Honvédelmi Tanácsot. Ez a jeles intézmény kb. háború idején arra szolgálna, miután a frakcióvezetők is tagjai lettek volna, hogy politikai ellenőrzést gyakoroljon a háború felett. Ez még egy jóindulatú, hazaszerető ellenzék esetében is problémás lenne, de elképzelhetjük azt is, hogy milyen operativitást kölcsönzött volna a honvédelemnek, ha jogászok és szociológusok instruálják a Honvédséget UFO-támadáskor.

Szabó Tímea bizonyára utolsó leheletéig ellenezné, hogy visszalőjünk, hiszen lehet, hogy csak barátkozni jönnek és az embereket elhamvasztó energiasugaraik csupán a békegalambok náluk szokásos megfelelői. De ha mégse, akkor sem pusztíthatunk el egy olyan idegen életformát, amely bizonyosan különb, mint a magyar.

Régebben már humorizáltunk azon, vajon milyen idegen életforma támadása esetén lenne elképzelhető, hogy az ellenzék támogatja a kormányt az ország védelmében. A vírusok ugyebár már egyértelműen kikerültek ebből a körből. A baktériumokat is ide vehetjük, hiszen azoknak is van joga élni. A zombik, vérfarkasok, vámpírok is bízvást számíthatnak az ellenzék támogatására, ha Magyarországon keresnének táplálékot és új életteret maguknak. Maradnak a teljesen xenomorfok, akik másik naprendszerekből "menekülnek" ide. Vajon őket is be kell fogadnunk és hozzájuk is alkalmazkodnunk kell, ahogy az iszlámhoz? Erős a gyanúm, hogy az ellenzék szerint igen. A DK vagy a Párbeszéd biztos a listájára is felvenne néhányat, hogy aztán az országgyűlésben képviselőként a Honvédelmi Tanácsba jelölhesse őket. És ebben nem lenne semmi hazaárulás szerintük.

Hát ez van, ezt kell szeretni!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?