Kérdés a katonai szakértőkhöz, hány tízezer ukrán hősi halottnál jelenti be Zelenszkij, hogy győztek?
Miből gondolta azt bárki is, hogy a korábban az ukránok által hatékonyan használt modern páncéltörő rendszerek és kézi páncélelhárító fegyverek, meg a vállról indítható légelhárító rakéták nem fognak hasonlóan kiválóan működni az orosz kezekben is? Miért hitte azt bárki is, hogy az oroszok nem ássák be magukat rendesen a fontos irányokban? Mi a helyzet az orosz stratégiai tartalékokkal? Hogy csak néhány kérdést vessünk fel az ukrán ellentámadással kapcsolatban.
Gyakori vélemény katonai szakértői körökben, hogy olyan háborús tapasztalata nincs a NATO-nak, amilyen háború most zajlik a keleti fronton. Ez a háború még az első iraki háborúhoz sem hasonlítható, nemcsak a technika elképesztő fejlődése miatt, hanem azért sem, mert most az oroszok kezelik a saját (nem exportra gyártott fegyvereiket) fegyvereiket, ami minden nyugati remény ellenére azért nagyon komoly minőségi különbség. Az amerikaiaknak arról van rengeteg tapasztalatuk, hogy "motivált", de alapvetően kiképzetlen gyalogság kézi páncéltörő eszközökkel kilövi alóluk a technikát, mindannyian ismerjük az "RPG" üvöltést az amerikai filmekből (gyalogsági harcban használható robbanófej is van). Veszteség teljes harcmodor ez a gerillák számára, de az alacsony veszteségtűrő képességgel rendelkező "szakértői" hadseregeknek rendkívül drágává teszi az Afganisztán-szerű helyek megszállását és főleg a megtartását. Ugyanis iszonyúan sok ilyen fegyver van kézben és bármelyik bokorból vagy sarok mögül jöhet egy olyan őrült, aki kész meghalni egy amerikai jármű kilövéséért cserébe.
Lehet, hogy az oroszok rosszabb kézi páncéltörő eszközöket meg légelhárító rakétákat gyártanak, mint a nyugat, de hogy sokat, az biztos. Az amerikaiak eltanulták az afgánoktól, hogy miként kell rámenni az ellenség járműveire kézi elhárító eszközökkel, de azt láthatólag nem sikerült kitalálniuk, hogy ez ellen a harcmodor ellen mit lehet csinálni. Ha lett volna ötletük, nem pucolnak ki Afganisztánból az tuti.
Olybá tűnik, hogy a védekező és a támadó eszközök közötti egyensúly általános megborulása az előbbiek javára most az ukránokat sújtja. És ennek az ellenszerét sem a NATO, sem az ukránok nem találták még meg. Nem beszélve a számbeli fölény, a légi és tüzérségi fölény tapasztalható hiányáról, vagyis a védekező fél általános előnyeihez most számtalan másik is járul, amiből a kézi páncéloselhárítás hatalmas fejlődése csak egy. Nekem most úgy tűnik, hogy az ukránok most azokat a csapatokat és fegyvereket égetik el egy szinte bizonyosan becsődölő támadásban, amelyek szinte bizonyosan alkalmasak lettek volna, ugyanezekből az okokból, hogy az orosz támadásokat visszaverjék vagy elviselhetetlenül veszteségessé tegyék.
Akár az a benyomásunk is lehetne, hogy a bahmuti felőrlő művelettől eltekintve az oroszok pont ezért nem is indítottak nagy támadást az elmúlt hónapokban.
Ha nem változott semmi lényegében az eddigi patthelyzethez képest, akkor a nyugati politikusok, a NATO és az ukrán vezérkar miben reménykedik? Ugye szól valaki majd, legalább akkor, hogy ha jól mennek a dolgok? Kérdezném a nagy tudású szakértőket, hogy az orosz hadiipari kapacitások változatlansága és felpörgése esetén mekkora esélye van annak, hogy miután az ukránok elpazarolják a rendelkezésre álló négy feltöltött és kiképzett, de magasabb egység szinten, kötelékben még harci tapasztalattal nem rendelkező páncélos hadosztályaikat, az oroszok hirtelen nagyon jelentős műveleti szabadsághoz jutnak?
Mert ha igen, akkor nem csak a Dnyeper jobb partján, hanem Záhonynál is el kell kezdeni ásni a lövészárkokat.
Vezető kép: Uriv, 1942. augusztus 7. Sebesült magyar katonák egy szovjet ellentámadás után. MTI Fotó/ Hadtörténeti Intézet
