A genderesek, BLM-esek, meg a többi zakkant rámozdult már az evolucionistákra is

Évekkel ezelőtt felhívtam a figyelmet arra, hogy a liberalizmus, a gender ideológia alapvetően antievolucionista őrület. Nem csak keresztényellenes, hanem egyszerre teljesen szembe megy az evolúció logikájával is. A szociális igazságosság ideológiájának harcosai (az SJW-k) a végletekig dogmatikusok, mindenkit támadnak, aki bármilyen módon egy picit is eltér az éppen aktuális ideológiai irányvonaltól. Legújabban Richard Dawkinstól vont vissza az Amerikai Humanista Szövetség egy 25 évvel ezelőtt átadott díjat. Dawkins nem akárki haladóéknál, nem csak egy kiváló evolucionista ismeretterjesztő tudós és író, hanem harcos ateista is. A tudós tevékenységével nagy hatással volt a darwinizmusról szóló köznapi és tudományos gondolkodásra is.
Dawkins jobb ügyhöz méltó buzgalommal ateistáskodott az elmúlt évtizedekben, nem tett engedményeket, ütötte a kreacionistákat, ahol csak lehetett. Pár éve aztán már neki is feltűnt, hogy amit a kereszténység már háromszáz éve meghaladott, azt az iszlám százszorosan hozza vissza Európába, és már ezért is kapott hideget, meleget.
Most azonban, mint öreg heteroszexuális fehér ember, ő is a haladárok gyűlöletének kereszttüzébe került, egy ártatlan formális logikai ellentmondásra vonatkozó kérdése miatt.
Amerikában ugyanis mostanában hajlamosak fehér emberek feketének kiadni magukat, vagy legalábbis fekete ősöket hazudni maguknak. Ez régebben csupán a pozitív diszkrimináció előnyeiért történt, de manapság már az utcai agyonverődés megúszásának is egy eszköze, ha az ember négernek látszik (vagy annak mondja magát). Habár a feketék egymás agyonverésére is hajlamosak (mint bármelyik másik rassz egyébként), de azt még bünteti a törvény legalább.
Mondjuk én mindig azt hittem, hogy a négereken látszik a szinük, ahogy a fehéreken, de úgy látszik Amerikában az elnyomás még ezt is elvette tőlük. Dawkins egy ilyen jól álcázott haszonleső álfekete kapcsán tette fel a következő megjegyzést közszemlére:
Rachel Dolezalt mindenki elítélte, amikor feketeként határozta meg önmagát. Ha viszont egyes férfiak nőként, egyes nők pedig férfiként határozzák meg magukat – akkor azt becsmérlik, aki meg akarja tagadni tőlük az öndefiníció jogát. Vitassuk meg ezt!

Dawkins nagyon helyesen mutat rá, ez tulajdonképpen csak a túlélési ösztön megnyilvánulása, hiszen teljesen természetes, hogy egy kisebbségi csoportokat szélsőségesen túlprivilegizáló társadalomban a kisebbségi mimikri előnyős. Valljuk meg a felvetés nagyon vicces, legalább annyira, mint a sztori,
de az ideológiával nem lehet viccelni, úgyhogy a "Humanisták" gyorsan reagáltak és visszavonták a 25 évvel ezelőtt jófejkedésért és haladárkodásért adott díját.
Szerintük ugyanis Dawkins:
tudományos párbeszédnek álcázva szól lekezelően egyes elnyomott társadalmi csoportokról
Melyik elnyomott társadalmi csoportról?
A magukat feketének képzelő fehérekről, mint kisebbségről? Ezek a fehérek, hiszen feketék, nyilván nagyon el vannak nyomva a fehérek részéről és e mellé még a feketék is kitaszítják őket maguk közül. A szó szoros értelemben két rassz közé estek szegények.
Dawkins csupán erre az égbekiáltó társadalmi igazságtalanságra hívta fel a figyelmet és eme igazságbeszéd, igazság kérdés okán lett maga is üldöztetés áldozata. Valószínűleg naponta gondolt szeretettel erre a díjra, rendszeresen megnézte a polcon, hogy a takarítónője leporolta-e rendesen, most meg küldheti vissza, gondolom a saját költségén. Különösen azért, mert ezt a díjat azért kapta, mert logikusan próbált meg gondolkozni és azért is vették vissza tőle.
Az is egy kérdés, hogy mi lesz most a díjjal? A múlt átírása jegyében oda adják valakinek, aki már 25 éve is olyan hülye volt, mint az Amerikai Humanista Szövetség bármikor?
Dawkins ügye, ahogy J. K. Rowling-é is, rávilágít arra, hogy a múltbéli érdemek nem számítanak, csak a teljes és azonnali azonosulás elfogadható. J. K. Rowling például hiába írta meg buzisra és antirasszistára a Harry Potter utolsó köteteit a divatnak megfelelően, a transzokkal szembeni előítéletei miatt került pellengérre. Ugyanis szerinte, és ez valljuk be egy eléggé nehezen cáfolható álláspontnak tűnik elsőre, csak a genetikai nők menstruálhatnak a valóságban. Ezzel a fehér, ciszhetero logikával azonban olyan durván gyalogolt bele a transz közösség és minden érző ember lelkébe, hogy még maga Harry és Hermione is kifejezte a csalódottságát az írónő szélsőségesen transzellenes nézeteivel kapcsolatban.
Illetve pontosabban az a két nyomorult féreg, aki játszotta őket a filmekben.
Ez is viccesnek tűnik, de aki olvasta a Facebookon, például a Partizán oldalán a magyar elmebeteg közösség hozzászólásait a témához, az azonnal megtudhatta, hogy milyen lehetett egy vita a Politikai Bizottságban arról, miként is értette pontosan Sztálin elvtárs a "Hátravinni! Főbe lőni!" utasítást és főleg kikre.Elmebetegekkel van dolgunk. Valahol elképesztő, hogy a kommunizmust megúszó nyugati baloldali értelmiségiek milyen könnyen mentek bele a véleménydiktatúra elfogadásába, amíg a saját véleményük nem került veszélybe. Dawkins és J. K. Rowling társutasként meneteltek a haladással, de tudtommal legalább nem követelték senkinek a kinyírását és elhallgattatását. Mindkettő elég gazdag ahhoz, hogy élete végéig elviselje, többet nem hívják meg őket a haladók azokra a partikra, ahol menstruációs kanapé van a transznők számára és mindenki abba a mosdóba megy, amibe akar. De ha nincs szerencséjük és túl szép helyen laknak, akkor biztos akad majd egy jó szépérzékű BLM vagy transz aktivista, aki mérsékelni akarja a társadalmi egyenlőtlenségeket, akkor pedig könnyen egy kivégzőosztag (inkább agyonverő osztag, mert ezek nem annyira kifinomultak, mint a három elemis kommunista értelmiségiek) előtt vagy egy átnevelőtáborban találhatják magukat, mert kell a villa. Mert a nyugati társadalomfejlődés bizony a kommunizmus a keleti változatnál is ostobább irányba halad.
Itt még a forradalom győzelme előtt leszámolnak a társutas értelmiséggel.
A BLM, a genderideológia semmivel nem fér össze, ami emberi. Mindkettő maga a totális értelemnélküliség, logikátlanság, mindkettő a végtelen emberi butaságból kiszökkenő univerzális gonoszságról szól.
A saját soraikból is kinyírnak mindenkit, akik a kultúrára és a tudományra emlékeztetik őket, mert ezt a kettőt tartják az elnyomás két legborzalmasabb eszközének.Hát persze, hiszen minden haladár funkcionális analfabéta tulajdonképpen, látja a betűket, valahogy kiolvassa a szavakat, de sose érti a mondatokat.