
Zelenszkij szerint „háborús bűnöket” követnek el azok a bankok, amelyek nem szakították meg minden üzleti kapcsolatukat Oroszországgal, az ukrán elnök ezért felszólította az amerikai és európai bankvezetőket, hogy szakítsák meg kapcsolataikat az orosz olajjal kereskedő csoportokkal, sőt, Kijev azt is bejelentette, hogy kész perre vinni az ügyet. Igen, ezt komolyan gondolják.
Oleg Usztenko, Zelenszkij gazdasági tanácsadója levélben kérte a bankárokat, köztük Jamie Dimont, a JPMorgan Chase és Noel Quinnt, a HSBC vezetőjét, hogy hagyjanak fel az orosz olajjal kereskedő vállalatok finanszírozásával, és ne adjanak el részvényeket az államilag támogatott Gazprom és Rosznyeft olaj- és gázipari csoportokban – írja a Financial Times nyomán az Index. A lap szerint a Citigroupnak és a Crédit Agricole-nak is címzett levelekben a bankokat azzal vádolják, hogy „meghosszabbítják” a háborút azzal, hogy hitelt nyújtanak az orosz olajat szállító vállalatoknak. A Financial Timesnak adott interjújában Usztenko elmondta, hogy az ukrán igazságügyi minisztérium a háború befejezése után be fogja perelni a bankokat a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Mint mondta, az ukrán biztonsági szolgálatok információkat gyűjtenek az orosz fosszilis energiahordozókat támogató pénzintézetekről.
Véleményem szerint háborús bűnöket követnek el, mert ilyen konkrét módon segítik a Putyin-rezsimet és támogatják a rendszert
– mondta a tanácsadó, azzal érvelve, hogy az orosz olaj- és gázbevételekből finanszírozzák az ukránok ellen használt rakéták előállítását és beszerzését.
A lap azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság nem folytathat vizsgálatot, illetve nem emelhet vádat kormányok vagy vállalatok ellen, csupán a szervezetek egyes tagjai ellen. Az HSBC és a Crédit Agricole vagyonkezelői ágai részesedéssel rendelkeznek a Gazprom és a Rosznyeft orosz állami olaj- és gázipari cégekben. A Citigroup azonban hitelkeretet nyújt az orosz olaj- és gázipari óriáscégnek, a Lukoilnak és az orosz olajjal kereskedő Vitolnak. A JPMorgan szintén hitelt biztosít a Vitolnak, míg a vállalathoz tartozó Russian Securities befektetési alapjának részesedése van a Gazpromban, a Sberbankban és a Rosznyeftben, amelyeket a Kreml legfontosabb gazdasági eszközei között említenek.
A JPMorgan azonban közleményében közölte, hogy aktív szerepet játszott a nyugati szankciók végrehajtásában. A Citigroup és a Crédit Agricole nem reagált közvetlenül Usztenko megjegyzéseire. Az HSBC nem kívánt nyilatkozni. A HSBC és a Citigroup tárgyalásokat folytat potenciális felvásárlókkal a helyi üzletágaikról. Magánszemélyként a bankárok megjegyezték, hogy a szankciók, illetve egyes részvények kereskedésének felfüggesztése miatt nem tudtak eladni egyes oroszországi érdekeltségeikből. A Vitol közölte, hogy az ukrajnai invázió kezdete óta 80 százalékkal csökkentette orosz olajüzletágát, és a fennmaradó mennyiségek mind megfelelnek a nyugati szankcióknak, amelyek célja az orosz olaj áramlásának fenntartása volt.
Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
egon samu
2022-07-17 at 19:09
Ezt a gyülöletet szító pojácát mér régen le kellett volna kapcsolni….
Karácsony.sk
2022-07-17 at 12:05
Be vagy drogozva barom ukronáci?
Te leszel az első, akit elitélnek háborúsbűnök elkövetése miatt!
Szlovákiából……
khm
2022-07-17 at 09:25
Véleményem szerint háborús bűnöket követnek el, akik konkrét módon segítik a Zselénkij-rezsimet és támogatják a NÁCI rendszerüket.
mxy
2022-07-17 at 09:19
Holodomor /elenszkij nemzetvesztő. Az ukrán Szálasi. Remélem a vége is az lesz mint a magyar testvérének.
vélemény
2022-07-16 at 23:55
A megbízó gonosz főhüllőkkel együtt nagy iramban haladnak a mély süllyesztőbe.
A világosság, a fény ellen tehetetlenek lesznek.
Hm
2022-07-16 at 20:06
@úgyamintvan
2022-07-16 at 19:46
Ahogy mondod!
Az ‘elenszkij az USA pénzügyi magánhatalom Európa hangja, akitől mindenki beszar, mert csak olyasmit mond (és mondhat), amire az USA valós hatalmi gépezet (amely messze nem azonos a Fehérházzal, és annak bábjával a Hugyos, Fingós Joe Bidével) utasítja (és ezt a megszólítottak is tudják), így azt minden megszólítottnak vigyáz állásban komolyan kell vennie.
Angie
2022-07-16 at 19:50
Én átaludtam valamit, hogy ennek ekkora hangerőt adtak?!
úgyamintvan
2022-07-16 at 19:46
sajnos az a baj hogy ez az ukráncipolla nem csak egy gyökér hanem a háttérhatalom hangja-ami azt jelenti hogy akit bírál az ‘anti’-ami(szerintük)a bűnök bűne
Dezső
2022-07-16 at 18:56
Mikor ér már el a nagyokosok agysejtjeibe az, hogy ezt a gyökeret le kell szarni úgy ahogy van????
Mikor értik már meg, hogy magára kell hagyni az ilyen faszkalapot, aki csak követelőzni tud és ha valami nem úgy alakul ahogyan azt Ő gondolja, akkor meg a fenyegetés ami előbújik belőle???
Nem tűnt még fel a többi vezetőnek, hogy ez mekkora egy önző köcsög?
Pld. most, hogy a nyelvi törvényt bevezették, úgy, hogy azt sem tudják lesz e a jövőben Ukrajna???
Szerintem éppen eléggé bemutatkozott már ez a majom és vele a teljes ukrán felsővezetés, hogy látható legyen milyenek is valójában, ahhoz, hogy egy nagy beintéssel magára hagyni őket, hogy boldoguljanak ahogy tudnak az oroszok elln….
Rohadtul megérdemelnék…
És természetesen tisztelet a kivételnek és nem azon ukrán emberekről beszélek, akik elfogadják a másik nemzeti érvényesülést és/vagy akik ép ésszel tudnak gondolkodni is…..
Cser Borbála
2022-07-16 at 18:44
Na egy ilyen Zselét kaptunk volna Márky személyében, akit most úgy tűnik reaktiváltak.
János
2022-07-16 at 18:00
Nem csoda, ha nem bírja vodka nélkül. Ilyen szar melót csak azzal lehet kibírni.
Elxurcsány kettő ❗❗❗
Egykutya.???
Megbízó tesznek majd a helyére másikat. ?
csakafidesz
2022-07-16 at 17:58
Virgácsot is küldött nekik..
Ungarn über alles !
2022-07-16 at 17:43
“Kiderült: közel az ukrán államcsőd” (Origo)
szóval : az álmoskönyvek szerint is ilyenkor ideális a bankárvilágot b*ni !
1 Enaki
2022-07-16 at 17:37
Ha Zselinszkijnek esze lenne befognà a csicsergőjèt. Nehèz eldönteni,hogy agyi problèmài vannak e,avagy olyan bìztosìtèk àll mögötte,hogy mindent mer,negenged magànak. A Bankok le sem fūtyūlik,hogy mit kràkog. Nem èrdemelsz te semmit Ukrajna kàrtèkony àllata. Minden segitsèget meg kellene vonni tőletek. Te vagy az Zselinszkìj,aki tönkre tette a hazàjàt,eladta az Usànak,az emberek földönfutòvà vàltak. Te vagy az agresszor,nem jàr neked a segìtsèg. Vigyàzz!
Hm
2022-07-16 at 16:43
@Matu
2022-07-16 at 15:47
Kizárt dolog!
‘elenszkij csak olyan levelet küld bárhová, amit az USA megbízott elé tesz, és ezt pontosan tudják a címzettek is, így kétségbeesetten próbálnak magyarázkodni, nehogy a “Nagy testvér” haragját magukra vonják!
Matu
2022-07-16 at 15:47
Szerintem már maga is elhiszi, hogy az egész világ úgy ugrál, ahogyan ő kajabál. De most olyanokba kötött bele, akik ezt nem fogják tőle jó néven venni. Most írta alá a saját menesztését.
lesi
2022-07-16 at 15:17
ki ez a szarházi hogy mindenkit fenyeget és még engedik is ennyire félnek tőle
ViAM
2022-07-16 at 14:39
Még pár hét és éhen halt, megfagyott emberekhez beszél majd képzeletben az “úr”? Mert, hogy őrá sem luxus vár, az már biztos!
Nahát
2022-07-16 at 14:27
Csak egy kérdésem van Zelenszkij művész úrhoz: meddig óhajtanak még véres orosz gázt használni, ezáltal Oroszországot támogatva? Nagy a pofád, fiú!
hufi
2022-07-16 at 14:25
Amit meg mer tenni ez a Telepes, az a művelt Nyugat romlottságát jelképezi.
Ki bízik még a Nyugatban, teljesen lenullázta magát, hiteltelen.
Bízok benne, hogy dicstelen vége lesz a diktátornak, okulásképpen a hasonlóaknak.
Vajon miért áll ki mellette Brüsszel, vagy New York? Van itt hátsó szándék, akárki meglátja!
Ungarn über alles !
2022-07-16 at 14:15
ezt az ökörállatot MZP-vel kéne szekér elé fogni egyforma állatságokat tudnak bőgni
A Nagy Testvér figyel téged
2022-07-16 at 14:12
Eszetlen barom ez a Zellerszkíj!???
Orientál
2022-07-16 at 14:09
Ügyes ez a Zelenszkij ,de inkább csak ügyeskedik ,mert olyan fenyegetéseket intézett az oroszokkal kapcsolatban álló cégekkel szemben aminek jogi lehetősége sincsen ,érdekes hogy a hazánkon keresztül is szállított földgázt és kőolajat ez a Zelenszkij állandóan elfogadja és majd a jövőben is elfogja fogadni.