Pesti Srácok

Kilencvenhárom éves korában meghalt Walter F. Mondale, volt amerikai alelnök

Kilencvenhárom éves korában meghalt Walter F. Mondale, volt amerikai alelnök

Kilencvenhárom éves korában hétfőn meghalt Walter F. Mondale, az Egyesült Államok 42. alelnöke - közölte családja, amely nem ismertette halálának okát. Az egykori politikus volt állami főügyész, szenátor, alelnök és nagykövet.

Egy metodista lelkész és egy zenetanár fiaként 1928. január 5-én született a minnesotai Ceylonban. Mindössze 20 éves volt, amikor 1948-ban Hubert H. Humphrey sikeres szenátusi kampányának kongresszusi körzetvezetőjeként dolgozott. Tanulmányait, amelyeket megszakított egy kétéves katonai szolgálat, 1956-ban a Minnesotai Egyetemen szerzett jogi diplomával fejezte be. Egyetemi évei során lett a demokraták elkötelezett híve. Minneapolisban kezdett ügyvédi praxist. Nem sokkal később, 1960-ban kinevezték államügyésznek, majd újraválasztották a tisztségre. Főügyészként gyorsan belevágott a polgárjogi, trösztellenes és fogyasztóvédelmi ügyekbe. Washingtoni karrierjét 1964-ben indította, amikor bekerült a szenátusba. Elfoglalta politikai támogatója, Hubert H. Humphrey helyét, aki lemondott, hogy alelnök lehessen. Mondale-t később többször újraválasztották szenátornak. Törvényhozási pályafutását olyan szociális kérdések támogatása jellemezte, mint az oktatás, a lakhatás, a migráns munkások és a gyermekétkeztetés. Humphreyhoz hasonlóan ő is nyíltan kiállt a polgári jogok mellett.

Szoros kapcsolatot ápolt Jimmy Carterrel

1976-ban Jimmy Carter, a későbbi elnök, Mondale-t választotta alelnökének. Ebben a tisztségében Mondale szoros kapcsolatot ápolt Carterrel, ő volt az első alelnök, aki a Fehér Házban foglalt el irodát, nem pedig az utca túloldalán lévő hivatali épületben. Sokat utazott Carter megbízásából, és bel- és külpolitikai tanácsokat adott neki. Carter egy nyilatkozatában azt mondta róla, hogy Mondale-t az Egyesült Államok történetének legjobb alelnökének tartja. Példát mutatott mindenkinek a közszolgálat és a magánéleti viselkedés terén.

PestiSracok facebook image

Próbált a Fehér Házba kerülni

Mondale 1984-ben, Ronald Reagan népszerűségének csúcsán próbálkozott a Fehér Házba kerüléssel. Azzal, hogy Geraldine Ferraro New York-i képviselőt választotta induló társául, ő lett az első olyan nagy párti elnökjelölt, aki nőt is indított, de az a kijelentése, hogy adóemelésre készül, kerékbe törte választási kampányát. A választás napján csak a saját államát és a Columbia körzetet tudta megnyerni. Az elektori szavazatok 525-13 arányban Reaganre adták voksukat. A Fehér Házban töltött évei után Mondale 1993-96 között Bill Clinton elnök japán nagyköveteként szolgált. Kapcsolata nem szakadt meg Clintonékkal. 2008-ban Hillary Rodham Clinton szenátort támogatta az elnökválasztáson, és csak azután szakadt el tőle, hogy Barack Obama megszerezte a jelöltséget a Demokrata Pártban.

Három gyermeke született

Mondale és felesége, Joan Adams Mondale 1955-ben házasodtak össze. A házaspárnak két fia, Ted és William, valamint egy lánya, Eleanor született. Eleanor Mondale televíziós újságíró és műsorvezető lett. Ted Mondale hat évig volt a minnesotai szenátus tagja, és 1998-ban sikertelenül pályázott a demokrata kormányzójelöltségre. William Mondale egy ideig helyettes főügyészként szolgált. Joan Mondale 2014-ben, 83 éves korában halt meg hosszan tartó betegség után.

Forrás: MTI; Fotó: mndaily.com-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?