Pesti Srácok

Kijevbe utazik a pápa békeküldötte

Kijevbe utazik a pápa békeküldötte

Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését – jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.

A közlemény szerint a kezdeményezés fő célja az ukrán vezetés álláspontjának alapos megismerése azzal kapcsolatban, hogy milyen módon képzelik el igazságos béke elérését és érhetik el a feszültség csökkentését. Ferenc pápa vasárnap ismét a béke mellett állt ki és a háború ellen emelt szót, amikor először adott interjút a Rai 1 televíziós csatorna stúdiójában.

– hangoztatta a pápa. Az ukrajnai válság 2022 februári kezdete óta Ferenc pápa és a Vatikán felajánlotta közvetítő segítségét, de erőfeszítéseik mindeddig eredménytelek voltak.

PestiSracok facebook image

Zuppit a pápa 2019-ben nevezte ki bíborossá, és a tavalyi olasz püspöki konferencián választották meg a püspöki kar elnökének. A pápa megbízottjaként hétfőn és kedden tartózkodik majd az ukrán fővárosban. Matteo Zuppi a római székhelyű Szent Egyed (Sant'Egidio) közösségből származik, amely a béke és igazságosság szószólója, és 1992-ben sikeres közvetítése révén vetettek véget a mintegy egymillió halálos áldozatot követelő mozambiki polgárháborúnak.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.