Miért undorítóak az ateisták?
Az ateizmus fogalma az elmúlt évtizedekben egy jelentésmódosuláson esett át. Régebben az ateizmus egy elvi és alapvetően személyes álláspont volt, a hit hiányáról, illetve egy olyan világfelfogás, amelyet materialistának is lehetett volna nevezni, ha ezt a szót filozófiai értelemben nem járatta volna le a kommunizmus.
A nagy bummosok például ráadásul sokszor általános értelemben még hittek is valamiféle isten létezésében, igen bájosan és nem is mellesleg matematikai okokból például. Az ateista aktivisták persze mindig is undorítóak voltak, akkor is, ha esetleg maga az egyház vagy a vallások képviselői a kor szokásai szerint maguk is kiérdemelték az undorító jelzőt.
A bigott, a tanítás saját értelmezés nélküli, rigorózus követőinek egy része például riasztó módon emlékeztet átkokkal terhelt jelenünk tökéletes értelmiségieire, akik szintén nem maguk értelmezik a tanítást, de viszont ők maguk írják.
Az ateizmus akkor lett különösen ocsmány, amikor az evilági üdvözülést ígérő kommunisták művelték a szocializmus alatt.
Tudják ez az emberfajta, aki azt kérdezgeti a templomba menő néniktől, hogy Isten tud-e akkora követ teremteni, amit maga sem tud felemelni. A posztmodern ateizmus aztán visszanyúlt a voltaire-i hevülethez, Voltaire műveltsége és mértéktartása nélkül (haha). A modern ateista nagyon művelt, minden baromságot elolvasott. Sajnos mást meg nem, de ez a liberális értelmiségi lét lényege, ne olvass el semmi mást, mert meginog a hited.
Az ateizmus annyira undorító, hogy a fentieket olyan emberként írom, aki maga sem hisz Istenben.
A nem hívők többsége nem istentagadó, hanem csupán hit nélküli ember, és nagyon kevesen gondolják közülük, hogy a hit nevetséges. Persze lehet nevetségesen művelni, és kívülről is és belülről is nevetségessé lehet tenni. Vannak keresztények és muszlimok, akik úgy hisznek, ahogy a vegánok vagy a klímaaktivisták, és ahogy bigottan hisznek Isten nem létében a harcos ateisták. Őket sem szereti senki.
Persze a keresztények nagyon jámborak már, nem úgy, mint a harcos muszlimok és a kultúrharcos liberális ateisták.
Az ateistákat ugyanis mások hite zavarja, na és persze az, hogy azok a mások nem az ő hitükön vannak, a harcos ateizmuson.
Pontosan olyan lelki mechanizmus ez, amely alapján az iszlám állam ideológusait zavarja az összes olyan ember, akiket még nem hajtottak rabszolgasorba vagy nem öltek meg.
Az európai ember persze már pacifikálódott, és ha éppen nem az orosz-ukrán kölcsönös tömegmészárlás támogatásával van elfoglalva, lelkesen ellenez minden olyan erőszakot, amelyben az ő ujja is bibis lehet.
Az ateizmus térítő vallás, mostanában sajnos nagyon sikeres is.
A fogyasztás szabadságának üressége, amit fő megváltásként kínál, nagyon vonzó azok számára, akiknek már a nagyszüleit is kicsalta a templomból a korszellem. Ma nem könnyű katolikusnak, kereszténynek lenni, ma ateistának lenni a legkönnyebb. Hiába mondjuk, hogy kereszténység nélkül liberalizmus sem lenne. Igaz kommunizmus sem, de a keresztény hagyományból összemérhetetlenül több jó származott, mint mondjuk a zabolázatlan törzsiségből. A kereszténység sokkal jobban érti az embert, mint bármilyen divatos ideológia. Az ateistáknak hatalmas öröm volt a magukat vallásosnak valló emberek számának csökkenése, ahogy kéjesen vonaglanak az olyan hírek fölött is (elnézést a képzavarért), amelyek Nyugat-Európában templomok melegbárrá alakításáról szólnak.
Az új vallás elfoglalja a régi templomait.
Ha nem hiszel istenben, de egy keresztény kultúrájú országban élsz és eszes embernek tartod magad, akkor is meg kell próbálnod megérteni a vallásosság mibenlétét.
A szélsőségesek mindig adósak maradnak a maguk által kijelölt ellenségeik megértésével. Az ateizmus jelenlegi gyakorlata, a vallás, a vallásos emberek kigúnyolása szellemi rohamosztagosság, barbárság, a művelője pedig a semmi zsoldosa, mert még az ördög is undorítónak találja.
Milyen fura is, hogy két ateista diktatúra százötven millió áldozata után ezeknek a kreténeknek a kereszténység a legfőbb ellenségük.
Az ateista undorító. Az ateista még bigott kereszténynek is buta. Persze a bigott keresztények között rengeteg jóindulatú is van, míg a bigott ateisták nem is ismerik ezt az érzést.
Mindez Tóta W. Árpád HVG-ben megjelent szösszenetéről jutott eszembe. Persze csak a Mandis összefoglalóból, mert a teljes élvezetért fizetni kellene ennek a bagázsnak, amit tilt a vallásom.
