Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy diktatúrában él

A szavak jelentésmódosulása természetes jelenség, némely kifejezés akár teljesen új jelentést is kaphat egy emberöltőn belül. A jelentésmódosítás általában csak akkor nem szokott sikerülni, ha egy kifejezést a nyilvánvaló eredeti jelentésének a teljes ellentétére akarnak használni. Ezért nem sikerült a liberálisoknak még elérniük, hogy például a szólásszabadság a teljes kuss jelentését vegye fel.
Szerencsére a diktatúra szó is ilyen. És reméljük, ilyen is marad, habár az a szituáció, amelyben mi, idősebbek megtanultuk a jelentését, már nem nagyon létezik a liberális oktatási rendszerben. Lánykori nevén a tollbamondás, vagyis a diktálás volt az a pillanat másodiktól, amit mindenki utált. Még a buzgó mócsingok is. Ekkor ugyanis a tanár ritmusában kellett leírni, amit diktált, helyesen és szépen.
Ez a gyermeki lélek teljes kiürítését kívánta meg. Akiben maradt bármi játszi gondolat, az lemaradt, továbbá siettében még rondán is írt.
Akibe aztán szorult bármi értelem, az a diktál, diktatúra szavak szótőegyezéséből levonta a szomorú következtetést, mi is lehet az a diktatúra. Játsszunk el a gondolattal, hogy a tegnap esti tüntetés résztvevőivel, a jelentésmódosult forradalmárokkal mi történt volna egy diktatúrában, vagy egy olyan működő demokráciában, mint például az USA.
(A forradalmár fogalmának az új jelentése egyébként a következő: agresszív kis pöcs /sajnos a nőneműek esetében is/.)
Elmész tüntetni az elnöki palota, vagy a diktátor háza elé. Dél-Amerikában legéppuskáznak. Észak-Koreában már azelőtt kiirtottak a tágabb családoddal együtt, hogy eszedbe jutott volna ellátogatni a legszeretettebb vezető bármilyen aktuális tartózkodási helyének a környékére. Kínában félig agyonvernek a rendőrök, ha nem viselkedsz illendően a Mennyei béke terén, majd statáriálisan még aznap este halálra ítélnek. Másnap reggel meg konyec. Moszkvában ugyanez a Vörös térrel 15–20 év, vagy ha népszerű ellenzéki voltál, akkor egy tragikus baleset áldozata leszel, ami arrafelé azt jelenti, hogy egy bérgyilkos tévedésből, valaki más helyett téged lő le. Az USA-ban – mert ugye a kultúrák különbözőek – vagy rendeznek neked egy spontán lövöldözést, tömegmészárlást, vagy rablótámadás áldozata leszel, esetleg öngyilkos a celládban.

Magyarország a német megszállók által elszabadított nyilasokat és a szovjet megszállók által elszabadított kommunisták akcionista időszakát leszámítva még ebben is messze felülmúlta a művelt nyugatot és a haladó keletet. A konszolidált kádári diktatúrában ha tüntettél, alaposan és szakértelemmel meggumibotoztak (kádárkolbász), szakértelemmel, hogy tudj ülni pár nap múlva a bíróságon a tárgyalásodon. Bevágtak egy cellába és mindent megtettek, hogy a verés abbahagyása után is a lehető legrosszabbul érezd magad. Nem kaptál vizet, esetleg az etetésedről is elfelejtkeztek, napokig nem szóltak hozzád, nem ürítették a küblid, köztörvényesekkel csuktak össze.
A fogmosástagadó kihallgatód állandóan az arcodba lehelt, a legsúlyosabb vádakat fogalmazták meg, a hatóság elleni erőszaktól a "népidemokratikusállamrend" elleni felkelésig bezárólag. Egészen az ítélethirdetésig nem tudtad, hogy megrovás lesz belőle vagy öt év, mert néha tényleg évekre megcsaptak valakit a semmiért, hogy a többiek okuljanak. Kizártak az ország összes középiskolájából és egyeteméről.
Ha veszélyesnek ítéltek, beszerveztek a környezetben akár több embert is, sosem tudhattad, ki miért barátkozik veled, vagy ki az, aki megbízásból akar rávenni valami törvénytelenre (mondjuk ez most is megvan, csak nem a kormány csinálja). A szüleidet is elkezdték vegzálni, esetleg ki is rúgták őket. Elvették a család telefonját, vagy ha nem, akkor biztos lehettél benne, hogy azon keresztül hallgatnak le. Sosem érkezett meg a család már befizetett Trabantja. Nem kaptatok szakszervezeti beutalót. Nem mehettetek külföldre.
Csak fizikai munkás lehettél.
Ha megélted. Persze azért csak képletesen kívánunk ennek a bandának egy kis diktatúrát, mert a gyenge egészségük miatt diktatúraalkalmatlanok. Diktatúraalkalmatlan egyébként az, akiről tudható, annyira nem bírja a gyűrődést, hogy inkább azonnal átáll, ha felmerül a lehetősége annak, hogy rosszul bánnak vele. A momentumosoknak meg a tízes papírzsepit is az anyukájuk nyitja meg, hogy ne az ingujjukba fújják a nózikájukat.
De kár, hogy nincs sorkatonaság, hogy ne két percig legyenek egy törzsőrmester műveleti területén, hanem három hónapig minden reggel ő keltse őket.
Itt nálunk most meg annyit kockáztat egy momentumos politikus, hogy összevérezi a drága felsőjét egy olyan szerencsétlen 16 éves kölyök, akit ő vett rá arra, hogy belefejeljen valami keménybe vagy megtámadja a rendőröket. A kamaszokat könnyű megtéveszteni és megvadítani.
A Momentum elérte az undorítóság legvégső fokát, most már innentől a Ferit (egy teljesen másik Ferit) sajnáljuk, hogy ezekkel kell vegyülnie. Sőt, Feri miattuk iszik.
Az egész tüntetős ügyet jól jellemzi, hogy a momentumos bagázsnál még a csúcsponton nagyon túl lévő Gyurcsány Ferenc is ezerszer okosabb. A DK nem nagyon keveredik bele ezekbe az ügyekbe, mert Ferenc pontosan tudja, hogy ettől az agresszivitástól nem a Momentum, hanem a DK támogatottsága növekszik az ellenzéki szavazók elkeseredett pártkeresése végén. Feri már tudja, hogy az agresszív alakokat nem szeretik a magyarok.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu